II.

Klotild nem húnyta le az éjjel a szemét.

Székely józan és jóakaró szavai mély hatással voltak reá. Érezte, hogy

nem szabad magát átengednie a zavaros és kétségbeejtő fájdalomnak,

amelyet kedvesének hűtlensége hozott reá. Mindenek előtt rendbe akarta

szedni kuszált gondolatait és azért újból átgondolta mindazt, ami közte

és Arady között történt.

Ez az ember végzete volt eddigi életének.

Talán valami élettani föltételeken múlhatott, amelyeket ő nem értett

meg, hogy kisleány kora óta szenvedélyes vonzalommal viselkedett Arady

iránt. Egy vidékről valók voltak, távoli atyafiság kötötte össze őket.

Klotild még iskolás leány volt, amikor első ízben látta az akkori

jogászt, aki természetesen, még ügyet sem vetett reá.

Arady Sándorhoz való vonzalma együtt nőtt a kisleánynyal. Az ő szemében

Sándor fölötte állott minden bírálatnak. Mindennek, ami rajta és benne

van, valami különös, mély értéke van. Amit tesz, az mindig nemes és jó,

amit mond, az mindig érdekes és fontos. Röviden: Sándor a férfiak

férfia. A kisleány lelki világában _a férfi_.

Később szétváltak útjaik. A nagyralátó ifju a diplomáciai pályára

vágyakozott és a bécsi keleti akadémia növendéke lett. Midőn a kitünő

tanulót kinevezték attasénak, oly magasra emelkedett Klotild szemében,

hogy szinte már el is tünt a falusi szemhatára fölött, akár az

elszabadult léggömb. Klotild meg volt róla győződve, hogy az ő bálványa

maholnap Európa sorsát fogja intézni. A szerelme csodálattá változott

át.

Nem is követett el hűtlenséget, midőn néhány esztendő multán annak

rendje, módja szerint feleségül ment egy Ágh nevü derék vidéki

uriemberhez. Egy istenhez egyébként nem mehet nőül a leány, különösen

akkor nem, ha a szóban forgó isten nagykövetek leányaival tenniszezik.

Klotild egy darabig olyasmit képzelt, hogy ő boldog is lehetne a

házasságában. Később meggyőződött róla, hogy a boldogság nem föltétlen

életszükséglet és megelégedett annak szurrogátumával, a nyugalommal.

Alkalmasint épp oly kötelességtudó, mint igénytelen falusi asszonyként

végezte volna földi pályafutását, ha egy gonosz véletlen ki nem zökkenti

a sinekből. Az ura egy szerencsétlenség áldozata lett. Egyik

legbizalmasabb barátja véletlenségéből agyonlőtte vadászaton.

Klotild illően elsiratta és meggyászolta, azután édesanyjával a

fővárosba ment lakni. Az édesanyja akarta így, hogy Budapesten élő fia

és unokái közelében lehessen.

Abban az időben lett fővárosi lakossá Arady Sándor is, miután a

diplomáciai pályája hirtelen ketté szakadt. Sándor hamarosan belátta,

hogy nem született hivatalnoknak. Nagytehetségü, de egyszersmind

féktelenül önérzetes ember volt és egyik hivatali főnökének

kellemetlenkedése éppen elég ok volt neki arra, hogy egy gőgös

gesztussal örökre búcsút mondjon pályájának. Elhatározását persze

megkönnyítette az a körülmény, hogy csinos vagyon ura volt.

Azzal az elhatározással tért meg hazájába, hogy politikát fog csinálni.

Ehhez ő is, mint minden magyar ember, kiváló hivatottságot érzett

magában.

Azzal kezdte, hogy könyvet írt, amelynek az lett volna a feladata, hogy

reá irányítsa a nyilvánosság figyelmét. A könyv a közös külképviselet

bírálatával foglalkozott és bár Sándor írásközben meg volt győződve,

hogy kíméletlenül éles hangot használt, utólag mégis kitünt, hogy könyve

hazai fogalmak szerint annyira tárgyilagos és higgadt, hogy már szinte

unalmas. Senki sem olvasta és senki sem emlegette.

A véletlen akkoriban összehozta Sándort Klotilddal. Az utcán látták meg

egymást elsőízben. Másnap Arady már meglátogatta az asszonyokat. Ennek a

nagy sietségnek megvolt a maga oka: találkozásuk alkalmával a fiatal

özvegy szinte szenzációs hatást tett az attaséra. Ő süldőleány korában

látta utolsó izben. Azóta külsőleg, belsőleg megérett. A termete

megtelt, szeméből asszonyi gyöngédség ragyogott. Sándor elragadónak

találta. Ő mostanában egyébként is nagy honvágyat érzett saját

ifjukorának gyöngéd emlékei után. Egy idő óta valósággal szentimentális

volt a kedélyállapota. A balsikerei lealázták, azonkívül egy keletkező

szívbaj szimptomáit vélte magán megfigyelni, ami ugyancsak leverte.

Szinte epekedett egy kis bensőség és melegség után.

Félesztendővel később Klotild már kedvese volt Sándornak. Az első

szerelmes csók után habozás és gondolkozás nélkül odaajándékozta magát

neki. Soha asszony kevesebbre nem tartotta magát, mint ő.

