Koics „nemzeti őrnagyot“ és Stanimirovics Demeter odborbiztost, akik a
svábok fogságába estek, mint hazaárulókat jul. 19-én akasztatta föl a
temesvári rögtönitélő-bíróság, a vaskezű Vukovics Sebő sürgetésére.
Manin, akit mint a verseci szerbek vezérét szerepeltettünk, egyebekben
költött alak, a verseci csatával összefüggésben elmondott események
azonban történelmi valóságon alapulnak, csakhogy az események szomorú
hőse Kumanovics szolgabíró volt. _Milleker_ forrásmunkájában így mondja
el az eseményeket: „11-én délelőtt, midőn a város előtt vívott csata
leghevesebben folyik vala, a harctérről egy dsidás trombitást küldének a
városba, azon paranccsal, hogy a nemzetőrségnek és a lakósságnak még
fegyverképes embereit a küzdtérre hívja ki. A trombitás – mint beszélik,
– kürtölve és kiáltozva vágtat vala az Uri-utcán végig, midőn Kumanovics
maga, ott létezett házából, reálőtt azon szándékkal, hogy a katonát
ártalmatlanná tevén, a segélycsapat kiküldését megakadályozza. Azonban
csak a lovát sebesíté meg. A fölingerelt nép elkeseredésében a katonai
hatóság szemeláttára s részben támogatva a katonák által, ostrom alá
vette Kumanovics házát, azt nagy részben lerombolta. Kumanovics
menekülni akart, de az őt kereső fölingerelt nép utólérte a róm. kath.
plébániával szomszédos kertben, ahol egy puskalövés leterítette.“
VIII. A rettenthetetlen bátorságú Maderspach Ferenc, Fehértemplom
nagyszerű védelmének szervezője, cs. kir. kapitányból lett
honvédőrnaggyá. Fivére volt M. Károly ruszkabányai birtokosnak, akinek
feleségét Gröber százados tudvalevőleg megvesszőztette.
Blomberg báró ezredes, a Versecen állomásozó Schwarzenberg ulánusok
parancsnoka, már aug. 19-én azt mondta az óriási szerb túlerővel szemben
kétségbeesetten védekező fehértemplomi polgároknak, midőn segítséget
kértek tőle: „Ich kann und darf nichts thun!“
A kassai 9. honvédzászlóalj, a később oly nagy hírre jutott
vörössapkások, aug. 22-én vonúltak be a szerbek által ostromlott
Fehértemplomba. A délvidéken ekkor az a különös helyzet állott elő, hogy
a magyar kormánycsapatok a bánsági németségért ontották vérüket, míg a
császári haderő azért harcolt, hogy a svábokat szerb uralom alá hajtsa
és szerb tartományt csináljon a temesi grófságból és a Bácskából.
IX. A verseci „ágyú-affér“, melynek folyamán a város védelmével
megbízott Blomberg báró a sváb nemzetőrök ágyúit felsőbb parancsra ki
akarta szolgáltatni a lázadó szerbeknek, egészben véve úgy folyt le,
ahogyan ebben a fejezetben elmondottuk. Blomberg báró 1850-ben
vezérőrnaggyá lett és másodosztályú vaskoronarendet kapott. Kraus
százados, a két Rukavina-század parancsnoka, „mivel csapataival nem
vonult Temesvárra“, hét évi várfogságot kapott.
Mayerhoffer ezredes, akiről több ízben szó van, a szabadságharc kezdetén
belgrádi osztrák konzul volt, amely minőségben sokat buzgólkodott a
Knicsanin-féle expedició szervezése érdekében. Később tábornok és
temesvári főparancsnok lett.
Nugent Albert gróf a horvát bán megbizottja volt.
XI. Rózsa Sándor, a sokat emlegetett alföldi haramiavezér, november
elején érkezett Versecre, száz lovas betyár kíséretében. A lagerdorfi
véres csatában (nov. 9.) annyira kitüntette magát, hogy Damjanich
dicsérően megemlékezett róla jelentésében. A csata után 2000
szarvasmarhát harácsolt a szerb falvakban, két hét múlva pedig
„különféle kihágások miatt“ föl kellett oszlatni csapatát.
XII. Történelmi tény, hogy Damjanich, miután már kivonult a városból,
csak azért ütközött meg Knicsanin seregével, hogy egérútat biztosítson a
menekülő magyarérzelmű polgárságnak. Az _Erlebnisse eines k. k Offiziers
im österreichisch-serbischen Armee-Korps_ című munka szerzője azt mondja
erről a csatáról: „Damjanich a magyar érzelmű lakosság irányában
lovagias kötelességet teljesített.“
Miután Theodorovics hadserege már régen elfoglalta és megszállotta a
várost, a szájhagyomány szerint néhány beborozott Württemberg-huszár még
duhaj mulatságot rendezett egyik csapszékben. Csodálatos, de való, hogy
a huszárok később keresztül tudták magukat vágni az ellenség tömegén és
valamennyien elmenekültek.
Damjanich elvonulása után, miután Versec városát már elözönlötték a
szerbek, lengő zászlókkal megérkeztek a fehértemplomi magyarok, hogy
Damjanich seregéhez csatlakozzanak. A hírszerző szolgálatuk nem lehetett
valami kitünő. „Néhánya azon verseci nemzetőröknek, kik fegyvereiket
megtartották vala, elkapatva a harcvágytól, hozzájuk csatlakozott. Ez a
csapat ott mérkőzött meg a szerviánusokkal a Meszics partján, a zsidó
temető közelében, és levervén az útjokat elállókat, szerencsésen
egyesült a fehértemplomiakkal.“ (Milleker.)
XIII. Az osztrák-szerb hadvezetőség által engedélyezett három órai
„szabad prédálás“ 1849 jan. 20-án volt.
XIV. A szerb rendőrigazgató, aki Hoffer Gyuri elbeszélése szerint
akasztófát állított a katholikus templom elé, Risztics Miklós volt,
népies nevén Nikolsi, Riszticsnek, a későbbi szerb miniszterelnöknek és
régensnek édesapja.
XV. A három bujdosó magyar tábornok, Figyelmessy, Stein és Czecz
megszöktetése, történeti tény. Három verseci polgárt ezért várfogságra
ítéltek.