Szerző mentegeti magát, amiért eskűje ellenére hatodszor is útra kelt //
Elfogadja a seborvosi állást a »Queen« fedélzetén // A németek
megtámadják a hajót // Szerző kétségbeesett helyzetében már-már halálra
szánja magát és különös körülmények között partraszáll Capilláriában
Az olvasó bizonyára csodálkozni fog, hogy annyi keserű tapasztalat
ellenére s miután csak a legcsodálatosabb véletleneknek köszönhettem,
hogy imádott hazámat és forrón szeretett családomat viszontláthattam
Redriffben – s hogy esküvéssel tett fogadalmam után, mellyel szeretett
nőmnek megigértem, hogy ezentúl békében és nyugalomban szentelem
életemet neki és leányaimnak: mégis, hatodizben is rászántam magam, hogy
mint seborvos, résztvegyek egy nagyon is bizonytalan kimenetelű úti
vállalkozásban.
Annál csodálatosabb ez, minthogy forrón szeretett nőm, Faremidóból való
visszatérésem óta, anyai és hitvesi kötelességének tökéletes átérzésével
igyekezett meggyőzni a vállalkozásaimban rejlő sokféle veszélyről,
melyek testem épségét, sőt életemet fenyegetve egyszersmindenkorra
lehetetlenné tehetnék, hogy családfői hivatásomat, az ő és leánykánk
fenntartását betölthessem.
Imádott nőm mintaszerűen példás hitvesi magatartását nem győzöm eléggé
hangsúlyozni: annakidején igen szép leány volt, akinek sokan udvaroltak
s szerették volna elvenni s ő, miután számot vetett a lehetőségekkel,
nagylelküen engem választott, hozzám kötve sorsát s nekem ajándékozva
azt az örömet, amit szerelme nyujtott, neki is, meg nekem is. Azóta soha
egy pillanatig sem szünt meg az erényes és magasröptű hitvesnek ama
kiválóságát gyakorolni, ami a házasélet legszentebb feladata: hogy engem
férji hivatásomnak minden erőmmel való betöltésére buzdítson. Egész
életét a jó feleség ama legfőbb kötelességének szentelte, hogy engem
szüntelen és állandóan figyelmeztessen és nógasson arra, ami az igazi
férfi legszebb ékessége: a feleség és család iránt táplált mindent
feláldozó önzetlenség. E hivatásának és kötelességének minden más
szempontot, minden léha örömet alárendelt – önzetlenül és rajongó hittel
egyre azon fáradozott csak, hogy én azzal az önérzettel állhassak
embertársaim elé, amit a feleségéért és családjáért rajongó és nekik
mindent odaadó, értük mindenről lemondó férfi öntudata nyujt.
Hogy engem ilyen eszményi férj és férfi gyanánt tiszteljen és becsüljön
mindenki: ez volt csak velem törődő feleségemnek minden törekvése.
Sokszor, ha hitemet vesztve, vagy elbúsulva, vagy elfáradva a nehéz
munkától, amivel családomat fenntartottam: léha szórakozásban akartam
feledést keresni – az ő erős és önzetlen akarata mentett meg attól, hogy
valamikor úgy beszéljenek rólam unokáim, mint könnyelmű és gonosz
emberről, aki még a családjával sem törődött. Ilyenkor nem kímélt
fáradságot, hogy visszaadja önbecsülésemet. Figyelmeztetett rá, hogy itt
meg itt még lehetne pénzt keresni, ha egy kicsit megerőltetem magam.
Elvitt magával kalapot vagy ruhát vásárolni neki, hogy ez ékességekkel
bizonyíthassa barátaim és barátnői előtt, milyen derék és jó férj
vagyok. Szüntelen serkentett, buzdított a jóságra, önzetlenségre,
önfeláldozásra, a legszebb keresztyéni tulajdonságokra: s igyekezett
nekem alkalmat adni, hogy e tulajdonságokat vele szemben gyakorolhassam.
Reggel felkeltett, ha henyén és resten még aludni akartam, – dolgozni
küldött, ha céltalan merengés ejtett rabul – egyszóval, mindent megtett,
hogy jó hírnevemet megőrizze.