Hogy gondolt-e házasságra? Egyébre sem, csak arra. Úgy vélekedett

azonban, hogy ennek a „külső formaságnak“ – ő csak annak tekintette –

minden részét Sándorra kell bíznia.

Arady eleinte maga is úgy vélekedett, hogy jobb hitvest ennél a csendes,

szerény és melegszívü asszonynál hét országban keresve sem találhatna.

Később azonban kiverte fejéből a házasság gondolatát. Az egészsége

időközben megint helyreállott és ezzel megjött a régi büszke életkedve

is. Többet járt társaságba és a szó szoros értelmében divatba jött a

fővárosi szalonokban. Az élet megint ragyogva és csábítóan mosolygott

rá; a jövendő megint sokat igért neki. És még valami különös dolog

történt. A budapesti asszonyok, a legszebbek és legbüszkébbek, úgy

viselkedtek az érdekes attaséval szemben, mintha fogadást kötöttek

volna, hogy melyikük hódítja meg előbb. Sándor olyanformán érezhette

magát köztük, mint a mohamedán ember az éden kertjében: minden bokorból

mosolygott feléje a szépség és az élvezet. Valószinü, hogy a külföldről

ideszakadt fiatalember erősen félreértette és túlbecsülte a fővárosi nők

fesztelen kacérságát, de bizonyos, hogy Tildát – így nevezte ő

barátnőjét – napról-napra jelentéktelenebbnek látta és bizonyos, hogy a

házasság gondolata nem volt kedvesebb előtte az életfogytiglan tartó

rabság gondolatánál.

Akkoriban lépett a szinre Éder báróné. Egy osztrák katonatiszt elvált

felesége, eredetére nézve lengyel nemzetség. Pompás és érdekes nő, az

úgynevezett veszedelmes asszonyok fajtájából. Csupa temperamentum, telve

szikrázó elmésséggel és művészi ösztönökkel. Ez az asszony körülbelül

olyan életet folytat a fővárosban, mint egy előkelő legényember.

Ebben vakmerően következetes. Láthatólag nem törődik senkivel és nem fél

semmitől. Az arisztokrácia, amelyhez születésénél fogva tartozott, nem

igen akar róla tudni, de ő nem is tesz kisérletet, hogy elfogadtassa

magát a nagyúri házakban. Jobban szereti a művészek társaságát. Furcsa

egyébként, hogy ezt az asszonyt, aki jóformán az utcán él, bizonyos

homály födi. Mialatt száz botrányos dolgot beszélnek róla az emberek,

bevallani kénytelenek, hogy bizonyítani nem tudnának ellene semmit.

Egyesek – még pedig nem a legtapasztalatlanabbak – azt állítják, hogy

Éderné inkább szabadszáju, mint szabaderkölcsü és hogy a híres

temperamentuma a szemében lobog csak, a vére azonban hűvös, vagy legjobb

esetben is langyos.

Klotild annyiban is igen kellemes természetü asszony volt, hogy nem

ismerte a féltékenységet. A barátja úgynevezett társadalmi sikerei nem

nyugtalanították, inkább büszkévé tették. Éderné azonban első

találkozásuk alkalmával ellenszenvvel és félelemmel töltötte el.

Asszonyi sejtőképessége megérezte a báróné hóbortos könnyelműsége mögött

a hideg számítást. Sohasem merte volna barátját arra kérni, hogy kerülje

ezt az asszonyt, titokban azonban könnyeket ontott a nagy érdeklődés

miatt, amelyet Sándor a különös asszony iránt mutatott.

Néhány héttel ezelőtt Arady, orvosi rendeletre, amint mondta, Mentoneba

utazott. Klotild, bár gyanúját egy szóval sem árulta el, biztosan tudta,

hogy barátja nem az egészsége miatt utazik a Rivierára. Más ok készti az

útra; olyan ok, amelyet bevallani nem akar. Néhány rövid és meglehetősen

hűvös levél érkezett Mentoneból. Ezek a levelek valósággal megtörték

Klotildot. Most már rettegve sejtette, hogy a barátja elfordult tőle.

A valóságot Herberték szalonjában tudta meg, egy idegen ember szájából,

aki Nápolyban együtt látta Aradyt Édernével.

*

Klotild a Herberték estéjét követő éjszakán végiggondolta szerelmének

bús és együgyü történetét. Úgy érezte, hogy a szakadást, amely

elválasztotta Sándortól, többé nem temetheti be semmi. A barátja

hazudott neki. Ő meg tudta volna a hazugságot bocsátani, de tudta, hogy

Sándor hiúsága sohasem fogja neki megbocsájtani a tettenérést. Ami volt,

az nem lesz többé. A boldog álmok, az édes ábrándok világa elpusztult.

Köröskörül csupa rom. A jövendő ege kétségbeejtően szürke. Hogyan lehet

majd elbírni ezt a vígasztalan életet?

Az asszonynak eszébe jutott valami, amire eddigelé még sohasem gondolt:

hogy ő tulajdonképpen „bukott nő“. Eddig az az érzése volt, hogy

Sándornak adta oda a becsületét. A becsülete elveszett abban a

pillanatban, amikor a kedvese eldobta magától.