_Tolsztoj_
Két fia volt a cárnak. A cár az idősebbiket szerette, és neki adta az
egész birodalmat. Az anya nagyon sajnálta a fiatalabb fiát és
szembeszállt a cárral. A cár megharagudott rá és mindennap volt náluk
ilyen perpatvar. A fiatalabb cárfiu azt gondolta: Jobb nekem elmenni
valahova. Elbúcsúzott apjától, anyjától, felvette a legrégibb ruháját és
elindult vándorolni.
Az úton találkozik egy kereskedővel. A kereskedő elbeszélte a cárfiunak,
hogy azelőtt gazdag volt, de minden holmija beleesett a tengerbe, és
most elmegy idegenbe szerencsét próbálni.
Együtt mentek. A harmadik napon csatlakozott hozzájuk még egy új társ.
Örültek neki és új társuk elmondta, hogy ő parasztgazda. Volt háza,
földje, kitört a háború, mindenét összegázolták, udvarát felégették, nem
tudott ott tovább élni, most megy munkát keresni idegen földre.
Mind a hárman együtt mentek. Elérkeztek egy nagy városhoz és leültek
pihenni. Egyszer csak így szólt a paraszt:
– Nos testvéreim, most elmegyünk sétálni a városba, aztán mindenikünknek
munkát kell vállalni, kiki amihez ért.
Mondta a kereskedő:
– Én tudok kereskedni, ha volna egy kis pénzem, nagyon sokat nyernék
vele.
A cárfiu mondta:
– Én sem dolgozni nem tudok, sem kereskedni, én csak uralkodni tudok. Ha
volna birodalmam, nagyon jól tudnék uralkodni.
Mondta a paraszt:
– Nekem nem kell pénz, sem birodalom, nekem csak legyen lábam, hogy
mehessek és karom hogy dolgozzam, majd megélek és eltartalak titeket is.
Mert különben amíg kapsz pénzt és amíg kapsz birodalmat, éhenhaltok.
Mondta a cárfiu:
– A kereskedőnek pénz kell, nekem birodalom kell, neked erő, hogy
dolgozzál, de a pénz, a birodalom és az erő Istennél van. Ha Isten
akarja, ad nekem birodalmat, neked erőt, de ha nem akarja, sem neked
erőt, sem nekem birodalmat nem ad.