Néhány nap mulva egy uj fölfedezést tett, mely talán még jobban
meghatotta, mint az a beszélgetés, a melyet meglesett.
Pedig az, a mire véletlenül rábukkant, meglehetősen prózai dolog volt.
Egy füzetke, tele irva sűrű, szeszélyesen kacskaringós betükkel, az
ismert kedves szarkalábakkal.
És ez a füzetke nem is tartalmazott afféle kedves ömlengéseket, a
minőket gyakran irnak össze a nevelőintézetek bájos növendékei, vagy
költői lelkületü, ábrándozásra hajló fiatal asszonykák. Nem volt napló,
se szemenszedett szép mondások, vagy költői sorok gyüjteménye;
általában, nem tartozott ama dolgok közé, a melyeknek bárminemü köze
lehet a költészethez.
Ebben a füzetkében igen gyakorlati dolgok voltak; még pedig nem is
kevés, mert a szarkalábak még az utolsó lapot is betöltötték.
A boritékára az volt irva, hogy: »Biró Bella szakácskönyve«.
Az eredetit Bella Vandától kérte kölcsön. Olyankor, mikor a férje nem
volt otthon, s a házi dolgai nem foglalták el, a gazdasszonyság e
vezérkönyvéből kiirta magának a leghasznosabb tanácsokat, hogy
lassankint pótolja a Sacré-Coeurbeli nevelés apró hiányait. Különben az
eredetit is, a másolatot is, nagyban dugdosta a férje elől, s az
elfelejtett bűnjelt Biró a díván nagy párnája alatt fedezte fel, a hová
Bella bizonyára meglepetésében rejtette, hogy aztán szépen
megfeledkezzék róla.
Biró éppen egyedül volt, mikor véletlenül ráakadt erre a különös
irodalmi műre. És meglepetésében nem állhatta meg, hogy fel ne kiáltson:
– Ó, Miss Illandudno, ó, amerikai dollárkirálynék, hova lettetek?!… De
még jó, hogy eltüntetek a gyermek-álmok ködébe, mert ennek a
szakácskönyvnek a láttára el kellene sorvadnotok a csalódástól és a
szégyentől! Hová lettetek, ó éden arany-álmai, hová lettetek, költészet,
délibábok, mesés reménységek! Ó, hogy mind ennek egy szakácskönyvben
kell végződnie!
De hiába csúfolódott a már jelképpé kinevezett Miss Illandudno-val,
azért valójában nagyon komoly maradt.
Hamarjában nem tudta volna megmondani: mi hatotta meg olyan mélyen, hogy
a csúfolódó hajlamaival kellett védekeznie az ellágyulás ellen?! Az a
lemondás-e, melynek ez a prózai füzet olyan ékesen szóló tanúsága volt?
Annak a látása-e, hogy Bella milyen lelkiismeretesen látott hozzá ahhoz,
a mit gyermekies gondolkozása kötelességül tüntetett fel előtte? Annak
bizonysága-e, hogy mily buzgalommal igyekszik kis felesége viszonyaikhoz
alkalmazkodni, részét a munkából kivenni s neki kedvére tenni?! Vagy az,
hogy a minden pazarlásra hajlandó kis teremtés nem sajnálta a fáradságos
munkát, s nem a dologra termett szép kezét ugyancsak elgyötörte, csak
hogy megtakaritson egy parányi költséget?! Vagy az, hogy dugdosta előle
ezt a kis önfeláldozást?! Vagy talán ez a két szó, ez az uj név, mely
olyan sokat mondott?!
Mindegy. Annyi bizonyos, hogy meg volt indulva, ha nem is tudta, hogy
miért?!