_Tolsztoj_
Volt egyszer egy kisfiú, meg egy kislány, Vaszja és Katja. Volt nekik
egy macskájuk. Tavasszal a macska eltünt, keresték a gyermekek
mindenfelé, de nem tudták megtalálni. Egyszer a nagy hombár mellett
játszottak, hát hallják, hogy a fejük fölött, vékony hangon miákol
valami. Vaszja fogja a létrát, és felmászik a hombár padlására. Katja
lenn maradt és kérdezte:
– Megvan? Megvan?
De Vaszja nem felelt. Végre lekiált Vaszja:
– Megvan! A mi macskánk,… és kis macskái vannak: milyen csoda! Jöjj fel
gyorsan!
Katja hazaszaladt, kért tejet és elhozta a macskáknak.
Öt kis cica volt. Mikor megnőttek egy kicsit és kezdtek már kimászni a
sarokból, ahol születtek, fogtak a gyermekek egy kis cicát, a szürke,
fehér lábút és hazavitték. Az anyjuk velök örült és megengedte, hogy a
cica náluk maradjon. A gyermekek etették, játszottak vele és magukkal
vitték aludni.
*
Egyszer kimentek a gyermekek játszani az útra és elvitték a cicát is. A
szél összehordott egy csomó szalmát az útra, a cica a szalmával
játszott, és a gyermekek örültek neki. Azután találtak az út mellett
piszkebokrokat és megfeledkeztek a cicáról.
Egyszer csak hallják, hogy valaki erősen kiáltja: „Visssza, vissza!“ és
látják, hogy jön egy vadász, előtte pedig két kutya szalad, meglátták a
cicát és meg akarják fogni. De a cica, – még butácska szegény, –
ahelyett hogy futna, leül a földre, meggörbíti a hátát és nézi a
kutyákat.
Katja megijedt a kutyáktól, kiáltozott és futásnak eredt előlük. Vaszja
már okosabb volt, odarohan a cicához, és egyszerre érkezik oda a
kutyákkal. A kutyák meg akarták fogni a cicát, de Vaszja rávetette magát
gyorsan a cicára és eltakarta a kutyák elől.
A vadász futva sietett oda és elkergette a kutyákat. Vaszja pedig
hazavitte a cicát és sokáig nem vitte többet magával a mezőre.