Legutóbbi szegedi látogatásom alatt úgy hozta a véletlen, hogy a
barátaim, egy délelőtt, két intézetbe vezettek el.
Az egyik volt a szegedi kisdedovó. A másik a szegedi csillagbörtön.
Szerény földszinti házikó az első; hatalmas derék palota a másik.
Kezdjük az elsőnél.
Körül ülik a két szobát az apró szentek. Az egyikben azok, a kik még nem
tudnak semmit; a kiknek még dajka kell felügyelőül; a másikban már a
veteránok laknak, a kik már tudósok. Hah, mennyi mindenféle mesterséget
tudnak! Énekelnek, deklamálnak, humorisztikus előadásokat tartanak,
tenyereikben kitapsolják az ütemet, ugrálnak és bujosdit játszanak. A
melyiket csak mostanában hoztak ide, hogy tud bámulni azokkal a nagy
szemeivel, az összecsücsörített szájával, hogy ezek a többiek már mi
mindent tudnak! No majd ti is megtanuljátok, kicsikék! Ne féljetek
semmit! Jó bácsi az igazgató! Mikor azzal a hegedüvel kiséri a nótát,
világért sem huz rá a hegedü vonóval arra, a ki még a nótát nem tudja,
vagy belesül. Nem büntetnek itt meg senkit. A ki jobb szeret kapókővel
játszani, azt teheti. A ki pedig nagyon kiváncsi rá, hogy mi van abban a
czifra táblás könyvben, annak megmagyarázzák, hogy ez a két lábu állat
az öreg A, az a két hasu meg a B, a karéjkenyér a C, a konyhaajtó a H,
az a sétáló a K, a kettős lajtorja az M, a kutgém a T, az asztal láb az
X és így tovább; de azért nem szükség sirni, hogy az Ypsilon tótágast
áll. Azért sem bántanak senkit, ha a krétával tetszése szerint új
alfabetet talál ki. Hiszen azt deklamálja az a kis bátor férfiu, azzal a
sürü fekete hajjal: «Ha kell nekem ákombákom Az udvart telefirkálom».
Czivakodásnak, veszekedésnek pedig hire sincsen. A kis emberek nagyon
békeszeretők. Itt megtanulják idejekorán, hogy «ne bánts senkit, akkor
téged sem bánt senki!» – Meg azt, hogy «a mi másnak fáj, az nekem is
fáj.»
Így támad az ember!
Most menjünk a csillagbörtönbe.
Csillag!
Milyen szép név. Az ember azt hiszi első hallásra, hogy valami más
plánétáról van szó, mely a kimult embereket befogadja, tán a Mars, vagy
a Jupiter?
Hát hiszen úgy is van. Egy külön aszteroid ez, a mit azért teremtett az
emberi bölcseség, hogy azokat az embereket, a kiknek a koponyáját az
őserő hibásan alkotta meg, ide összezárja. Ezek úgy külön forognak a
föld körül. Ezen a külön planétán nincs tél, tavasz, ősz, nyár.
Tavaszszal nem nyilik itt virág, nyáron nem érik buzakalász; őszszel
nincs gyümölcsszedés, télen nincs hó. Hanem azért mindenről gondoskodva
van. Légfütés a zárkákban, fekvőhely, rendes öltözet, meleg étel. Itt
van az a paradicsom, a hol csak Ádám lakik, Éva nélkül, kigyó nélkül.
Azért hivják csillagbörtönnek, mert a zárkákhoz vezető folyosók
csillagalakuan futnak össze a középen, a hol egy roppant nagy fekete
tábla van, sok száz lyukkal ellátva s a tábla mögött szövődik össze egy
egész hálózata a távirósodronyoknak; minden zárkának van egy távirója.
Ha valami baj van odabenn, megnyomják a gombot; egy szám kiugrik a
megfelelő lyukból s a csengetyü megszólal. Minden tökéletes ezen az
aszteroidon.
Hát a lakosok? Azok is olyan tökéletesek, a milyennek az embernek lenni
– muszáj! Dolgoznak és nem beszélnek. – Így végzi az ember.
S mikor végig néztem ezeknek a másvilág lakóinak az arczát, koponyáját,
eszembe jutott az a másik gyülekezet. Azoké az apró embereké.
Hisz az nem igaz, hogy az arcz izmaiban, a koponya kidudorodásaiban van
az eredendő bün lakhelye; a gyermekek között is van olyan arcz, a kinek
az ember azt mondhatná: «te! ha te háromszor akkora volnál, mint vagy,
nem szeretnék veled az erdőn egyedül találkozni!» S a rabok között is
van olyan alak és arcz, a kire, ha másutt látná, rá merné az ember az
életét bizni.
Hátha ezeket is odavitték volna kis korukban a kisdedóvóba?
Talán nem kerültek volna ebbe a – csillagba.
A szegedi kisdedóvónak van nyolczvan növendéke, a szegedi
csillagbörtönnek pedig nyolczszáz.
Majd jön idő, mikor megfordítva lesz az arány: a kisdedóvó igazgatójának
lesz 800 tanítványa, s a csillagbörtön igazgatójának 80.
Csakhogy én azt nem érem meg.