Szakadatlan hóförmetegek dühöngtek egész heteken át, háza falai közé
száműztek minden embert, s olykor reggelenként mély hófuvatok alól kelle
kiásni a házak ajtait.
Néptelenek és zajtalanok voltak az utczák és vásárterek; rajtok egyedül
farsangolt végig a havas zivatar, be-bekiáltva a kéményeken s végig
söpörve a házak fehér tetőin.
Boldog, ki meleg keblet, vagy csak meleg kályhát ölelhet is ilyenkor;
boldog, kit tollas fekhelyén kedélyes rokkahang szenderít önelégült
álomra; boldog, ki úri kandallója mellett, lágy karszékében végig
nyújtozva, kénye szerint ásíthat az idő rovására.
A k*i vásártér közepén áll egy sajátszerű épület; négy rongált oszlopon
egy még rongáltabb tető, melynek hegye egy össze-vissza görbült bádog
szélvitorlában végződik.
E födél alatt mély, igen mély kút van ásva; belőle hajdanában lánczczal
húzták fel a vizet, most egészen ki van száradva; a láncz vedertelenül
lóg le a mélységbe. A kút oldalai bedüledeztek.
Fenekéről gyakran csecsemősírás hallatszik fel. Borzasztó dolgokat
beszélnek e kút felől.
Ez ó-kúthoz közel állt húsz évvel ezelőtt egy rozzant emeletes ház; a
mohlepte cserép-zsindelyes tetőre mészszel volt kirajzolva az 1722.
évszám. Tehát száz évesnél több volt a ház s igen ősszerű kinézésű.
Ezen vad éjszakáján a zivatarnak, midőn minden jó lélek első gondjának
tartotta a lefolyt évet, melynek csak néhány perczei valának hátra, az
idők urának megköszönni, e kietlen éjszakán is víg mulatság hangjai
zsibongtak e sárga ház emeletében; harsogó zene és pohárcsengés,
tánczdobogás és kicsapongó kedvujjongatások zajgottak le innét; olykor
poharak és tányérok repültek ki az ablakon, vagy egy fekete alak állt az
ablakhoz, vad tivornyadalt rikoltva le a zivataros éjbe.
Ki tartja lakodalmát Sylvester éjszakán?
Ama kútoszlopok alatt, éjen át, rendesen betyárok s más népsöpredék
szokott tanyázni; de most azok is bátrabb menhelyet kerestek a bűzös
csárdákban, vagy a városon kívüli szemétdombok melegében.
Csak egy sötét alak áll mostan ott, a kút párkányához támasztott kezére
nyugtatva fejét.
Arcza mozdulatlan, tagjai mozdulatlanok; szemeit le nem veszi a vigalom
háza ablakairól, ott áll és számlálja az óra-ütéseket.
Ez az ifju Bálnai.
Körülötte sötét, vihartele az éj, de szívében még viharosabb.
Reménye nincs.
Elhagyta minden ember. Barátai elárulák. Ellenségei diadalmaskodtak
fölötte, az ég nem hallgatta meg imádságait.
Jámbor volt és a rosszak itéletet hoztak fölötte. Eszes volt és az
ostobák megbírálták. Erős volt és a gyöngék megelőzték.
Milyen magasztos képzeletekkel volt eltelve leendő néplelkészi pályája
felől! s mily durva-prózaian rántotta alá képzelt egéből a való!
Mily emberszerető buzgalommal lépett később az ügyvédi pályára, s minő
tényekkel kelle mindjárt első lépésénél találkoznia!