hogy egyik a mást egy csepp vérig nem hagyják. Ekkor megindultak s ugy
elmentek, hogy hét világon és hét országon keresztül érkeztek. És
elérkeztek ők egy tiszta gyémánt erdőbe. Ottand lássák, hogy le lehet
mászni az alvilágra. Igy monda vala Hajnal:
»No három testvér, mit tudjunk feltalálni, hogy az alvilágra le tudjunk
menni.«
Tanakodnak, de semmifélét nem találhatnak. Ekkor mondá vala Hajnal:
»Csináljunk egy száz öles kantárt.«
És megcsinálták azt a száz öles kantárt. Ekkor a Hajnal gondolt egy kis
traktért.[38] Ekkor mondá az három testvérnek, hogy akármelyik menjen le
az alvilágra, a még itten három fennmarad, ebbe a traktérba ehetik és
ihatik is. Ekkor felütöttek egy kardot s megesküdtek ők négyen, hogy
akármelyik megyen le az alvilágra, addig az más három innen el nem
mozdul, a mig vissza nem jön. Ekkor kérdezte Hajnal, hogy melyik megyen
le. Akkor Vacsora felelte:
»Lemenyek én.«
Felült a Vacsora a kantárba. Mikor egy ölnyéig leeresztették volna,
akkor kiáltotta, hogy:
»Huzzatok vissza, mert a szivem elhasad!«
És visszahuzták. Akkor mondta Éjféle, hogy:
»Lemenyek én.«
Ekkor Éjfélét leeresztették. Mig másfél ölnyéig leeresztették volna,
kiáltotta a tolvajt, hogy huzzák vissza, mert az szive mindjárt
kettéhasad. Akkor viszszahuzták. Akkor felelte a czigánylegény, hogy:
»Lemenyek én.«
Mikor felült a kantárba, ők eresztették le. Mikor két ölnyéig lement
volna, jaj szóval kiáltotta, hogy huzzák vissza őtet. Ekkor
visszahuzták. Ekkor mondotta a Hajnal:
»Lemenyek én.«
És elbucsuzott és felült a kantárba és leszállott az alvilágra. Ő
utazott ott az alvilágba. Elérkezett egy királyvárosba, a mely
királyváros kereken be vólt vasrostélyozva. A kapun, melyen bé kellett
volna menni, két oroszlán állott kétfelől. Hajnal gondolta magába: »Én
Istenem, hogy tudok bémenni.« Ekkor gondolta magába, hogy a karjából
levág két darab hust s a két oroszlánnak odaveti, hogy még azt lenyelik,
ő bészökik a kapun. Volt a városba egy tizenkét emeletü palota, egy
kakaslábra, egy aranylánczczal felkötve egy aranycsillaghoz s arra
fordult, a merre az áldott nap. Ekkor látta, hogy királykisasszony, az
aranyhimöt varrta az ablakba s felment oda hozzá.
