Salamon király megszálla Szekszárdon, s vele együtt Markárd, Carinthia
fejedelme. Úgy beszélék, hogy ott a böjtnek szentelt napokat
szándékoznak tölteni; de a ki kísérőinek számát s hadaik sokaságát
látta, könnyen elértheté, hogy az ájtatosság csak ürügy, és hogy az
Uralkodó vérontást forgat elméjében. Kíséröinek legnagyobb része künn
telepedett meg a táborban.
Együtt ültenek ott nehány magyarok és egy német, s vígadozva
falatozának. Amint vacsorájok véget ére, így szóla a német: „Atyám úgy
beszélé nekem gyermeknek, hogy jelen volt az hadban, melyet Henrik
császár kezde itt, midőn Salamon, annyi baj után királyiszékére lépett;
kérlek, beszéljétek csak, mint esett az?
Egyike a magyaroknak felele:
– Ezt legjobban fogod érteni egy dalunkból; mert mi magyarok, a mit
méltónak látunk hogy gyermekink is ösmerjék, énekbe szővjük fel.
– Igen bölcsen, mond egy másik; hagyd azt nekem éneklenem.
Megtölték a sörlegeket, s minden elnémúla. A dalnok távolyabb telepedék
le a többitől, s elkezdé: