Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal, hogy a
mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás eredményeit
egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse, amely alkalmas
arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély követelményeit
kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja kezdettől fogva az volt,
hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson. A tartalom és módszer minden
különbözősége mellett ez minden filozófiai rendszer összekötő kapcsa.
Ebben az értelemben tehát a filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek
azonban folytonos és szoros érintkezésben kell lennie az egyes
tudományokkal és ezeknek eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan
filozófia, amely a tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna
szemben, uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,
manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia mindig az
egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes szellemi munka
által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a részleteket, melyeknél
egyebet még a tudományosan kitágult tapasztalat sem nyújthat, egésszé
gondolja végig. Az egészre irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az
ész szükségérzete, hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete
is. Egészet akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes
természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és benne
életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk átfoglalni, azt
is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az ember, mit csinál
benne és mi legyen benne. A kedély követelményei mint
kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az egyetemes
történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt kívánnak egy
világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen kiegészítő
munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan tudományos lenni,
feladata azonban fölébe nő a tudománynak.