»Adjon Isten szerencsés jó napot királykisasszony, Vacsorának a
szeretője.« Ekkor felelte királykisasszony:
»Ó szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, talám a halál hozott ide?«
»Nem az halál hozott ide, hanem jöttem nektek a megváltástokra.« Ekkor
mondá a királykisasszony:
»Itt az étel, itt az ital, egyél és igyál s menj el innet, mert mindjárt
az én uram érkezik haza s röktönd elpusztit tégedet.«
»Mijen jellel szokott eléjönni a te urad?«
»Avval az jellel jő elé, hogy egy három mázsás vasbuzogányt hajit elé
erre az asztalra; hogy az étel se hideg, se meleg ne legyen.« – Ekkor
Hajnal felelé:
»Kisebb gondod nagyobb legyen annál.« Ekkor leültek ők ketten asztal
mellé s ettek és ittak. Mikor az ételt elvégezték volna, akkor a három
mázsás vasbuzogány szökött az asztalra. Ekkor kapta Hajnal azt a
vasbuzogányt s ugy visszahajitotta, hogy az óriáson túl ment még hét
merfőddel. Ekkor felelte az óriás:
»Ho, hó, nagyobb vitéz lakozik énnálam, mint enmagam milyen vagyok.«
Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás. Kérdezé
az feleségétől az óriás, hogy:
»Miféle idegen szag van az én házamban.« Akkor felelte királykisasszony:
»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy oda voltál országpusztitani s
az a sok idegen szag járt ëssze.«
Akkor forditotta az óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt,
hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen völgyen lakodalom
van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor mondá Hajnal:
»Ho, hó, te óriás, mer’ én is itt vagyok.« – Akkor felelte óriás:
»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehiben mint egy czire
foghagyma ezer darabba vágva, hogy nekünk ketten még kell vijjunk.« –
Ekkor mondá Hajnal:
»Hogy menjünk, derékon-e vagy kadra?« Mondá a Hajnal:
»Menjünk először derékba.«
És kimenendettek az udvarra, ottan ëssze fogantottak küzdeni. Ugy
elküzdöttek, hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharagudék az
óriás s ugy belévágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna
a haját, lefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudt s
ugy vágta az óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta
volna a haját, lefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:
»Hej te! menjünk kardra harczolni.« Ekkor karddal harczoltak és az óriás
Hajnalnak az kicsi ujját megvágta. Hajnal meglátta a szép piros vérit s
ekkor megharagudt s haj ugy esszevágta az óriást, hogy a máknál is
apróbb vót s akkor odahánta az agaraknak és kopoknak, hogy tessék! Ekkor
ërëmében felment a királykisasszonyhoz s az aranygyürüjét oda adta
jegybe. Ekkor mondá Hajnal:
»Légy csendességbe királykisasszony, a meddig én visszajövök.«
Ekkor elindult királyurfi, hogy hetedhét országon és hét világon át
érkezett. Elérkezett egy királyvárosba. Az a királyváros egész kereken
kőfallal volt körülkeritve. A kapu között két medve vólt. Igy gondolta
magába, hogy mit csináljon, hogy bémenjen. Ő bújába kezdett fütyölni. A
két medve ugy kezdett tánczolni, hogy a szemek világuk elveszett s
Hajnal aközben beszökött a kapun. Hát lássa, hogy van a városon vagy
tizenkét emeletü palota egy réczelábra, egy aranylánczczal felkötve egy
aranycsillaghoz s arra fordult a merre az áldott nap. Ekkor látta, hogy
királykisasszony az aranyhimöt varta az ablakba s felment oda hezza.
»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királykisasszony.«
»Isten hozott királyurfi, talám a halál hozott ide?«
»Nem az halál hozott, hanem jöttem megváltásodra.« Ekkor felelt
királykisasszony:
»Ülj az asztal végére, egyél és igyál és menjél, mert az én uram röktend
érkezik haza s téged mindjárt elpusztit.«
»Mijen jellel szokott hazajönni a te urad?«
»Avval az jellel jő elé, hogy egy három mázsás vasbuzogányt hajit elé
erre az asztalra s a buzogány járja az ördögtánczot, hogy az étel se
hideg, se meleg ne legyen.« Ekkor Hajnal felelé:
»Kisebb gondod nagyobb legyen ennél«.
