Edit. Azokon az estéken, mikor maga játszik, kikeresem a könyvtárból a
darabot. Mikor ott messze Pesten elkezdődik az előadás, én ide ülök a
tűzhöz, olvasom, látom, hallom.
Litvay. Megbolondít Edit, megbolondít.
Edit. De ma megcsalt. Nem játszott.
Litvay. Lemondtam az előadást azzal, hogy rekedt vagyok. Még soha nem
tettem ilyet életemben. Soha. A legpontosabb, a leglelkiismeretesebb
színész vagyok. De mondom, most végem van. Nem tudom Edit, mi lesz
velem.
Edit. Miattam… ott hagyta a tapsot, a sikert?
Litvay. Mi az mindehhez az egy pillanathoz képest. És ahhoz, hogy
magával töltöm ezt a szép téli estét, itt a kandallónál, hogy magával
egy fedél alatt fogok aludni itt, a zord hegyek közt, ebben a magános
várkastélyban.
Edit. Úgy beszél, mintha csak mi ketten volnánk itt a zord hegyek közt.
A zord hegyek közt… a báró is itt van velünk.
Litvay. A báró.
Edit. És holnap itt lesz velünk még kilenc lármás úriember, falánk
vadászok, szomjas vendégek, csökönyös anekdotázók, szivarozók,
kártyázók, pálinkázók…
Litvay. Na látja. Most már tudja, miért jöttem én előre.
Edit. Fel fog tünni az uramnak.
Litvay. Ő nem nézi a színházi műsort.
Edit. Azt nála sohse lehet tudni. Az uram síma és hallgatag. Hat éve
nézek a szemébe és nem bírtam a mélyére látni. Az uram…
Litvay. Hatvan éves.
Edit. Hatvan éves.
_Szünet_.
Litvay _feláll_. A borzadály megy végig rajtam, ha erre gondolok és
magára nézek. Ezen megyek én tönkre. Hatvan éves. Nem bírom ezt a
gondolatot.
Edit. Megnyerte az úrlovasok nagy díját.