Zaguri Giacomo ő excellenciája 1750-ben ötvenöt esztendős volt, három
egész mázsát nyomott és életcéljául tűzte, hogy őt nevezzék Velence
városa első arszlánjának. Hogy érdemessé tegye magát erre a címre,
mindig lioni selyemben és brabanti csipkében járt, gyémánt cipőcsattokat
viselt, külön futárral hozatta Törökországból a rózsavizet, gyönge
francia verseket írt és oly negédesen viselkedett, mint valami kis
szalon-abbé. A Rialto naplopói úgy találták, hogy föltünő hasonlatosság
van a kolosszális termetü arszlán és a doge arany díszgályája között és
Bucentoronak nevezték ő excellenciáját. Ez a név rajta is száradt.
Zaguri úrnak a francia konyhán és a faraójátékon kivül még egy költséges
szenvedélye volt: Nina grófnő. Hogy miféle fejedelem emelte a szép Ninát
grófi rangra, azt a leveles ládából nem sikerült megtudnom;
kétségbevonhatatlan tényként megállapítottam azonban, hogy Nina
valamikor büszkesége volt a bolognai híres ballerina-iskolának. Úgy
látszik, hogy a grófnő az aranyevő gerincesek családjához tartozott,
mert hófehér fogacskáival hamarosan elpusztította Bucentoro vagyonát.
Ekkor aztán egy épp oly kecses, mint határozott mozdulattal hátat
fordított neki, mondván, hogy nem akar több pletykára alkalmat adni.
Levelekből bebizonyítható, hogy Bucentoro akkoriban a halál gondolatával
foglalkozott. A döntő pillanatban szerencsére mégis fölébredt benne a
velencei nobile önérzete és ekkor fölkereste két atyjafiát, akik tagjai
voltak a tizek tanácsának és megkérte őket, hogy neveztessék ki a
lesinai hadi gályák provveditorejává. Zagurinak e nevezetes napig
sohasem volt köze sem hadi, sem egyéb gályákhoz, de azért joggal nagy
hivatást érezhetett magában a lesinai állásra, mivel tudta, hogy a
provveditorenak körülbelül nyolcezer katona és gályarab élelmezéséről
kell gondoskodnia és hogy okvetetlenül meg kell gazdagodnia, ha nem
éppen tökkel ütött ember. Bucentoro rokonainak sikerült is
keresztülvinniök öccsük kineveztetését, miután viszonzásképpen
segítségére voltak egy más rokoni csoportnak abban, hogy a kiskorú és
némileg gyöngeelméjü Mocenigo úrfit megtegyék Cerigo szigetének
kormányzójává.
A lagunák királynőjének közélete akkoriban abból állott, hogy az unokák
kitördelték Venezia mesés koronájából az ékköveket, melyeket az ősök
raktak bele. A prédálást a csalhatatlan állambölcseség tekintélyével
vezette a tizek tanácsa. Ez a tanács egyébként óriás aktacsomókkal
szaporította a hercegi pelota irattárait és hajdani kegyetlen
energiájáról akkor emlékezett csak meg, ha valaki kétségbevonta
csalhatatlan voltát.
Bucentoro ő excellenciája tehát a szárnysegédek, kamarások, francia
szakácsok, vadászok, fullajtárok, fekete és fehérbörü lakájok seregével
elment Lesinába. Első titkára és bizalmasa egy Papanika nevü görög ember
volt, aki azzal nyerte meg a nagyúr rokonszenvét, hogy harminchatféle
puncsot tudott készíteni.
Egy hónapig nem beszéltek a provveditoreról a Rialtón. Ekkor újból
megjelent Velencében az említett Papanika és gazdája megbízásából
tárgyalásokat kezdett Nina grófnővel, hogy tegye át lakóhelyét Lesinába.
A tárgyalások részletei, sajnos, nem maradtak fönn az utókor számára.
Tény azonban, hogy Nina még a nyár folyamán négy komornája és házi
abbéja, a sikamlós költeményeiről hirhedt Scarpa kiséretében hajóra
szállott, hogy Lesinába vitorlázzon.