Ekkor leültek ők ketten asztal mellé s ettek és ittak. Mikor az ételt
elvégezték vólna, akkor a hárommázsás vasbuzogány szökött az asztalra s
járta az ördögtánczot. Ekkor kapta Hajnal azt a vasbuzogányt s ugy
visszahajitotta, hogy az óriáson tul ment hét mérfőddel. Ekkor felelte
az óriás:
»Hó, hó nagyobb vitéz lakozik ennálam, mint enmagam milyen vagyok.«
Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás, kérdezé
az feleségétől az óriás, hogy:
»Miféle idegen szag van az én házamban?« Akkor felelte királykisasszony:
»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy odavoltál, országpusztitani s
az a sok idegen szag járt essze.«
Akkor forditotta óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt,
hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen-völgyen lakodalom
van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor mondá Hajnal:
»Hó, hó, te óriás, már én is itt vagyok.« Akkor felelte óriás:
»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehében, mint egy czire
foghagyma ezer darabba vágva, hogy nekünk ketten kell vijjunk.« Ekkor
mondá Hajnal:
»Hogy menjünk, derékon-e vagy kardra?« Mondá Hajnal:
»Menjünk először derékba.«
És kimenendettek az udvarra, ottan ësszefogantottak küzdeni. Ugy
elküzdöttek, hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharagudék az
óriás s ugy belevágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna
a haját, belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudott
s ugy vágta óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta
volna a haját, lefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:
»Hej te! menjünk kardra harczolni.« Ekkor karddal harczoltak és az óriás
Hajnalnak az középső ujját megvágta. Hajnal meglátta a szép piros vérit
s ekkor megharagudt, forditotta a kártyát s ugy ësszevágta az óriást,
hogy a máknál is apróbb vót s akkor odahánta az agaraknak és kopóknak,
hogy tessék! Ekkor ërëmében felment a királykisasszonyhoz s az
aranygyürüjét odaadta jegybe. Ekkor mondá Hajnal:
»Légy csendességbe, királykisasszony, a meddig én visszajövök.« Ekkor
elindult királyurfi, hogy hetedhét országon és hét világon át érkezett.
Elérkezett egy királyvárosba. Az a királyváros egész körödeskörül
márvánkőből volt körül csinálva, a kapu között peniglen két elefánt
volt. Igy gondolta magába Hajnal, hogy »Mit tudhassak csinálni, hogy be
tudhassak menni.« Nagyon elkeseredett Hajnal s elkezdett sirni. Ekkor az
a két elefánt kétfelé dőlt a kapu között és ők is sirtak. Erre Hajnal
röktönd beszökött. Hát lássa, hogy van ott egy tizenkét emeletü palota,
egy ludlábra, egy aranylánczczal felkötve egy aranycsillaghoz s arra
fordult a merre az áldott nap. Ekkor látta, hogy királykisasszony varrta
az aranyhimöt az ablakba s felment oda hezza.
»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királykisasszony.«
»Isten hozott királyurfi, talán a halál hozott ide.«
»Nem az halál hozott, hanem jöttem megváltásodra.« Ekkor felelt
királykisasszony:
»Ülj az asztal végire, egyél és igyál és menjél, mert az én uram röktend
érkezik haza s téged mindjárt elpusztit.«
»Mijen jellel szokott hazajönni a te urad?«
»Avval a jellel jő elé, hogy egy három mázsás vasbuzogányt hajit elé
erre az asztalra s a buzogány járja az ördögtánczot, hogy az étel se
hideg se meleg ne legyen.« Ekkor Hajnal felelé:
»Kisebb gondod nagyobb legyen ennél.«
Ekkor leültek ők ketten az asztal mellé s ettek és ittak. Mikor az ételt
elvégezték volna, akkor a hárommázsás vasbuzogány szökött az asztalra s
járta az ördögtánczot. Ekkor kapta Hajnal azt a vasbuzogányt s ugy
visszahajitotta, hogy az óriáson tul ment tizenhét mérfölddel. Ekkor
felelte az óriás:
»Hó, hó, nagyobb vitéz lakozik énnálam, mint énmagam milyen vagyok.«
Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás, kérdezé
az feleségitől az óriás:
»Miféle idegen szag van az én házamban?« Akkor felelte királykisasszony:
»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy odavoltál országpusztitani s
az a sok idegen szag járt ëssze.«
Akkor forditotta az óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt,
hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen völgyön lakodalom
van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor monda Hajnal:
»Hó, hó, te óriás, már én is itt vagyok.« Akkor felelte az óriás:
»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehében mint egy czire
foghagyma ezer darabba vágva, hogy nekünk ketten kell vijjunk.« Ekkor
abba a helybe kimentek az udvarra s ottan ësszefogantottak küzdeni. Ugy
elküzdöttek hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharaguvék az
óriás s ugy belevágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna
a haját, belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudott
s ugy vágta óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta
volna a haját belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:
»Haj, te! menjünk kardra harczolni.«
Ekkor karddal harczoltak s az óriás Hajnalnak a nagy ujját megvágta.
