Senkhy János, a Függetlenség főszerkesztője és kiadótulajdonosa.
Mire Schenk a nyomdából a szerkesztőségbe érkezett, a fiuk már ott
voltak és papirosra-szegzett fejjel ültek az asztalaik mellett.
– Jó estét, uraim! – köszönt Schenk.
– Jó estét! – hangzott feléje bizonytalan hangokon.
A fiuknak uj volt a helyzet és kényelmetlen.
Nem mintha Csopaki, vagy azok a szerkesztők, akik alatt ezideig más
lapoknál müködtek, többek lettek volna a mostani uj embernél. De azok
mégis törvényes egymásutánban másztak fel a redakciós ranglétrán a
legfelső fokig s könnyebben lehetett belenyugodni abba, hogy ők a
szerkesztők.
Ez a Senki azonban nem főmunkatársból vagy segédszerkesztőből lett
szerkesztő, hanem volontaireből, minden szerkesztőségi tag szolgájából
valamennyinek urává, mert hisz nemcsak szerkesztő volt, hanem a lap
tulajdonosa is. A helyzetet még az sem enyhitette tehát, hogy vele, mint
magasabb rangu alkalmazottal, szövetségben levőnek érezhették volna
magukat a Pénz (vagy a Bőr), azaz a tulajdonos ellen.
Schenk egyenesen a jobbik szobába ment be és az ajtóból csak ennyit
mondott vissza:
– Prokesch ur, ha végzett az anyaggal, sziveskedjék befáradni!
Odabenn leült Csopaki asztala mellé, melyen még toronyban állt a
mindenféle el nem intézett papiros, maga elé tett egy kéziratlapot és
elkezdte pingálni rá: