Ez jó! Emellett kell megmaradni! Ez pontosan ugy mutat, mint egy régi
magyar név.
Prokesch bejött.
– Végeztél? – kérdezte tőle János.
– Még egy kevés van a fiuknál, de az már az utolsó szállitmány. (És azt
hitte, hogy a végeztélt rosszul hallotta.)
– Kérlek szépen, akkor talán megállapodhatnánk a lap fejében. (Prokesch
most már világosan kivette, hogy Senki ur tegezi. Ez is imponált neki.)
– Parancsolj! – adta vissza a szót.
– A szerkesztő ezentul nem hátul lesz a lapon, mint eddig, valahol a
hirdetések elé dugva, hanem a lap élén.
– Az helyes.
– Ebben a formában. – És mutatta.
– Ez is helyes.
– Nem gondolod, hogy furcsa ez a név?
– Minél furcsább egy név, annál nagyobb sansza van arra, hogy népszerü
legyen. A magyar ujságirásban különben voltak már a furcsa névben
elődeid. Habár Mihály és Hacsak Géza. Senkise ütközött meg rajtuk. De a
te neved ebben a formában különben is ó-magyarnak tünik fel és ó-magyar
nevekben a legszélsőbb lehetőségek is lehetségesek. Gondolj csak a
Bydeskuthy névre, amely az ipszilonjai és há betüi ellenére is elárulja,
hogy mi az értelme.
Szeniczei benyitott.
– Kérem, szerkesztő ur… – mondotta.
Senkhy csendesen és erélyesen vágott közbe:
– Szeniczei, kérlek, máskor mielőtt bejössz hozzám, kopogj az ajtómon.
Igen?
– I-higen – felelt zavartan a riporter és most már nem tudta folytatni.
– Parancsolsz?
– Azt akartam megkérdezni, hogy mit csináljak a szenzációmmal?
– Melyikkel?
– Amit a Stefánia-uton láttam.
– Láttál valamit a Stefánia-uton?
– Hát az autó… a miniszter… meg az a nő…
– Ugyan eriggy már! Hát hogy képzeled, hogy ezt meg lehet irni?
– Szenzáció!
– Az a hat sor, ami ebből kerekedik? És az is annyira családi jellegü!
Ki a manó tudja, hogy annak a miniszternek nem szabad együtt lenni azzal
a nővel? Maximum, ha egész Pesten száz ember! Szenzáció az, amiről csak
százan tudják, hogy szenzáció? Nem gondolod komolyan, hogy ezzel
használunk a lapnak? Szervusz, ne zavarj bennünket.
Szeniczei kiment.