Hajnal meglátta a szép piros vérit s ugy kimérgelődött, hogy az óriást
olyan apróra vágta mint a muntliszt a milyen apró. Ekkor ërëmében
felment a királykisasszonyhoz s az aranygyürüjét odaadta jegybe. Ekkor
kérdezte Hajnal:
»No szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, ezt a palotát hogy lehessen
elvinni innet.«
»Látod-e azt az almáriumot?«
»Igen.«
»Ott vagyon egy aranyvessző, sujtsd meg ennek a palotának négy szélit.«
És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Ekkor nagy
ërëmmel ketten megindultak. Elérkeztek a középső királykisasszonyhoz. Ők
most ott hárman esznek-isznak és mulatoznak. És kérdé vala az Hajnal az
középső királykisasszonytól, hogy hogyan lehessen elvinni ezt a palotát?
»Látod-e ezt az almáriumot?«
»Igen.«
»Ott vagyon egy aranyvessző, sujts meg ennek a palotának négy szélit.«
És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Ekkor nagy
ërëmmel megindultak s elérkeztek a nagyobbik királykisasszonyhoz. Ő most
ott négyen esznek-isznak és mulatoznak. És kérdé vala az Hajnal az
nagyobbik királykisasszonytól, hogy hogyan lehessen elvinni ezt a
palotát.
»Látod-e ezt az almáriumot?«
»Igen.«
»Ott vagyon egy aranyvessző, sujtsd meg ennek a palotának a négy
szélit.«
És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Tette
zsebibe az almát s megindultak négyen s megérkeztek oda, a hól a
felvilágra fel kell menni. Ekkor megránditotta ő a kontárt s a két
testvér s a czigány helyén állott. Hajnal feltette legelőbbre az Éjféle
menyasszonyát az kantárba s felhuzták az felvilágra. Azután feltette, a
középső királykisasszonyt a Vacsora menyasszonyát, a kantárba s
felhuzták a felvilágra, azután a kisebbik királykisasszonyt is
felhuzták. Gondolta Hajnal: »No, no, most csak én vagyok idele. Ők már
fenn vannak a három leány s a három férfi, most már mi lessz velem, ha
én fel találok ülni az kantárba s engem eleresztenek, nekem az életem el
lessz pusztitva.« Gondolta magába, egy olyan nehéz követ feltesz a
kantárba, mint a milyen nehéz ő, hogy lássa meg, hogy mit csinálnak
vele. Ugyanis ugy tett, hogy felfelé egy követ tett a kantárba. Mikor
felhuzták félig, akkor visszaeresztették. Akkor mondja Hajnal: »Épen én
is igy jártam volna.« Leült és elbusulta magát és az alvilágon kezdett
bujdokolni. Elérkezett ő egy majorhoz. Az a majoros feleségestül együtt
vakok voltak. És köszönt Hajnal:
»Szerencsés jó napot major bácsi.«
»Isten hozott ki tudja micsoda, nem tóm fehérnép-e vagy férfi?« Felelte
Hajnal:
»Férfi.« Kérdezé az major, hogy miféle járásbéli.
