Lord Dagobert nem indított pert lady Idól ellen. Tudhatta jól, hogy nem
fogja megnyerni – erőszak alapján. Egy férfi, a kit erőszakkal vesz el
egy nő – a saját házánál! Még ki is fogják nevetni. Sőt tetejébe még
maga kaphat egy kellemetlen processust az egyházi szentségekkel való
komédia-játszás miatt. Kifizette a móringot a myladynek s aztán úgy
tett, mintha ő csapta volna el az asszonyt magától. Csak azt tiltotta
meg neki, hogy a míg az ő nevét viseli, a szinpadon tánczoljon.
Azután lefolyt valami tíz esztendő. Ez alatt lord Dagobert az ő óriási
vagyonának tökéletesen a nyakára hágott. Őrült pazarlások, vakmerő
vállalatok, meg a szép asszonyok iránti szenvedélyei tönkre juttatták.
Az ősi vagyonának utolsó részét elnyelte egy skót banknak a bukása, a
hol neki kellett helyt állani az igazgatók által elsinkófált összes
betételekért.
Ekkor aztán lótott-futott a világban, hogy a hajótörött vagyon
roncsaiból valamit megmentsen; de mind sikertelenül. Az a bizonyos
házasság is kárbaveszett rá nézve a hajdani imádottja leányával. A lady
Idóllal kötött törvényes viszonya azt lehetetlenné tette.
Mikor aztán az utolsó fonala is elszakadt a reménységnek s nem maradt a
zsebében több egy louisdornál, egy reggel szépen megborotválkozott,
felkötötte tükörből a nyakravalóját, gomblyukába tűzte az ibolya-csokrot
s a legujabb áriát dudolgatva a Donizetti operájából, megindult a Szajna
hídja felé, azzal a szándékkal, hogy a vízbe öli magát.
Útközben azon gondolkozott, hogy mit csináljon azzal a megmaradt egy
aranynyal?
A Szajna hídja előtt találkozott a lovas koldussal.
Ez egy ismeretes alakja volt a párisi életnek. Egy invalidus, fél lábú,
a kinek az az ötlete volt, hogy ő lóháton fog koldulni Páris utczáin.
Szerzett magának egy rokkant gebét, azzal a vak lóval botorkálta végig a
boulevardokat. Jó üzletet csinált. Az emberek nevették, szidták, de
észrevették. Egy koldus, a ki lóháton koldul a gyalogjáróktól!
Lord Dagobert szembe találkozott a lovas koldussal. Az már messziről
rázta eléje a levett kalapját s panaszolta a Waterloónál kiállott hős
tetteit.
A mylord odadobta a koldus kalapjába az utolsó aranyát s aztán ment a
híd felé.
Egyszer csak «klipp-klapp, klipp-klapp», koczog utána erősen a lovas
koldus a sánta lovával, s a mint utoléri, elkezdi szidni tele torokkal:
– Szégyen gyalázat! Egy ilyen úrtól! Hamis louisdort adni a szegény
koldusnak. A lovas koldusnak! A kinek magán kívül még a lovát is kell
tartani: azt a lovat, a ki a waterloói ütközetet látta s azóta nem akar
látni semmit. – Szégyelje az úr magát! Itt van a hamis louisdorja! Tegye
vele bolonddá Tortonit, de ne a szegény lovas koldust.