A nagyságos ur: Igenis? Te Marci, alapjában véve nem szégyelled te, hogy
hozzám jössz asszonyért? Te hires te! Hát hol az a sok asszony, aki
bolondul utánad? Hol az a sok lány, aki telesirja utánad az utcát? Tőlem
kell asszony? Másodkézből kell asszony?
Az inas _(elkomorodik)_: Ne tessék ezt emlegetni nagyságos ur. Szegény
lány volt ő is… Nem vigyázhatott ugy magára… Ha engem ismert volna…
akkor, mikor a nagyságos urral megismerkedett, tudom nem lett volna igy…
A nagyságos ur: Ugy? Ugy? Önérzetben nincs nálad hiány. Olyan bizonyos
vagy ebben?
Az inas: Bizonyos vagyok nagyságos ur… Aztán szegény ember vagyok én is.
Szegény ember nem olyan kényes… Ami volt, az elmult. Csak ezután legyen
hűséges asszony. Szegény ember megforditva van ezzel, mint a nagyurak.
A nagyságos ur: Mi az, hogy megforditva? Hogy megforditva?
Az inas: Szegény ember azt kivánja: az asszony legyen hűséges. Az urak
meg borzasztóan vigyáznak rá, nem esett-e a feleségükben lánykorában
semmi hiba… Akkor, a mikor semmi közük se volt hozzá… Asszonykorukban
aztán belebujhatnak az ördögbe is…
A nagyságos ur _(nevet)_.
Az inas: Hát ne tessék azt a dolgot emlegetni, nagyságos ur, ha én nem
emlegetem.
A nagyságos ur _(megnézi az óráját)_: Istenfáját… hisz nekem mennem
kell. _(Az inashoz.)_ Hát jó, nem emlegetem. _(A kisasszonyhoz.)_ Hát
hozzá akarsz menni feleségül?
A kisasszony: Igen.
A nagyságos ur: Itt hagysz engem?
A kisasszony _(halkan)_: Igen.
A nagyságos ur: Hát különb legény Marci, mint én?
A kisasszony _(felnéz az inasra, nem felel)_.
A nagyságos ur: Jobban tetszik neked, mint én?
A kisasszony _(nem felel)_.
A nagyságos ur: Hát mért hagysz itt a kedvéért?
A kisasszony _(nagyon halkan)_: Ő elvesz feleségül.
A nagyságos ur _(megverten, meghajolva, széles, megadó kézmozdulattal)_:
Ez olyan érv, amelyre nem tudok válaszolni. Ő elvesz feleségül… Ez igaz…
Persze, ha neked mindenáron a szent házasság kell… Én ezzel igazán nem
szolgálhatok. _(Járkál.)_
_(Hallgatás.)_