San-Friano báró _Ujj_
Edit, a felesége _Báthory Giza_
Litvay, színész _Törzs_
Dr. Jánosy _Körmendy_
Inas _Vaszary_
Huszár _Bérczy_
*
_Történik a báró vadászkastélyában._
_A kastély hallja. Hátul kandalló két karosszékkel. Bejáratajtó balról.
Hátul balról ajtó, amelyhez lépcső vezet. Jobbról ajtó a lakás felé.
Jobbról és balról elől egy-egy garnitura: pamlag, székek. Jobboldalt
asztalka. Este tíz óra._
_Mikor a függöny felgördül, Edit egyedül van a hallban. A kandalló előtt
ül és olvas. Rövid szünet után balról belép az inas._
Inas. Méltóságos báróné, Litvay nagyságos úr van itten.
Edit _felkel_. Litvay úr? Hogyan.
Inas. Most érkezett a pesti gyorsvonattal.
Edit. Bocsássa be.
_Inas ajtót nyit. Litvay belép._
Litvay. Kezét csókolom. Bocsánatot kérek, hogy ilyen meglepetésszerűen
jövök. _Kezet csókol._
Edit. Hozta Isten, Litvay. _Az inashoz, aki megáll a nyitott ajtóban,
kifelé indul._ Várjon. _Litvayhoz_. Remélem, még nem vacsorált.
Litvay. De igen. A vonaton ettem az étkezőben.
Edit. Akkor kávét, teát?
Litvay. Teát fogok kérni.
Edit _az inashoz_. A miénkkel együtt. _Inas el._ Ami a meglepetést
illeti, kellemesebb nem is érhetett volna. Köszönöm, hogy eljött,
köszönöm, hogy most jött, hogy itt van.
Litvay. Nem haragszik ugye, hogy ilyen késő éjszaka rontok be. _Órájára
néz._ Tíz óra mult. A vonat is késett vagy egy negyed órát. Persze maguk
itt, ebben a vadonban korán fekszenek le.
Edit. Oh nem. Éjfélig mindig fenn vagyunk. De hogy esik, hogy megelőzte
a többit?
Litvay. A többiek holnap reggel érkeznek. Most indulnak Pestről.
_Órájára néz._ Tíz perc mulva indulnak a Nyugati pályaudvarról. Tegnap
még úgy volt, hogy én is velük jövök, de ma délben gondoltam egyet és
megszöktem előlük. Képtelen vagyok éjjel utazni azon a zsúfolt
személyvonaton. Hálókocsi nincs, az ablakok rosszul záródnak, a fűtés
minduntalan elakad és tudja, színész semmitől nem fél úgy, mint a
meghűléstől. Az ilyen éjszakai döcögés után másnap olyan az ember,
mintha megverték volna, meg aztán tovább is tart, mint a gyorsvonattal,
szóval… _Editre néz._
Edit _mosolyogva_. Szóval?
Litvay. Szóval mindebből, amit itt előadok, egy szó sem igaz, drága
Edit, azért jöttem előre, mert nem bírtam már magammal, mert előbb
akartam itt lenni, mint a többi, mert ezt az estét akartam, itt,
magával, vadásztársaság nélkül, mert szeretem, mert végleg oda vagyok,
mert most már nincs a napomnak egy órája, hogy… _Megfogja a kezét._
Edit. Vigyázzon kérem. Az uram itt van a szobájában.
Litvay. Könyörgöm, ne szóljon még neki, hogy itt vagyok. Ezt a pár
percet még adja nekem, hogy láthassam, hogy nézhessem a magam kedvére,
hogy megfoghassam a kezét, hogy…
Edit. Nyugtalanná tesz Litvay. Üljön le kérem. Ebbe a nagy téli csöndbe,
amiben itt élek, olyan váratlanul vág bele ez a maga szenvedélyes
hangja.
Litvay. Ne csodálja, hogy ilyen bolond vagyok. Már tizenegy napja, hogy
elutaztak Pestről, tizenegy napja nem láttam. Milyen gyönyörű. Milyen
friss, bátor a tekintete.
Edit. A hegyek teszik, ezek a nagy, hideg hegyek itt. Az éles levegő.
Maga sápadt.
Litvay. Mert virrasztok. Étel nem megy le a torkomon. Kínlódom Edit.
Amióta azon a csütörtökön belépett a szobámba…
Edit. Az Istenért Litvay, vigyázzon. Maga a lármás városból jön ide. Itt
a csönd az úr. Hallgatnak a szobák, a falak… Az uram a szobájában
számol, minden percben bejöhet.
Litvay. Nem akarja hallani, hogy nálam volt.
Edit. Ugyan.
Litvay. Megbánta, hogy nálam volt.
Edit. Megbántam, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarom hallani. Csak
arra kértem, hogy vigyázzon. Milyen érzékeny.
Litvay. Ez az a fázisa a szerelemnek, amikor az ember nem is más, csak
csupa érzékenység. A hiúság mindig érzékeny, de a legérzékenyebb
ilyenkor, amikor még nem lakott jól. Az én éhes hiúságomnak kell az,
hogy beszéljek erről a csütörtökről. Az egész úton édesen gyötört:
milyen boldogság lesz magával beszélni arról, hogy végre mégis eljött
hozzám, ott volt nálam.
Edit. Szegény Litvay. Százhúsz másodpercig voltam magánál. Néztük a
másodpercmutatót. Két perc.
Litvay. De ott volt. Ott ült az én karosszékemben és én fogtam a kezét.
Ha százhúsz év lett volna, akkor is olyan hamar repült volna az idő.
Istenem, de boldog vagyok, hogy most itt vagyok.
Edit. Mondja csak… nem kellett volna magának Pesten ma este játszania?
Litvay. Honnan tudja?
Edit. Minden nap megnézem az ujságban a műsort. Ma este Cyrano megy és
abban magáé a főszerep.
Litvay _megragadja a kezét_. Drága, drága, milyen boldoggá tesz.
Számontartotta, hogy mikor játszom?
Edit. Látja.
Litvay. Istenem… itt messze, fenn a hegyek közt, mindig tudja, hogy én
mikor játszom?
Edit. Sőt látom is.