V.

Rákóczi György ő nagysága szabad vitatkozást enged, szokása szerint,

visszatartóztatva saját véleményét.

A hatalmasabb urak, kik a sereg és kormány élén állanak, Dajka püspök

egyházi beszédének bevégzésekor már mind a háborúra szavaztak.

Csak Haller Péter és Mikó Ferencz kivánták a béke fentartását.

Hátra vala még a czímnélküli kanczellár: Kassai István, a gyülölt és

fukar kegyencz, ki hogy házat ne tartson, magát csupán itélőmesternek

hivatta; hogy szertelen vagyonszomját a zsákmányból kielégítse,

folytonosan lázadásokat fedezett föl, s hogy gyávasága miatt befolyását

ne koczkáztassa, és az ügyek vezetését kezéből ki ne ejtse, szünetlenül

béke mellett rajongott.

Kassai az évek, a gond s a sanyar miatt, melyre zsobráksága kárhoztatja,

kiszikkasztott és csaknem vázzá aszott termettel birt, de szemében van

valami azon sivár erélyből, mely félénk természetével, és modorában van

valami azon szelid egyszerűségből, mely kedélytelen politikájával éles

ellentétben áll. Hosszú fehér haját hátrasimítva hordja, s jól formált

értelmes homloka tiszteletre csábíthatná azt, a ki őt szomorú

tapasztalatokból megvetni még nem tanulná. Rákóczit mindig hűséggel

szolgálta, Erdély iránt, melyet hazájának nem tekint, közönynyel

viseltetik, a polgári rendet, melyhez születésénél fogva tartozik, még a

kicsiny kérdésekben sem meri védelmezni, s az aristocratiát, ha

haszonlesésből nem is üldözhetné, gyülölni fogná elvből.

A főurak, az ő halálos ellenei, az evangelikusok ügyében békére intő

nyilatkozatot várnak most tőle, s előrekészülnek a gúny minden

dorongjával és a finom élczek mérgezett nyílvesszőjével megtámadni.

Állhatatosan hiszik, hogy kislelkű és népszerűtlen tanácsai miatt ma

Rákóczi szemében is nevetséges, vagy legalább elviselt s használhatatlan

államférfiúnak tünik föl.

Boszútervök élénk kiváncsisággal vegyülten lobbant arczaikra, midőn

Kassainak vékony, száraz és monoton hangja megcsendült.

A teremben alig van negyven ember, – oly szám, melyért inkább csak

tanácskozni, mint szónokolni kell, s a czímtelen kanczellár az

ékesbeszéd adományával nincs kiválón megáldva.

S mégis most sűrű és szürke szemivei alatt élénken járnak szemei, ajkán

kihívás ül, s hullatag termete fölegyenesedik, mintha levetett volna

magáról néhány alkalmatlan évet.

Talán megtámadáshoz készül, talán ő dobja a viadalkeztyűt a főurak elé,

talán a béke oltalmára bátor harczhoz fog!

A békehőst gúnymosoly üdvözli, melyet még a fejedelem is észrevesz, de

nem akar látni.

– Ütött az óra, szól Kassai, s többé tétováznunk nem lehet. Kössük

oldalunkra kardjainkat, én az erőtlen agg kiáltom: fegyverre! Most kell,

vagy soha sem fogjuk a vallás és lelkiismeret szabadságát kivívni.

Hadaink dereka szállja meg a védelmetlen magyarországi várakat és

városokat s mellékcsapataink kössék hirtelen össze magokat a svéd és

német protestáns táborral. A tavasz első zöldje a mezőn lássa

lobogóinkat. Addig zaj nélkül, de nagy szabályokban hajtassék végre

minden előkészület. Könyörögjünk magas uralkodónknak, hogy személyesen

vegye át a vezényletet, s ajánljuk föl életünket és összes vagyonunkat a

sikerért. Én az eddigiekkel ellenkezőleg erélyes háborút óhajtok, melyet

ne akaszszanak meg a közbeszőtt és czéltalan alkudozások, ne hűtsön ki a

lelkesülés első mozzanatában már a vérontástól való félelem, ne

zsibbaszszon el semmi álnok fegyvernyugvás s ne foszszon meg

gyümölcseitől oly békekötés, melynek keletkezésében új háborúkra remény,

pontjaiban új viszályokra anyag van letéve.

Midőn beszédében eddig haladott Kassai, ellenségei már érzik, hogy lábok

alól a föld kisodródik s talán némely főúr magában bánni is kezdé

nyilatkozatát, melyet a had mérlegébe vetett.