Lassankint el is érte, hogy kezdtek úgy emlegetni, mint a vidék egyik
legtisztességesebb és legmegbízhatóbb polgárát. Mikor a németek forrón
szeretett hazámat, mely ártatlanságában nem is lévén elkészülve az
emberi gonoszságra, éppen azon fáradozott, hogy Görögországot
bekebelezze és Transvaal királyát száműzve, néhány német gyarmatot
magáévá tegyen, megtámadta: a jogtalan cselekedet feletti felháborodás
minden becsületes férfit fegyverbe szólított, közöttük magamat is. A
lángoló jelszó, hogy meg kell védeni gyönge nőinket és gyermekeinket,
könnyeket csalt ki imádott nőm szemeiből – mint a hazáért mindent
feláldozó rajongó honleány pillanatig se habozott, hogy ha kell, akár
életemet is feláldozza ezért a célért. Ő maga buzdított, hogy csak
vonuljak be minél hamarabb.
Eleinte Liverpoolban teljesítettem helyi szolgálatot. Életem ebben az
időben igen nehéz volt, míg erőim egyrészt erősen igénybevette az a
munka, amit ingyen és önzetlenül ajánlottam fel bajtársaimnak, kik a
szent cél érdekében, hogy védtelen nőinket megvédelmezzük a barbároktól,
egyesültek – másrészt, e külön munka mellett, egyre nagyobb gondot
okozott, hogy feleségemet és leánykámat eltarthassam. Főként az a
félelem tartott vissza, hogy azonnal a dicsőség mezejére siessek, hogy
imádott nőmnek abból a csekély és elégtelen segélyből kellett volna
megélnie, amit a hadbavonultak hozzátartozóinak biztosított az állam.
Imádott feleségem, akit büszkeségemnek ez a sérelme érthetően lehangolt,
végre olyan megoldást talált, mely férji önérzetemnek teljesen megfelelt
s ismét visszaadta már-már megrendült nyugalmamat. Rávett, hogy életemet
egy ebben az időben alakult társulatnál biztosítsam – a biztosítás,
tekintettel katonai mivoltomra, kissé nehezen ment s igen magas évi
befizetéssel vált csak lehetségessé.
Ez évi összegnek előteremtése annyira kifárasztott, hogy 19…-ban önként
jelentkeztem harctéri beosztásra.
Mint seborvost, a „Queen“ kereskedelmi hajóra rendeltek ki, melynek az
volt a hivatása, hogy katonai fedezettel fenntartsa a közlekedést azokon
a veszélyeztetett vonalakon, melyek a német tengeralattjárók zónáján
keresztül kötötték össze Anglia és Amerika kereskedelmét.
19… junius 26.-án délelőtt búcsút vettem hát imádott nőmtől, aki
keserves sírásra fakadt, de azután erőt véve magán, figyelmeztetett
kötelességemre, mint ahogy a derék katona feleségéhez illik.
Aznap délután kicsiny málhámmal és felszerelésemmel behajóztam és
átvettem a parancsnoktól a teendőimre vonatkozó utasításokat. Hajónk jó
széllel futott ki a kikötőből és néhány nap mulva rakományának egy
részét letéve G.... irországi városban, julius 3.-án a nyilt tenger felé
fordult.
Egyideig zavartalanul folytattuk utunkat. Julius 6.-án a szélesség 13°
27′ 1″ és a hosszúság 49° 22′ és 36″ alatt voltunk. Ezen a napon,
restelkedve vallom be, valami érthetetlen és léha jókedv uralkodott
rajtam, mely élénk ellentétben volt szeretett hazámnak szomorú
helyzetével s az olvasó csak úgy bocsáthat meg nekem, ha bevallom, hogy
előzőleg némi szesztartalmú italokat élveztem. De jó kedvem volt és –
csak azért vallom ezt be, mert elhatároztam, hogy mindent úgy mondok el,
ahogy történt, nem szépítve és nem színezve az eseményeket oly utazók
módjára, akik csak külső hatásra törekszenek – bevallom, még daloltam
is. E napon délután szikratáviratot kaptam feleségemtől, melyben
értesít, hogy jól érzi magát, fogfájása elmúlt már, pár keztyűt vett
magának igen jutányos áron s így nem kell tartanom semmi bajtól,
feltéve, hogy én is elintéztem minden dolgomat.
