És amit mondott, azt Senkhy olyan magától értetődően, olyan egyszerüen
mondta, hogy még Prokesch sem vett észre semmit. Sőt kiegészitette
Senkhy szavait:
– Még ha szenzáció volna, akkor se volna lapba való. És te, János, nem
kezdheted azzal a szerkesztői szereplésedet, hogy ilyen családi
szennyest teregetsz a publikum elé. Különben is az első valószinüség az,
hogy az egészből egy szó sem igaz. Hiszen Szeniczei mondta!
Más témára tértek.
– A nyomdába, persze, ezentul nem jössz velem?
És Prokesch kicsit fájdalmasan mosolygott. Megszokta már, hogy ez a
fiatalember elkisérje éjszaka, nemcsak a nyomdába, hanem hosszu sétáira
is és meghallgassa előadmányait. Annak most már vége.
– A nyomdába nem megyek, de kérlek, ezután komolyan csinálj reviziót.
Most már nem mindegy, hogy mi jelenik meg a lapban.
– Minden kolumnát megnézek ezentul.
– És ha Vámoscherrel találkozol, mondd meg neki, hogy visszaveszem, ha
hajlandó eleven közgazdasági rovatot csinálni. De a szabadlopás
alapelvének vége. Percentet kaphat a lap minden közgazdasági
jövedelméből, azonban még a boritékpénzeket is be kell szolgáltatnia.
– János, ne akard a sajtót mindjárt a feje tetejére állitani!
– Dehogy is akarom. Hidd el, hogy jobb üzlet a közgazdának, ha a lap
számára szerez tizezer koronát és abból kap kétezret, mintha a lapnak
csak ötöt szerez, de annak fejében a háromszáz koronás boritékpénzét
ezerre egészitik ki. Ezer korona differencia.
– Ugylátszik, igazad van, – mondta Prokesch.
– Öregem, én most hazamegyek. A fiukat is szélnek eresztheted. De
ezentul rendelj be magad mellé minden éjszaka egy inspekcióst és az
menjen veled a nyomdába. Mondd meg, hogy ezt pontosan ellenőrizni fogom.
– Köszönöm, János, – szólt Prokesch és valóban hálásnak érezte magát e
kis intézkedés miatt. Ezt a könnyebbséget Csopaki is megadhatta volna
neki. De Csopaki maga is rendetlen ember lévén, sem rendet teremteni,
sem a rendre vigyázni nem tudott. Azért fejlődött a Függetlenség kis
szerkesztősége független költők köztársaságává.
Schenk távozóban ismét köszönt a szerkesztőségnek:
– Jó estét, uraim!
S a válasz, amit most kapott, már nemcsak bizonytalanul, hanem kissé
félénken is hangzott. Mert Szeniczei az imént azzal jött ki a szobából:
– Megszigorodott a volontőrünk. Nem lehet kukoricázni vele!
– Jó estét, – mondták a fiuk, de a hangjukban már benne volt a kukorica.
Senkhy János hazament az ezreseivel, letette őket az éjjeliszekrényre,
rájuk állitotta a vekkert és még izgatott sem volt. Keményen aludt
reggelig.
Reggel, amikor felébredés után az öntudatát összeszedte, egy pillanatig
azt hitte, hogy mindazt, ami tegnap történt, csak álmodta, de aztán
megbizonyosodott felőle, hogy ő valóban lapot vásárolt, miniszterrel
érintkezett és most valamely pályafutás kezdetén áll: az ezresek ott
feküdtek az éjjeli szekrényen, az ébresztőóra kurta két lába alatt.
Fölkelt, felöltözött.
Mosdás közben már egészen a tegnapi kerékcsapásban müködött agya. Mig a
hidegvizet arcára kente, elhatározta, hogy vesz egy lakást, amelyben
fürdőszoba van, amivel örökre megszabadul a mosdás kényelmetlenségétől.
(A legtöbb tiszta emberrel igy van ez. Csaknem valamennyien a mosdótál
elől menekülünk a fürdőkádba. S a köztisztaság modern fejlődését annak
lehet tulajdonitani, hogy az embereknek módjukban van
hidegviz-iszonyukat követni. Az emberek azért fürödnek, mert nem
szeretnek mosakodni.)
Az uccán léptei ösztönszerüen és begyakorlottan a Központi Kávécsarnok
felé vitték, ami bizony csak kávémérés volt, de Jánosnak eddig nem
tellett egyébre s különösen nem élete utolsó hónapjában, amikor nemcsak
ideje, hanem jövedelme nagy részét is ujságirásra költötte.
A Lyon-kávéházba be kellett mennie minden éjszaka, enni is kellett
valamit a redakciós munka után, néhány, ujságirók közt szokásos,
kártyajátékot is meg kellett tanulnia.
Mindez pénzbe került, s Jánosnak, ha a fordulat el nem következett
volna, fizetést kellett volna kérnie müködéséért. Fizetése t. i. (hogy
utólag tisztázzuk a helyzetet) abszolute nem volt; senkinek még csak
eszébe sem jutott, hogy Senki urnak munkája fejében valami honoráriumot
felajánljon.
Most azonban elkormányozta magát a Központi Kávécsarnok elől, bucsut
vett a két óriási kávéspohártól, amik a Központi Kávécsarnok bejárásának
jobb és baloldalán hirdették, hogy hány X-be kerül a kiskávé, hányba a
nagy, a legközelebbi kávéházba ment, kiült a kirakatba, hozatott egy
komplett reggelit, vajjal, sonkával, rákiabált az ujságos-gyerekre, hogy
hozza a Függetlenséget, s látta, hogy az uj fej, alatta a szerkesztő és
laptulajdonos nevével, egész jól fest. Reggeli-után az ujságosgyereket
elküldte egy papirkereskedésbe, hozatott vele egy nagyon szép, bőrfödelü
noteszkönyvet s abban, a május harmadiki rubrikába, beleirta a mai
tennivalóit: