Mivel, fájdalom, nem tartozom azok közé, akiknek nevét az ujságok a
legtöbb adót fizetők listájában közölni szokták, s a jószágkormányzóm
(aki a holdban él) becstelenül elhanyagolja a befolyó pénzek elküldését,
viharos mult után, fehér hajjal, mint hites tanácsadó keresem a
mindennapi Graham-kenyeremet. Hogy ez nem könnyü életpálya, ma is
tapasztaltam, amikor egy szende, falusi kisasszony arra kér: magyarázzam
meg neki, hogy mikép lehet valaki ugynevezett snájdig leánynyá, mert
neki a környéken lakó fiatal urak valamennyien azt mondták, hogy a
huszadik században csak a snájdig leányok hatnak a serdültebb ifjuságra.
Akármi a véleményem erről a különös kérdésről, köteles vagyok eleget
tenni az óhajtásnak, mert ha valaki – mint e sorok szerény irója –
tanácsadásból él, hát nem szabad fitymálnia semmiféle problémát se. A
kisasszony tudni akarja, hogy mik a snájdig leány kellékei, – nincs hát
jogom hozzá, hogy holmi unalmas morálprédikációkkal hozakodjam elő,
hanem rezonirozás nélkül eleget kell tennem a nyájas olvasó parancsának.
Ezennel pontozatokba foglalom tehát azokat a kellékeket, amelyekkel a
huszadik századbeli kisasszony a snájdig jelzőt megszerezheti magának.
_A)_ A snájdig leány ugy viselkedik a társaságban, mintha
kabaré-énekesnő lenne, s a pódiumon énekelne valami kétértelmü, vagy
nagyon is egyértelmü kuplét. Vagyis: a szemei állandóan körutazást
tesznek a férfiak arcán, a kezeivel feltünő gesztusokat csinál, s mindig
olyan hangon beszél, hogy a távolabb ülők is kényelmesen meghallhassák.
_B)_ A snájdig leány, ha ülő helyzetben van, az egyik lábát mindig
átveti a másik lábán. Ez ugynevezett fius fesztelenséget kölcsönöz neki.
_C)_ A férfiakat a snájdig leány mindig a keresztnevükön szólitja, akkor
is, ha először látja őket életükben.
_D)_ Szenvedélylyel használja a budapesti, kávéházi tolvajnyelvet. A
beszélgetésében tehát sürün fordulnak elő az eféle kifejezések: „Maga
nekem ilyen fiatal!“ – „Ezt a froclit jól beszopta, öregem!“ – „Maga is
Montiba rulettezne most, ha elegendő dohánya lenne!“
_E)_ Olyan szük szoknyát hord, hogy az összes járókelők megfordulnak
utána.
_F)_ Merészen szakit azokkal a régi hagyományokkal, amelyek a fiatal
leányoktól holmi szüzies szemérmetességet követelnek. Lehetőleg ugy
beszél, hogy a fiatal urak – mint a snájdig leányok mondani szokták –
minél jobban „ugorjanak“. Tehát abszolute nem riad vissza attól, hogy az
udvarlóinak eféle elmésségeket mondjon: „Hány évig vállalkoznék értem a
juhászkutyuska szerepére?“ – „Mit gondol: lenne-e bennem bizonyos
helyzetekben elég temperamentum?“ – „Nem haragudnék, ha egy kicsikét
megbolondulnék, ugy-e?“ Stb. stb.
_G)_ Kijelenti, hogy ha férjhez megy, teljes szabadságot ad az urának,
de viszont teljes szabadságot is követel tőle.
_H)_ Légyottokat ad, de nem megy el, hanem egy barátnőjével titokban
kilesi a türelmetlenül föl- s alájáró fiatal urat.
_I)_ Tüntet vele, hogy mindenről ép ugy informálva van, mint a vele
egykoru férfiak.
_J)_ Kijelenti, hogy ha egyszer férjhez megy, okvetetlenül a két
gyermek-rendszer hive lesz.
_K)_ Szenvedélyesen cigarettáz és pezsgőzik, s a szupé-csárdást ugy
járja, hogy a legöregebb botokudnégerek is bizonyára elszédülnének, ha
meglátnák.
Ime körülbelül ezek a kellékek szükségesek ahhoz, hogy valaki a snájdig
leány cimét és jellegét megkapja. Aki buzgón és ambicióval fog a
dologhoz, bizonyára hamarosan elsajátithatja a felsorolt
kvalifikációkat.
A falusi kisasszony remélhetőleg meg lesz elégedve az előzékeny
felvilágositással. Ha szerény szolgálataim révén sikerül most már
snájdig leánynyá lennie, én szivemből gratulálok neki, de egyet
óvatosságból kijelentek: ha nekem egy leányom lenne, aki a snájdig
jelzőre pályáznék, én bizonyisten gondolkozás nélkül leütném a derekát.