– Várjuk még, mielőtt éljeneznénk, a _de_ szócskát is, melyet most akar

az itélőmester uram kimondani – sugá eléggé hallhatón Serédi István,

kinek a fejedelem jelenlétében sem szokása az illemet szigorúan

megtartani.

[Illustration: – Ütött az óra, szól Kassai.]

– Óhajtom, folytatá Kassai, a nagy háborút, mely már húsz év óta dúl

Európában, az új hit győzedelmével mielőbb befejezve látni. Hadd kapjuk

ki az apait és anyait egyszerre; különben folytassuk óriási

osztályperünket az utolsó fillérig, az utolsó vércseppig. Nevünkre eddig

sem hozott dicséretet, hogy szövetségeseinket, kikkel együtt küzdöttünk,

a balszerencsében rögtön elhagyók azon különszerződésekért, melyek

semmit meg nem oldottak, s csak hitelünket és a becsültetést csorbíták.

– Ez vád Bocskai és Bethlen emléke ellen – közbeszól Kemény János.

– Tüstént el fogom mondani: kik ellen vád? említé kedélyes hangon az

öreg Kassai, s arcza vidám kifejezést nyert, mintha enyelegni akarna.

Észrevehető ingerültség támad, melyet a fejedelem komolyabbá vált

tekintete csillapít le.

– Bocskai és Bethlen Gábor, folytatá Kassai, a míg országukon kívül

harczoltak, minden nap annak néztek eléje, hogy valamelyik hatalmas úr a

portánál fejedelemséget, a rendek közt párthiveket keres és talál. Egy

vesztett csata lázadásra vagy tatárjárásra lehetett volna jelszó. Így

igen nehéz győzni s győzve is hosszas háborút folytatni.

– Magam is úgy hiszem – közbeszólt szokása ellen Rákóczi.

E rendkívüli tény elnyomá a támadó czáfolatot. Kiki sejté, hogy felsőbb

eszméket tolmácsol a ravasz parvenu, a porból cseperedett főúr. –

Mindent kifőzött már vele a fejedelem; és minket csak a föltálalásra

hívtak meg: sugá most halkan Serédi. – Nem, barátom, a megkóstolásra is,

és ínyünkön sokáig fog ízleni a trakta – feleli súgva Kemény János.

Kassai tovább halad szónoklatában: – Minthogy tehát én erélyes háborút

akarok, követelem annak eszközeit is, tudniillik a szigorú rendet benn,

s a cselszövények megszüntetését a portánál.

– Talán a jus ligatum által? kérdék most többen.

– Nem, egyelőre csak a honesta custodia útján – válaszolá szelid

mosolylyal Kassai.

Hogy olvasóim e szavakat megérthessék, említenem kell, miként régi

törvények szerint a rend fölforgatóit országgyűlés itélte élet- és

birtokvesztésre. De a villongós időkben szokássá vált a büntetést előbb

végrehajtani, s aztán terjeszteni jóváhagyásra a rendek elé. Ezt

nevezték jus ligatumnak. Azonban Pécsi Simon, Bethlen Gábor

kanczellárja, midőn a törvényes eljárást mellőzni akarta, a gyanus

urakat egyszerűen csak elzáratá, a nélkül, hogy valaha perbe fogatná: ez

a honesta custodia volt.

– Öcsém! a míg mi a magyarországi evangelikus rendek vallásszabadságáért

harczolunk, elszedi uradalmainkat Kassai – súgá Serédi.

– Az még megjárná; de bezárat, mielőtt harczra mennénk – válaszolta

nevetve Kemény János.

Kassai folytatá: – Urunk fejedelmünk szelid jelleme és törvény iránti

szeretete elég kezesség, hogy a közrend fenntartásának ürügye alatt nem

fogja a kezében levő hatalmat elnyomásra, a szigort üldözésekre

használni. De a börtönbe zárt Zólyomi párthivei még reményekkel vannak

telve, s a háború viszontagságait czéljaikra zsákmányolhatják ki. A

szultán udvarának kapui előtt lézeng még egy-egy elbujdosott főúr, kit

ellátnak fejedelmi süveg keresésére küldöttek czimborái pénzzel és

árulkodásokkal. S valamint mi a nádorispán kormánya alá vetett részekben

hitsorsosainkkal biztos egybeköttetéseket tartunk fenn, szintúgy

természetes, hogy nálunk is lehetnek, kik a nádor és az érsek úr

zsoldján és érdekében működnek, s mentől mélyebb titok leple mögött,

annál veszélyesebb eszközökkel. Vajjon nem kell-e ennyiféle zavargó

elemet, mely a kormány gyöngeségéből nyer erélyt s új vágyakat,

félelemben tartani?

