A nagyságos ur: Nem haragszom. Igazad van. Ilyenek vagytok mindnyájan. A
szent házasság kell nektek. Igazatok van. Legyetek egymásé.
Szaporodjatok, gyarapodjatok, mint a tenger fövénye…
A kisasszony _(tiltakozó, szégyenlős kézmozdulatot tesz)_.
A nagyságos ur: Tőlem, azt hiszem, ilyen körülmények között csak az
áldás van hátra. És a hozomány. Jó. Az meglesz. De egyet kikötök.
A kisasszony és az inas _(figyelnek)_.
A nagyságos ur: Az nem lehet… abba nem egyezhetem bele, hogy valakit,
aki az enyém volt, tőlem egyszerüen elraboljanak. Én akarom átengedni.
Én át is engedem. De csak holnap. _(Az inashoz)_: Ma még az enyém. _(A
kisasszonyhoz.)_: Ma még az enyém vagy. Ide jöttél… Hozzám jöttél… Itt
vagy az én lakásomban… Azért jöttél ide, hogy nálam maradj… Örültem
neked… Kellesz nekem… Azért jöttél ide, hogy nálam maradj… Nem azért,
hogy itt házasságot köss és családot alapits. Hozzám jöttél. Ma még az
enyém vagy. _(Az óráját nézi.)_ Nekem el kell mennem. Sietnem kell. Egy
óra mulva visszajövök. _(A kisasszonyhoz.)_ Megvársz engem. És ma még…!
Az inas _(összevont homlokkal néz maga elé)_.
A kisasszony _(meg van zavarodva)_.
A nagyságos ur: Itt nincs habozás. Ettől függ minden. Házmesterség.
Hozomány. Minden. Ma még…! _(A kisasszonyhoz)_: Te ugyis azért jöttél
ide. _(Az inashoz, vállatvonva.)_: Neked pedig mindegy lehet… egy nappal
több vagy kevesebb… Hát egy hang ellentmondást se. Ennek igy kell
lennie. Bucsuzzatok el egymástól. Holnap lehettek menyasszony, vőlegény.
_(A kisasszonyhoz.)_: Ma még az enyém vagy. Egy óra mulva itthon vagyok.
Megvársz. _(Az inashoz.)_: Marci, te kikisérsz. Aztán elmehetsz. Vagy
lefekhetsz. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Ide nem jössz be többet.
_(Veszi a kalapját és a kabátját.)_ Igy lesz? Kislány? Igy lesz?