A paraszt nem akart ráhallgatni és bement a városba. A városban
megfogadták, hogy hordjon fát. Este kifizették a bérét, odasietett a
társaihoz és így szólt:
– Ti csak várjatok a birodalomra, én már dolgozom.
Másnap elvette a pénzt a kereskedő a paraszttól és bement a városba.
A vásárban megtudta, hogy a városban kevés a vaj és mindennap várnak új
küldeményt. A kereskedő elment a kikötőhöz és várta, várta a hajót.
Nemsokára megjött a hajó a vajjal. A kereskedő oda sietett mindenkinél
előbb a hajóhoz, felkereste a tulajdonost és megvette az egész vajat és
odaadta a pénzt. Azután elment a kereskedő a városba, eladta a vajat és
az ő munkája húszszor annyi pénzt hozott, mint azelőtt a paraszté és a
pénzt elvitte a társainak.
A cárfiu így szólt:
– Most aztán én megyek be a városba. Ti mindaketten szerencsések
voltatok, talán én is az leszek. Istennek semmi sem nehéz, ha neked
parasztnak ad munkát, a kereskedőnek üzletet, a cárfiunak ad birodalmat.
Elment a cárfiu a városba, látta, hogy a nép összegyül az utcára és sir.
A cárfiu kérdezte, hogy miért sirnak. Azok mondták:
– Még nem tudod, az éjjel meghalt a cárunk és másik cárt nem találunk.
– Miért halt meg?
– Ugy kell lenni, hogy valami gazember megmérgezte.
A cárfiu felnevetett és így szólt:
– Az nem lehet.
Egyszer csak az egyik ember ránéz a cárfiura, észreveszi, hogy nem úgy
beszél velük és nem olyan ruhát visel, mint a városbeliek és elkiáltja a
magát:
– Testvérek, ez az ember eljött hozzánk, hogy kémkedjék a mi
városunkban.
Lehet, hogy ő maga mérgezte meg a cárt. Látjátok, beszél, de nem úgy
ahogy mi és nevet, mikor mi sirunk. Fogjátok meg és vigyétek a börtönbe.
Elfogták a cárfiut, bevitték a börtönbe és két napig nem adtak neki
enni. A harmadik napon odamentek a cárfiuhoz és elvitték a törvényre. Az
egész nép összegyült meghallgatni, hogyan itélkezik a törvényszék a
cárfiu fölött.
A törvényszéken kérdezték a cárfiutól, hogy miért jött ebbe a városba?
Mondta a cárfiu:
– Én cárfiu vagyok, apám az egész birodalmát a bátyámnak adta és az
anyám pörölt miattam az apámmal. Én ezt nem akartam, elbúcsúztam apámtól
és anyámtól és elmentem világgá. Az úton találkoztam két társammal, egy
kereskedővel és egy paraszttal és velük jöttem a ti városotokba. Mikor
leültünk és lepihentünk a város előtt, mondta a paraszt, hogy most
dolgozni kell, kiki amit tud. A kereskedő azt mondta, hogy ő kereskedni
tud, de nincs pénze. Én azt mondtam, hogy én csak uralkodni tudok, de
nincs birodalmam. A paraszt azt mondta, hogy mi éhen fogunk veszni, ha
pénzre és birodalomra várunk, de hogy neki van ereje és karja és hogy ő
ellát minket is a magáéból. Bement a városba, szerzett pénzt és nekünk
hozta. A kereskedő ezzel a pénzzel elment és keresett tízszer annyit.
Azután én mentem a városba és ime ott elfogtak és bezártak a börtönbe és
két napig nem adtak enni és most ki akarnak végezni. De én nem félek
semmitől, mert tudom, hogy minden Isten kezében van és ha Istennek úgy
tetszik, ti cárrá választotok engem.
Amint úgy elbeszélt mindent, a törvényszék meghallgatta és nem tudták,
mit feleljenek.
Egyszer csak az egyik ember a tömegből elkiáltja magát:
– Ime Isten küldte ezt a cárfiut. Nem kaphatunk jobb cárt, válasszátok
meg őt cárrá.
És mindnyájan megválasztották őt cárnak.