»Elindultam szogálni, szerencsét próbálni.« Felelte a major:
»Megfogadnálak, ha eljönnél a juhok mellé, mert az én juhaim tiszta
magoktól megjárnak.«[39]
»Hát én szivesen beállok.«
Ebbe az ülőhelybe enni és inni fogtok neki. Mondotta a Major:
»No fiam menj el a juhokkal, de a juhokat hadd a maguk mentire, ők
menjenek arra, a merre akarnak, te csak menj utánok, mert ők megjárnak
magukra.«
A mint ő ment a juhokkal, egy mezőszélen megtalált egy szép kutat.
Gondolta magába, hogy abból a szép vizből egyet iszik s ledölt a kut
mellé. Ekkor két holló leszállott egy fára s mondta az hollónak a fia:
»Édesanyám leszállok arra a dëgre,[40] hogy lakjon jól belőle.« Monda a
hollónak az anyja:
»Ne szállj le fiam e, mert látod, hogy élő.« Mondta az hollófiu:
»Nem élő az édesanyám.«
Akkor a hollófiu leszállott a Hajnalnak a mejjére s ottan az oldalkassát
kezdte enni. Mikor jóllakott volna, akkor megragadta az hollófiut. Akkor
monda az hollónak az anya:
»Megmondtam ugye, hogy ne szállj le mer élő ember.« Monda az holló
hajnalnak:
»Te Hajnal ne pusztitsd el a fiamat, mert neked mondok egy jót: mindjárt
ebből a kutból tizenkét órakor jő ki egy óriás, azonnalt annak a fejit
vedd el. Annak a kutnak a fenekibe vagyon egy lapos kő. Azt a lapos
követ emeld fel, az alatt a kő alatt vagyon egy csupor, abba a csuporba
vagyon a te gazdádnak és asszonyodnak a szeme. Azt a szemet szép tiszta
folyóvizbe meg kell mosni. Ekkor te hazaméssz és megkérdezed gazdádtól
és asszonyodtól; hogyha valaki a szemevilágát meghozná, mivel fogná
megajándékozni? Akkor neked igérnek aranyat és gyémántot, hanem magad
egyebet ne végy el, hanem vagyon egy háromlábu kabala, mondjad, hogy azt
ha neked adják, akkor a szemök világát meghozod. Legelsőbb az asszonynak
egy szemet tégy be, mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az
urának, hogy: »Adjuk oda apjuk, mert mi anélkül meg tudunk élni.« Akkor
mondja az major, hogy: »Azt nem adjuk.« Akkor vedd ki az asszonynak azt
a szemét s tedd a majornak oda. Akkor odateszed az majornak az szemet.
Mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az asszonynak: »Nem bánom,
ha odaadom is.««
Nodehát má most, addig a hollófiát el sem is eresztette, valameddig a
sárkány fejit nem vette s a kutból a csuprot ki nem kereste. Megkapta
ezt a csuprot s a hollófiut azonnalt eleresztette s elment elé az
majorhoz. Ekkor kérdezte a majortól és a majornétól, hogyha valaki a
szemök világát eléhozná, mivel ajándékoznák meg? Igérnek aranyat és
gyémántot, örökös gyermeknek fogadják. Ekkor az asszonynak egy szemet
helyretett. Monda az majorné az urának:
»Ó kedves apjuk, csak egy szemet tett hejre s ugy látok, mintha kettő
volna. No kedves apjuk akármit kér adjuk oda.« Monda a Hajnal:
»Egyebet ne adjanak, de vagyon egy háromlábu kabala, vagy semmit sem; de
azt adják ide.« Felelte az major:
»Azt nem adjuk, de akármi egyebet kérj a világon minden egyebet igen.«
Ekkor kivette az asszony szemit s tette az majornak oda. Ekkor felelte
az major:
»Adjuk öcsém uram az háromlábu kabalát.«
Akkor mindkettőnek a szemevilágát hejretette. Ekkor Hajnal nekiállott s
megfogta a háromlábu kabalát. Felelte a háromlábu kabala:
»Kedves jó gazdám Hajnal, mire van kévánságod?«
»Nekem egyébre nincsen, csak a felvilágra felmenni.«
»No hát nyergelj meg ingem s jere ülj fel a hátamra.«!
