Két testvér elindult együtt utazni. Délben lefeküdtek pihenni az
erdőben. Egy kicsit aludtak, aztán felébredtek és látják, hogy mellettük
egy kő fekszik és a kövön valami írás van. Elkezdték olvasni és
olvasták:
„_Aki ezt a követ megtalálja, az menjen egyenesen az erdőbe a felkelő
naphoz. Az erdőben talál egy folyót. Usszon ezen a folyón keresztül a
másik partra. Meglát egy medvét a medvekölyökkel, vegye el a
medvekölyköt a medvétől és fusson anélkül, hogy hátranézne, egyenesen a
hegyre. A hegyen meglát egy házat és a házban megtalálja a
boldogságot._“
Olvasták a testvérek az írást, és szólt a fiatalabb:
– Jöjj menjünk együtt. Lehet, hogy átusszuk a folyót, eljutunk a
medvekölyökkel a házba és együtt megtaláljuk a boldogságot.
Mondta az idősebb:
– Én nem megyek az erdőbe a medvéhez és neked sem tanácsolom. Először:
senki sem tudja, vajjon igazat irtak-e arra a kőre, lehet, hogy csak
tréfa az egész. Másodszor: hogyha igazat irtak is és elmegyünk az
erdőbe, beáll az éjszaka, nem találunk el a folyóhoz és eltévedünk. De
még hogyha megtaláljuk is a folyót, vajjon átússzuk-e? Lehet, hogy gyors
és széles. Harmadszor: Hogyha keresztül uszunk is a folyón, vajjon
könnyű dolog-e elvenni a medvétől a medvekölyköt? Hátha megtámad minket
és elveszünk a boldogsággal együtt. Negyedszer: még ha sikerül is
elvenni a medvekölyköt, nem futhatunk fel a hegyre, anélkül, hogy
visszanéznénk. De főképen azért nem tanácsolom, mert ugyan milyen
boldogságot találunk abban a házban? Lehet, hogy olyan boldogság vár
ránk, amilyenre egyáltalában nincs szükségünk.