– De e zavargó elemek csak az itélőmester úr fejében vannak – közbeszólt

Serédi.

– És a királyi ügyek directorának papirján – válaszolá a fejedelem, a

főurak nagy megütközésére.

Kassai folytatá: – Aztán eltűrhetjük-e hidegvérrel, összefogott kézzel,

hogy míg idegen földön küzdünk a hit és lelkiismeret szabadságáért,

addig otthon a mi szent vallásunkból secták szakadjanak ki, s titkos

helyeken saját predikátoraik által hirdessenek tévtanokat?

– De ki akarna ily gonoszságot eltűrni? Kit kiván kegyelmed közőlünk e

nagy váddal terhelni? Melyikünket gyanusítja? – rivalgja több főúr.

– Én nem gyanusítottam, csak a honesta custodia szükségét fejtegettem –

mondá gyermeteg vidámsággal Kassai, s miután e szabály czélszerűségében

nagyságtok és kegyelmetek sem kétkednek, további szószaporítás nélkül a

másik feltételre térek át, melyet az elhatározandó háború erélyes

folytatására és sikeres bevégzésére mellőzhetlennek tartok. Értem a mi

protectorunknak, a török császár ő felségének helybenhagyását.

Kassainak nagyobb hangnyomattal ejtett végszavát zúgás követé.

– Ez csak a háború halasztására van kigondolva – említé Serédi.

– Tavasz kezdetéig a fényes porta beleegyezését könnyű kieszközölni –

válaszolt Kassai.

– De az adó tetemes növekedésével – szólt ismét Serédi.

– Birtokunk is öregbedést nyer az elfoglalandó megyékkel – jegyzé meg

Kassai.

– S tudja-e bizonyosan kegyelmed, hogy a vezénylete alatti sereg sok

megyét fog meghódítani? – kérdé gúnyos nevetéssel Serédi.

– Kegyelmetek fognak a vezérek lenni, s épen ezért támaszkodom a sikerre

– szólt udvarias hangon Kassai.

– De honnan hiszi ön, közbevágott a vén Kornis Zsigmond, hogy a szultán

a háborúba beleegyezik?

– Remélem.

– S mi okon?

– Mert a szultán az adópótlékot, s pasái az ajándékokat kedvelik –

válaszolá Kassai.

– S ha mégis csalódnék ön?

– Akkor csalódtam – mondá vállvonítva.

– S mi lesz ez esetben a háborúra készülődésből?

– Béke.

– S a magyarországi evangelikus rendek sérelmei?

– Kedvezőbb időben fognak orvosoltatni – szólt Kassai.

– S a tervezett háború díjául nyerjük a honesta custodiát – jegyzé meg

hidegen Kemény János.

Ekkor tódult a pavillon udvarába a tömeg, s kiabált a tanácskozó terem

ablaka előtt békét és háborút.

– Micsoda zaj? – kérdé a fejedelem.

– Vélekednek künn is, fenséges uram, a benn vitatott dolgok felől –

mondta száraz, de alázatos hangon Kassai, ki elhírhedt félénksége

mellett sem látszék a népcsoportozatoktól tartani.

– Hogy merték az őrök beereszteni e tolakodókat? – tudakolá ismét a

fejedelem.

– Ha fenséged kegyes lesz megengedni, majd kiutasítom és lecsendesítem

egy rendelet által a titkos izgatóktól felbujtatott népet.

A hangnyomat, melylyel ezt Kassai mondá, a valónál nagyobb fontosságot

adott az udvari zajongásnak.

– Ebből is vád kerül valamelyikünk ellen – sugá oly hangosan Serédi,

hogy talán a fejedelem is értheté.

Többen megdöbbentek.

Rákóczi György ő fensége pedig komoly arczkifejezéssel mondá: –

Kegyelmeteknek, hű országnagyjaim, meghallgattuk a magyarországi

evangelikusok ügyében nézeteiket, s ha a körülmények javasolják,

konstantinápolyi követünkhöz utasításokat fogunk küldeni, s ha szükséges

lesz, a hadra készülésre is kiterjesztjük figyelmünket.

Ezzel az ülés feloszlott, s a fejedelem Kassaitól kisérve belső szobáiba

vonult.