Meg is megnyergelte, fel is felült a háromlábu kabala hátára. A
háromlábu kabala azonnalt egyet nyeritett, egyet tappantott olyant, hogy
annak csengése, pengése keresztülhallott tizenhét országon, tizenhét
világon. Ekkor egyenesen felugrott az ájerbe s hanyatag
visszaereszkedett a fődre s talpraállott. Felelte az háromlábu kabala:
»Nos nó kedves gazdám, jó bátorság, most hogy menjünk-e, ugy mint a szél
vagy mint a gondolat?« Felelte Hajnal:
»Ne menjünk ugy mint a szél, de menjünk mint a gondolat.«
Egyenösen felmentek a feső világra, érkeztek a királynak a városa
végire. Ekkor Hajnal leszállott a lováról s mondta az lova:
»Nos nó kedves jó gazdám, engem vágj a fődre, lessz belőlem egy rojtos
acskó,[41] ingem tehetsz a zsebedbe. Mikor szükséges vágj a fődre, olyan
leszek a milyennek gondolsz.« Ekkor Hajnal elment az királynak az
kovácsához:
»Adjon Isten szerencsés jó napot kovács ur!«
»Isten hozott téged is öcsémuram; miféle járásbéli vagy?«
»Nem vagyok semmi rosszféle járásbéli; elindultam szógálni, szerencsét
próbálni, felkérném szépen kovács urat, hogyha lenne olyan szives,
hogyha befogadna engem inasnak, mert én szivesen szolgálnám kovács
urat.«
Meg is megfogadta inasnak. A kovácsnak volt tizenkét legénye. Harmadnap
ment a király oda, mondta a kovácsnak, hogy a nagyobbik királyleánynak
egy jegygyürüt kell csinálni, me’ menyen férjhöz. Felelte az kovács:
»Felséges királyatyám nem tudok csinálni jegygyürüt.« Hát azt felelte az
tizenkét legény is, hogy nem tudnak csinálni jegygyürüt. Ekkor felelte a
kicsi inas:
»Felséges királyatyám, hogyha gazdám megengedné én csinálnék.« Mondta a
kovács, hogy szivesen lehet. Mondá az inas:
»Kérek magamnak külön egy szobát, egy üllőt s egy kalapácsot.«
És be is bevitték neki egy szobába. Ő be is bement és be is zárta az
ajtót. Ő egész éjjel kopogtatott. Reggel korán az király megyen fel az
kovácshoz s kérdezi, hogy kész vagyon-e? Felelte, hogy kész vagyon és
odaadta a gyürüt s igy monda vala a király:
»Hó haj, épen olyan gyürü, mint a milyen volt az királyleányomnak, az
nagyobbiknak az jegygyürüje, mert azon is az én nevem rajta volt s a
leányomé.«
Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király.
Gondolta Hajnal magába, könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé
vólt. A kovács egy nagy gazda volt s az király megszolitotta a
lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba.
Monda az kovács az inasának:
»Jere te is lakodalomba.«
Ekkor monda az inas, hogy nem szegény legénynek való. Odamennek és
megindulnak a templomba a lakodalmi népek. Haj! gondolta magába Hajnal,
most épen az oltár előtt vannak. Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta
a fődre s gondolt a zacskóból tiszta ezüst lovat s ő magát is tiszta
ezüst ruhába. Ekkor felpattant a lovának a hátára s gondolta magába:
»Elől világosság, hátul sötétség«; egyenes beugratott a templomba s az
oltárral szembe fordult s végighallgatta, hogy Vacsora a nagyobbik
királykisasszonynyal esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a
templomból. Mikor hazaérkezet, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle
egy rójtos acskó s tette a zsebibe. Érkezett haza az kovács családjával
együtt. Mondta az kis inasnak:
»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.«
Felelte a kicsi inas:
»Nem szegény legénynek való oda menni olyan hejre.«
Másnap reggel ujból ment az király az kovácshoz.