Mintha villám sujtott volna le, olyan rémület és kétségbeesés fogott el
a távirat elolvasása után. Eszembe jutott ugyanis, hogy elfelejtettem
befizetni mult héten legutóbb esedékes részletét annak az
életbiztosításnak, mely halálom esetén imádott feleségemnek húszezer
font sterlinget juttatott volna – hogy ezt a részletet legföljebb egy
hét múlva juttathatom el a társulatnak s így, ha közben halálos
szerencsétlenség ér, az eddigi befizetések kárba vesznek s nőm egy
pennyt se kap. Nagyon kevéssé mégis megvigasztalt az a meggondolás, hogy
ez esetben viszont az említett összeg megmarad a biztosító társulatnak,
mely állami intézet volt, annak az imádott államnak birtoka és
tulajdona, melyért életemet és véremet szívesen áldozom vala, hogy
gyenge és védtelen nőit és árváit megvédelmezzem.
Ily kétségek és félelmek között hánykódva ébredtem a julius 10.-i napra,
mely örökké emlékezetes marad számomra. E nap estéjén rettenetes
kiáltozás csalt fel a fedélzetre. Riadtan futkosott a legénység, a
parancsnok fejvesztetten kiáltozott. Csakhamar megtudtam, hogy hajónkat
német tengeralattjáró torpedója érte, még pedig egészen váratlanul, mert
e vizeken – az Óceán egyik legmélyebb pontja fölött lebegtünk éppen –
nem lehetett számítani támadásra.
Nekem azonnal eszembe jutott az elmulasztott biztosítás, lelki szemeim
előtt megjelent imádott nőm szemrehányó tekintete s fájdalmamban hangos
kiáltozásban törtem ki. A hajó azonnal sülyedni kezdett s annyi időnk
volt csak, hogy huszad magammal mentőcsolnakba ugorhattam. Néhány perc
mulva a büszke „Queen“ rakományostul, mindenestül eltünt a felvert
hullámok között.
Számítottam rá, hogy csolnakunkat felveszi valamelyik cirkáló, sajnos, a
balszerencse démonának úgy tetszett, hogy szenvedéseim serlegét
megtetézze: három óra mulva irtózatos dörej röpített a levegőbe,
csolnakunk egy elszabadult aknára futott és darabokra tört.
Visszazuhanva a vízbe darabig úszással próbáltam megmenteni életemet,
keservesen átkozva a pillanatot, mely annyi szomorú tapasztalat után
hatodszor is kitaszított az ismeretlenbe.
Egyszerre örvénybe kerültem, erőm elhagyott. Mégegyszer fölvetettem
szemem, hogy búcsút vegyek az ég napfényes felhőitől, melyek oly békésen
úsztak a magasban – aztán széttártam karjaim s csendesen átadtam fáradt
testemet a mélységnek. Néhány pillanatig ringatózva és csendesen forogva
sülyedtem lefelé ez áttetszően zöld nedüben – emlékszem még, hogy egész
naiv és fájdalmas csodálkozással pillantottam meg egy lapos és vörös
halnak kómikusan tátogó száját, amint orromhoz ütődött s riadtan hőkölt
vissza. Én is kinyitottam számat, hogy a halált befogadjam, sőt –
furcsa, de így volt – néhány ütemes és szabályos tátogást is végeztem,
mintha az utolsó pillanatban el akartam volna tanulni a halaktól, hogy a
víz alatt élni és lélegzeni tudnak.
Ezután nyilván elvesztettem eszméletemet és nem tudom, percekig vagy
órákig tartott-e ez az állapot, mely tökéletesen hasonlított a halálhoz.
Magamhoz térve langyos és lágy közegben éreztem magamat s felismerve,
hogy élek, azt gondoltam, hogy talán kihalásztak és valamely hajó
fedélzetén vagyok. Azonban kinyitva szemem, legnagyobb meglepetésemre
magam fölött sűrű, zöld vizek roppant tömegét láttam lebegni, melyben
soha nem látott halak, kígyók és gyíkok suhogtak – s karomat felemelve,
éreztem az elem ellenállását. Egyben fülem körül különös búgás és
tompaság zavart: odanyúltam és fülem helyén kerek, mintegy
tenyérnagyságú dobozt vagy korongot éreztem, szorosan odatapadva
halántékomra, mint valami kagylót. Másik fülemen is ugyanilyen készülék.
Álmélkodva vettem észre, hogy szájammal szabályos, lélegző mozgásokat
végzek.
Nyögve ülőhelyzetbe emelkedtem. Ekkor suhogás támadt mellettem s
odatekintve, az elmosódó közeg halvány és lágy hátteréből s mintegy
összefolyva a láthatárral, melyet szakadozott hegyláncok kerítettek
körül, csodálatos szépségű női fejet pillantottam meg, amint álmélkodva
és idegenül mered rám.