És igaza is volt. Úgy is kell!
A törvényszék nem mészárszék, a hol a húst minőség szerint mérik: más
ára a szegyének, a tarjának, meg a felsálnak. A ki a biró elé hozza a
becsületét, annak csak egyforma minőségből mérnek; ott nincs kövér
becsület, vagy ösztövér becsület. A birónak azért van a serpenyő a
kezében, hogy megmérje rajta, hány gramm lett belőle elvéve; a szerint
taksálja a birságot. Kié volt, mié volt a becsület, ahhoz neki semmi
köze. Ez az igazi jogegyenlőség – a biró előtt.
De másképen van ám a becsületkérdés a nagy biró: a világ előtt.
Azt mondja egyik dzsentlmen a másiknak: «oh, te tolvaj! oh, te svindler!
oh, te zsebmetsző!» – Azonban kártya van mind a kettőnek a kezében s
kártya közben nem sértette meg vele a másik úrnak a becsületét; mikor
fökelnek egymás szivarjáról rágyújtanak s haza mennek. – Ha kártya
nélkül mondta volna ezeket: nagy becsületsértést követett volna el vele.
Ellenben, ha egyik dzsentlmen a másiknak arra a kérdésére, hogy «mikor
fizeted már ki a váltódat, a mit rajtam exekváltak?» azt feleli, hogy
«nem vagyok én próféta!» hát ezzel a becsületén semmi csorbát sem
ejtett. Ha ellenben kártyázás közben csinálta azt az adósságot s azt 24
óra alatt ki nem fizeti, elvesztette a becsületét s ki van tiltva minden
társaságból.
«Te áruló! Te szédelgő! Te kókler! Te hitszegő!»
Becsületsértés ez? Oh nem! Csak képviselőházi nyájaskodás. A folyosón
künn – ott már becsületsértés volna.
Ha egy bankár elmulasztja ultimóban kiegyenlíteni tartozásait,
elvesztette becsületét: azt ünnepélyesen kiharangozzák a börzéből. –
Nojszen, győzne harangozni a kaszinó kapusa, ha ott is ez volna a
becsület-regula!
Ellenben, ha ugyanannak a bankárnak a differencziák kiegyenlítése
alkalmával beütik a kalapját a fejébe, szépen kivasaltatja a kalapját s
nem szól felőle senkinek; de ha dzsentrinek nem nyújt vissza kezet, a ki
elé ő kezet nyújtott: az becsületsértés s orvoslást követel – vassal és
nem vasalóval.
Egy virágcsokorral való megkinálás lehet az egyik hölgyre nézve
becsületsértés, a másikra nézve nem az. Volt már a biróság előtt olyan
eset is, hogy egy poéta szerelmes verset írt egy kisasszonyhoz, a ki ezt
becsületsértésnek vette s ugyancsak meg volt akadva a biró, hogy mit
ítéljen ez ügyben! Nem tudom, mi lett volna belőle, ha a vádló meg nem
bocsát a vádlottnak.
Két szinésznő összekap azon a becsületkérdésen, hogy melyiket illeti meg
az első ülés a páholyban? A két férj ezért megverekszik s egyik
agyonlövi a másikat. A szinésznői becsület ennyire érzékeny. Ez
Magyarországon történt. Ellenben Párisban két hires szinésznő érzékenyen
összetűzött: madame Theo és madame Judic. Madame Judicnek a férje
odament madame Theonak a férjéhez s úgy vett rajta elégtételt, hogy
varratott vele magának egy frakkot. Madame Theonak a férje t. i. szabó
volt.
Volt egy hirhedt affér, a miben magam is voltam egy ideig szekundáns, a
minek az volt az alapja, hogy egy szerkesztő azt irta egy iróról (a ki
különben garszon ember volt), hogy éjente gyanus utczákban jár
fiakkeren. Becsületsértés-e ez? Tessék biró elé vinni! Csak úgy tudtunk
a komplikált becsületügyből kiszabadulni, hogy a szerkesztő leköszönt az
állásáról.
Egyszer Gyulai Pál megkritizálta Tóth Kálmánnak a költeményét s a
szerelmes verseiről olyan formát mondott, hogy azok nem valódi
érzelemmel vannak irva. Úgy de Tóth Kálmán azokat a menyasszonyához irta
s annál fogva megesett az, hogy a kritikából becsületkérdés lett s Tóth
Kálmán meglőtte Gyulainak a lábát. No, ha a kritika becsületkérdés
számba menne, akkor nekünk már Gyulaival torpedókkal kellene egymásra
lövöldöznünk.
De hát, hogy a legáltalánosabb becsületbeli fogalmakra térjek: ugyan
becsület-e az, ha egy férj a feleségét megcsalja?
Úgy-e, hogy nem az?
És azért becsületsértés-e az, ha valakire azt mondják, hogy a saját
feleségét megcsalja s a másét elcsábítja? Kirekesztik-e azt a
kaszinóból, a klubból, az országházból? Úgy-e, hogy nem rekesztik? Tehát
az és nem az?
S ha én azt mondom, hogy azon urak közül, a kik most ezt a lapot
olvassák, annak, a ki így bánik a becsülettel, toll nőjön az orrán: tíz
közül hány fog az orrához kapni? Keveset mondtam: ezret kellett volna
mondanom.
És azért mégis megtörtént rövid idő alatt, hogy három igen nagyszerű,
igen hatalmas és népszerű alak bukott meg azon a becsületbeli kérdésen,
hogy a saját feleségét elhanyagolta s a más feleségének udvarolt.
(Dilke, Boulanger és Parnell.) A biró a közvélemény volt, ezeknek a
becsülete nem tűrte azt a homályt, össze kellett omolniok a közvélemény
előtt.
A hányféle az ember, annyiféle a becsület s annyiféle annak az ára;
hanem a biró előtt: ott csak egyféle van, csak a taksája változik – öt
forinttól száz forintig.