Mondta a fiatalabb:
– Én nem úgy látom a dolgot. Nem hiába áll ez a felírás a kövön. És az
egész írás nagyon világos. Először: szerencsétlenség nem lesz belőle, ha
megpróbáljuk. Másodszor: ha nem megyünk, valaki más olvassa el az írást
a kövön, elmegy, megtalálja a szerencsét és mi nélküle maradunk.
Harmadszor: fáradság és munka nélkül a világon semmi öröm sincs.
Negyedszer: nem akarom, hogy azt gondolják, félek valamitől.
Szólt erre az idősebb:
– A közmondás azt tartja: _Aki a nagyobb boldogságot keresi, a kicsit
elmulasztja;_ és még: _Ne igérj darut az égbe, hanem adj cineget a
kézbe._
Mondta a fiatalabb:
– Én meg azt hallottam: _Aki fél a farkastól, nem megy az erdőbe_, és
még: _Fekvő kő alatt nem gyül meg a víz._ Amondó vagyok, mennünk kell!
A fiatalabb elment, az idősebb meg ott maradt.
Csakugyan elérkezett a fiatalabb testvér az erdőbe, megtalálta a folyót,
átúszta és a parton meglátta a medvét. Éppen aludt. Megfogta a
medvekölyköt és hátra sem nézett, úgy futott a hegynek. Mikor a tetejére
ért, szembe jött vele a nép, kocsira ültették, bevitték a városba és
megtették cárnak.
Öt évig uralkodott. A hatodik évben háborút indított ellene egy másik
cár, legyőzte, elfoglalta a várost és elkergette őt. Akkor ismét
elindult vándorolni a fiatalabb testvér és elment a bátyjához.
Bátyja a faluban élt, sem szegényen, sem gazdagon. Megörültek egymásnak
a két testvér és elbeszélték egymásnak életük folyását.
Mondta az idősebb:
– Látod, igazam volt. Én egész idő alatt nyugodtan jól éltem, igaz, hogy
te cár voltál, de sok keserűséget is láttál.
Mondta a fiatalabb:
– Én bizony nem bántam meg, hogy elmentem az erdőbe a hegyre; most ugyan
rosszul megy sorom, de van mire visszaemlékeznem az életemben, neked
nincs semmi emléked.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: A mordvin nép rokona a magyarnak. Oroszországban él.]