»No te kis legény, csinálj az középső leányomnak egy aranygyürüt, mert
menyen az éjfélhez hozzá.«
»Szivesen csinálok.«
Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bézárta az ajtót. Egész
éjszaka furt csengetett, pengetett. Reggel megyen az király oda s kérdi:
»Kész van-e?« Monda hogy:
»Itten vagyon.« Monda a király:
»Hej, ha! Épen olyan, a milyen a középső leányomnak a milyen jegygyürüje
volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«
Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király.
Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé
volt.« A kovács egy nagy gazda volt s az király megszólitotta a
lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba.
A kovács hija a fiut:
»Jere te is lakodalomba!« Ekkor mondá az inas, hogy:
»Nem szegény legénynek való.«
Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most Éjfelével eskette a pap a
király középső leányát. »Haj!« – gondolta magába Hajnal. – »Most épen az
oltár előtt vannak.« Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta a fődre s
gondolt a zacskóból tiszta aranylovat s ő magát is tiszta arany ruhába.
Ekkor felpattant lovának a hátára s gondolta magába: elől világosság,
hátul sötétség, s egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe
fordult s végighallgatta, hogy Éjféle a középső királykisasszonynyal
esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a templomból. Mikor
hazaérkezett, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle egy rojtos acskó s
tette az zsebibe. Érkezett haza az kovács, családjával együtt. Mondta az
kis inasnak:
»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.«
Felelte a kicsi inas: »Nem szegény legénynek való oda menni olyan
hejre.«
Másnap reggel ujból ment a király az kovácshoz.
»No te kis legény, csinálj a kisebbik leányomnak egy aranygyürüt, mert
menyen a czigánylegényhez férjhez.«
»Szivesen csinálok.«
Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bezárta az ajtót. Egész
éjszaka furt, csengetett, pengetett. Reggel menyen a király oda s kérdi:
»Kész van-e?« Monda, hogy:
»Itten vagyon.« Monda a király:
»Hej ha! Épen olyan, a milyen a kisebbik leányomnak, a milyen
jegygyürüje volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«
Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király.
Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé
volt.« A király egy nagy gazda volt s a király megszólitotta a
lakodalomba. A kovács hijja a fiut:
»Jere te is lakodalomba!« Ekkor mondá az inas:
»Nem szegény legénynek való.«
Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most a czigánylegénynyel eskette a
pap. »Haj! – gondolta magába Hajnal – most épen az oltár előtt vannak.«
Ekkor ő is csak kiment zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból
tiszta gyemánt lovat s ő magát is tiszta gyemántruhába. Ekkor felpattant
lovának a hátára s gondolta magába: »Elől világosság, hátul sötétség« s
egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult. A Hajnal
azt mondja a papnak:
»Szállj le most te pap az oltár elől, hogy én álljak fel, hogy én
eskessem meg ezt a pár népet.«
Akkor leszállott a pap és felállott a Hajnal. Akkor kérdezte a
czigánylegénytől.
»No fiu mond meg aztat, hogy hól váltottad meg ezeket a fehérnépeket.«
Felelte a czigánylegény, hogy lement az alvilágra, sokat járt, sokat
fáradott s ugy váltotta meg. A királykisasszonynak bujába az könyve ugy
hullott, mint a záporeső, hogy neki az czigánylegényhez kellett, hogy
menjen férhöz. Ekkor Hajnal belenyult a zsebibe s kivette az három
gyürüt s felkiáltotta, hogy ki ismeri magáénak ezt a gyürüt. Három
királykisasszony egyszerre a nyakába szökött s mindnyája kiáltja: