Kimëgy a kirákisasszony a kerbe, leszakajtya a letszëbb rózsát, ëgyet
sürdű a sarkán. »Gyere elé, kis kondás! a főd hét csinnyán vagy!«
Mit vót mit tënnyi, a kis kondás elébújt onnan is.
Harmannap a kis halho ment el a tóba, az lëvitte a tó ëgyik szögletyibe.
»No, má ide nem ér el a szëmivilága ússë, itt tanállyék hát më!«
De a kirákisasszony a hogy lëmënt a kerbe, leszakajtotta a letszëbb
rózsát, ëgyet sürdűt a sarkán, mingyá hítta elé a kis kondást a tó
fenekirű.
»Hát végem van! av van! má enyím a százagyik karó! – mondogatta a kis
kondás, – má ha háromszor megtanát, nëgyegyikször së tudok má én úgy
elbújnyi, hogy rám në akaggyon!«
Lëfekütt, hogy majd alszik, kipihenyi magát, de nem bírt ám së alunnyi,
së pihennyi, csak hánkolódott, veczkelődött.
Másnapra viradóra ott lát az ablakába két fejír galambot. A hogy őt
meglátták, az egyik mingyá elszát, a másik ott maradt.
Beeresztyi a galambot. Az aszongya neki: »Gyere sebësen, të vátozzá egy
szép rózsáé, én is azé vátozok!«
Úgy is lett. Má délelőttre minden bimbó gyönyörűen kifoszlott,
ittis-ottis a kerbe szëbbné szëbb virágok virítottak.
Lëgyön a kirákisasszony, keresi a letszëbb rózsát, hát kettőt
ëgyfurmának taná. Leszakajtya mindakettőt. Szúrta a mellyire.
Akkor ëgyet sürdűt a sarkán, de má nem látta a kis kondást. Sürdű még
ëgyet, akkor së láttya.
»No, apám! nem látom má a kis kondást, elbújt, hogy nem tanálok rá!«
»Dehonnem, dehonnem! sürdű még ëgyet a sarkadon, hátha mëglátod!«
Sürdűt a lyány harmagyikszor is, de sürdűhetëtt vóna má ő akarhanyat,
ússë tanáta vóna mëg a kis kondást.
Akkor csak a lyány mellyirű az egyik rózsa galamb képibe elszát, a másik
rózsa mëg átvátozott a kis kondásé.
A királyány csak nagyot nézett, hogy maga előtt látta a kis kondást.
Akkor a kis kondás magáho ölelyi a lyánt. »Szívem szép szerelme! én az
ettéd, të az enyím! ásó, kapa válaszszon el ëgymástú!« mëgölelték,
mëgcsókolták ëgymást, a kis kondásbú még hécczërte szebb legény vát,
olyanok vótak ott egymás mellett, mint a bukrétába kötött virág. Azután
lakzit laktak, boldogok lëttek, a kis kondásbú olyan fáin embër lett,
hogy mán ë párja, a lyánbú mëg szép asszony, még most is élnek, ha mëg
nem haltak.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva öregasszony előadása után.
Lejegyzés ideje: 1904. jan._