Éreztem, hogy el vagyok veszve. A revolverem után nyultam, hogy fejbe
lőjjem magamat…
– Itt sincs senki! mondá az ellenadmirál. – Hamis volt a följelentés,
kapitány úr! A hamis vádlót fogom főbelövetni!
Ezzel megfordult s eltávozott.
«Itt sincs senki?» – hebegém, mint egy álomjáró.
A kabinom ajtaja nyitva volt.
A tengeröböl csendes és sima! apály volt.
Néhány ölnyire a hajótól lebegett a viz szinén a viaszos tafota kerek
matróz kalap, szalagja mellett az én fehér rózsámmal: – az apály
lassan-lassan vitte magával odább… odább… odább…