_Szünet_.
Litvay. Ön mondta, hogy amért az első percben nem okoz kellemetlenséget,
azért komoly is lehet. Amióta ezt mondta, magam is erre gondolok. És ha
komoly is lehet, akkor nézzünk egymás szemébe és beszéljünk róla.
Báró. Tessék. Állok elébe.
Litvay. A puska lehet okos. Sőt a golyó is okos, amíg repül. Mikor
egyszer valahol megáll, ott bolond szokott lenni. Ki tudja, mit akar ez,
amelyik itt bennem van.
Edit. Hiszen… az előbb azt mondta, hogy csak horzsolta a vállát.
Litvay. Nem. Bennem van.
Edit. Az lehetetlen… hiszen akkor… De hát akkor tenni kellene valamit.
_Feláll_. Így nem maradhat itt. Hogy lehet az, hogy itt ül és beszél?…
Litvay. Erről ne vitatkozzunk. Tételezze fel rólam, hogy tudom állni a
fájdalmat. Rémület pedig nincs bennem. Már mondtam. Az életem pedig…
sose tekintettem a magaménak. Kölcsön kaptam. Egyszer csak vissza kell
adni. _Ezt mind halkabban mondta, mint aki fájdalmát férfiasan titkolva
szenvedi._
Báró. Azt mondta, nézzünk egymás szemébe.
Litvay. Igen. És beszéljünk róla. Ön meg van győződve arról, hogy ez
véletlen volt?