Husvéthoz egy hétre vasárnap a főváros valamennyi keresztyén
templomaiban, katholikus és protestáns papok egyértelmüleg erről a
textusról fognak egyházi szónoklatokat tartani.
«Máté evangéliuma X. részének 25-ik és következő versei.»
Ezek tartalmazzák a szentirás egyik legszebb legendáját, melyet világi
irók túl nem szárnyalhatnak soha.
Egy törvénytudó azt kérdi Jézustól, mely uton lehet a mennyországba
bejutni? Jézus idézi a törvényt: «Szeresd az Istent teljes lelkedből –
és szeresd a felebarátodat, mint saját magadat.»
«De ki légyen az én felebarátom?» kérdezi a farizeus.
Erre a Megváltó mond neki egy történetet.
Egy utazót, a ki Jeruzsálemból Jerikóba vándorolt, útközben megtámadnak
a rablók, mindenéből kifosztják, s magát nehéz sebekkel elborítva, ott
hagyják az út közepén.
Arra jön egy papi ember: félretér az útból, kikerüli a sebesültet és ott
hagyja fetrengeni.
Azután jön egy levita, meglátja a sebesültet: kitér előle s engedi
kinlódni.
Utoljára jön egy Samaritánus, az könyörül a sebesültön, fölteszi a
lovára, bort és olajat tölt a sebeibe, s aztán elviszi magával a
vendégfogadóba: ott ápolja mig életre tér. És aztán pénzt ád a
fogadósnak, utasítva őt, hogy a sebesültet ápolja tovább; ha elfogy a
pénz s több lesz a költség, visszatérett azt is meg fogja neki téríteni.
«Már most e három ember közül melyik volt a sebesültnek a felebarátja?»
kérdezi Jézus.
«Bizonyára a Samaritánus volt az.»
«Tehát eredj és tégy hasonlóul: akkor megtalálod az utat a
mennyországba.»
… Milyen fenséges, és mennyire igaz képlet ez! Minden szó Isten szava
benne: az alapgondolat az egész emberiségé.
S a mi legmegragadóbb, az, hogy a Megváltó épen egy Samaritánust
választott e legenda hősének.
Ez volt a leggyülöltebb faj Palæstinában: a Samaritánus; a ki nem ment
el Babylonba a fogságra, a kinek meg volt tiltva az igazhivőkkel egy
tálba mártani, a kinek nem volt szabad az ő templomukba belépni, az ő
falujokban meghálni, az ő leányaikat feleségül venni: a megvetett, a
kitaszított testvér.
És Jézus azt mondta: «ez a te felebarátod; mert irgalmat cselekedett a
nyomorulttal, s mikor megszabadította, nem kérdezte tőle, hogy mely
nemzetségbe való».
S a Megváltó ezen szavai óta a «Samaritánus» név egyértelmü az
irgalomtudóval, az emberszeretővel. Erről fognak szónokolni a szent
helyeken husvét utáni úrnapján.
S ugyanekkor egész délig nyitva lesznek a templomok, s azoknak az
ajtajában Budapest hölgyei a társadalom minden osztályából,
könyöradományokat fognak gyüjteni az ájtatos közönségtől, a budapesti
Samaritánus egylet számára.
Mi az a Samaritánus egylet Budapesten?
Megmentője az útfélen hagyott nyomorultaknak.
Mert nincs nyomorultabb teremtése a kerek világnak annál a szerencsétlen
embernél, a kit a kórházból kibocsátanak – meggyógyultan.
Addig, a mig beteg volt, meleg szobája volt, ápolták, táplálták, jó szót
adtak neki, még az álmát is őrizték; mikor aztán elmultak a lázak, a
sebek begyógyultak: ki kell mennie a világba; mert a hely kell új
betegnek. S a felgyógyultra nem vár a világban sem meleg szoba, sem
meleg sziv; ott áll rokontalan, hajléktalan, öltözetlen, a hideg ég
alatt. – Nyár volt, a mikor a kórházba felvették, s zordon tél idején
bocsátják el onnan, ugyanabban a szellős köntösben, a mit magával
hozott. Kijön féllábbal, nyomorék lett, munkaképtelen. Értelmes, tanult
hivatalnok volt, azt a hivatalt a betegsége alatt mással töltötték be.
Ajtóról-ajtóra jár, sehol sem fogadják: lábbadozó beteg számára nincsen
alkalmazás. Talán van otthona valahol vidéken: de egy fillérje sincs az
útra, gyalog utazni meg nincs jártányi ereje. Koldulni meg nem tud,
szégyenli, de nem is szabad, mert befogják érte, mint csavargót.
Ezeknek sorsát enyhíteni alakult meg tavaly a Samaritánus egylet. Dr.
Müller Kálmán, a fővárosi kórházak igazgatója, kinél tudományos praxis
az emberbaráti sziv tapasztalataival testvéresült, indítá meg e nemes
mozgalmat, melynek vezetését a legnemesebb szivü úrhölgyek egyike, gróf
Szapáry Gézáné vállalta el.
Ezek a Samaritánusok gondoskodnak róla, hogy a kórházból elbocsátott
felgyógyult Lázároknak az első kilépés a világba lehetővé legyen téve.
Adnak nekik meleg öltözetet, a sántának műlábat, a tracheotomiával
megszabadítottnak ezüst légzőcsövet; annyi pénzt, hogy egy ideig meleg
ételt, fekhelyet szerezzen magának, a mig munkájával kenyeret találhat;
utiköltséget, hogy hazavándorolhasson.
«Ezek a te felebarátaid!» Mondá az Idvezítő. «Eredj és tégy úgy, miként
ők!»
… Erről fognak husvét utáni vasárnap (ápril 12-ikén) Budapest
templomaiban a hitszónokok prédikálni: ezeknek fognak Budapest
legkegyesebb hölgyei a templomajtókban könyöradományokat gyüjteni.
«Eredj! És tégy hasonlatosképen!»