Volt egyszer a világon egy czigány, ki azzal a gonosz szándékkal indult
el otthonról, hogy mivel neki egy bogara sincsen, majd ennek és ennek az
urnak a hizó sertései közűl kiszakít magának egyet. Mondom, hogy a
czigány ilyen gonosz szándékkal volt eltelve; útközben összeakadt az
ördöggel, a ki szintén disznót akart lopni arról a bizonyos helyről.
Mondom, hogy összeakadtak, csak elkezdi az ördög:
– Hallod-e te czigány – szidom a zúzádat! – hogyha nem mondod is, ugyis
tudom, hová igyekszel, és mi szándékban vagy; de én is oda ügetek és én
is abban a szándékban vagyok: azért egyet mondok, kettő lesz belőle,
menjünk együtt s tán igy jobban boldogulunk.
A czigány, hogy-hogy nem, ráállott az ördög beszédére; elmentek
mindaketten hizó sertést lopni.
Volt annak a bizonyos urnak elég, mert csak az imént hajtottak a makkról
vagy száz darabot haza.
Itt lelkem teremtette mi történik a dologból mi nem, az ördögöt egy
teremtett lélek se látta, hisz azért volt ördög a neve, ki aztán azt a
mesterséget is megtette, hogy a czigányt se vette észre senki sem. Aztán
mindaketten be az ólba s kihajigáltak belőle vagy ötven darabot. Azaz
biz a czigány egyet se hajitott ki, csak az ördögnek hagyta ezt a
mulatságot; de azért kinek volt nagyobb szája mint a czigánynak, hogy ő
ennyit dobált ki, annyit dobált ki, pedig gonosz volt még a zúzája is,
mert csak egyetlenegyet hajitott ki az olból, de még az is beteg volt.
Mikor aztán mindaketten, már mint az ördög és a czigány, jó darabra
elhajtották a hizott sertéseket, megszólal a czigány.
– No koma, már most honnan tudjuk meg azt, hogy te melyiket dobtad ki?
– Bizony nem tudom én, válaszolt neki az ördög.
– De én tudom, hogy melyiket hajítottam én ki; mert én mindegyiknek a
farkát megcsavartam, mikor a kezemben volt: azért a melyik sertésnek fel
van kunkorodva a farka, azt én dobtam ki, az az enyém.
– Jól van, felelt az ördög, a melyiknek tehát fel van kunkorodva a
farka, az a tiéd; én nem bánom koma, legyen ugy.
Mikor aztán a holdvilágnál kétfelé akarják szakasztani a nyájat, a
czigány csak elkezdi:
– Ez is kunkorodott farkú, az is kunkorodott farkú. Ugyannyira, hogy az
ördög azon vette észre magát, hogy biz ő neki nem maradt egyéb hátra,
mint az a beteges disznó, a melyiknek le volt eresztve a farka; mert
hisz tudjuk, hogy a hizott sertés mindegyikének fel van kunkorodva a
farka.
Mit volt mit tenni az ördögnek, hisz maga mondta: „legyen ugy czigány“:
vagy akart vagy nem, bele kellett egyeznie az elosztásba; csakhogy aztán
elhatározta magában, hogy soha többé, mig a világ lesz, czigánynyal nem
megy többet disznót lopni; mert az még az ördögöt is megcsalja.