Aleko alszik. Lelkivel az álom
Látomány játszik rémületesen.
Felordít a sötétben iszonyún,
Karját emelve, s a mit megragad,
Az csak az üres takaró.
Az asszony nincs ott, fekhelye üres…
Reszketve ül fel, s hallgatózni kezd.
Oly csendes minden. Szive elszorul,
Forróság és fagy váltakoznak nála;
Felugrik, és elhagyja sátorát,
Lappangva jár a szekerek körül.
A róna hallgat. Minden csendes itt
És oly sötét. A hold felhőkbe szállt,
A csillagok szikráznak váltogatva,
Deres gyöpön alig látszik meg a nyom,
Mely a kurgánhoz elvezet.
De nyugtalan fut ő el e nyomon.
Ott rémlik az útfélen a pogánysír.
Sejtelme vonzza, eltikkadt, kifáradt
Tagjában láz van, ajka, térde reszket.
Odamegy, hallgatózik. Álom ez?
Két árnyat lát, egymást ölelve, ott
A siron, s hallja suttogásaik.
Első hang.
Ideje már.
Második hang.
Oh még maradj!
Első hang.
Szivem!
Ideje már!
Második hang.
Ne, Nem! Várjuk be itt a hajnalt.
Első hang.
Késő már.
Második hang.
Oh mily félve tudsz szeretni!
Csak egy pillantatig!
Első hang.
Jaj, elveszítesz!
Második hang.
Csak egy perczig maradj még itt velem!
Első hang.
Ha az uram fölébred, s nem talál?
Aleko.
Fölébredt már és rád talált! Ne fuss!
Egyik se fusson! Jó hely nektek ez: –
Ez a sír!
Szemfira.
Fuss, fuss! kedvesem.
Aleko.
Megállj!
Hová szöknél hát szép czigánylegény?
Feküdj csak itt! (leszurja késivel).
Szemfira.
Aleko!
Czigány legény.
Meghalok!
Szemfira.
Aleko, véres vagy! Megölted őt,
Nézd csak, mit tettél?
Aleko.
Semmit. Menj oda
S leheld föl a szerelmét.
Szemfira.
Gyáva te!
Nem félek én dühödtől. Átkozom
Gyilkos kezed!
Aleko.
Hát halj együtt vele! (leszurja.)
Szemfira.
Még haldokolva is szeretem őt! (meghal.)