Két úr találkozik össze a szőnyeggel bevont főlépcsőn. Mind a kettő
fölfelé tart. Az egyiken sealskin prémgalléros téli kabát van; a másikon
rövid, bársonygalléros felöltő: az sincs begombolva, alatta fekete
frakk, sárga szegfüvel a gomblyukában; fehér kravátli a nyakán.
Az elébb jövő lassú járású úri ember, a ki időt enged magának, mikor
lépcsőn megy fölfelé; az utóbb jövő fiatal athleta-alak, ez hármasával
szöki át a lépcsőket, megelőzve a másik urat.
– Szolgája Perukker úr!
– Alászszolgája Dobokay úr!
A daliás úr az első emeleti ajtónál megáll, melyen fényes pakfong táblán
olvasható e név: «Meritoris Zeno» s ott becsenget. Sokáig jönnek az
ajtót kinyitni. Az alatt a másik úr is megérkezik, az is ott áll meg.
– Ah! ön is ide igyekezik?
– Tetszett már csengetni?
– Az inasok bizonyosan most vacsorálnak. Estély előtt a cselédséget meg
szokás étkeztetni.
– Hát ma itt estély lesz?
– Utolsó az évadban. Sokat igérő programmal. Hát ön nem arra jött?
– Nem. Engem az úr hítt meg sürgetős üzleti ügyben.
– Tehát nem is akarja az asszonyságnak bemutattatni magát?
– Ezúttal czélomon kívül esik.
– Kár. Igen jól mulatna.
Ez alatt kinyitották az ajtót. Az inason látszott, hogy most kapkodta
fel a liberiáját. Két másik szolgálattevő lélek épen nagy negligéeben
iparkodott jelmezét előkeresni valami szekrényből.
– Méltóztassék! kinálta a kurta felöltős a sealskingallérost az
elsőbbséggel.
– Kérem, uram, kinálkozék az vissza.
– No, no. Aetas præcedit. (A koré az elsőbbség).
– Hány éves ön?
– Harminczkilencz.
– Én meg harmincznyolcz.
– Akkor ön csókol nekem kezet s nevezhet urambátyámnak.
Az előszobában az inas le akarta segíteni az urakról a felső
kabátjaikat.
– Hagyja Jean, monda Dobokay úr; tele a kabátom zsebe irásokkal, a mik
velem akarnak jönni.
– De csak nem akar ön felső kabátban tánczolni? jegyzé meg Perukker úr.
– Dehogy. A meghívó tíz órára szól: én még visszamegyek a szinházba; a
negyedik felvonás pompás skandalumon végződik: azt élvezni akarom. Még
most csak kilencz óra. Valamit hoztam, a mi az estély programmjához
tartozik: ettől akarom a gályámat – hogy is mondják csak a hajósok?
«löschen» – kitörülni. Tizenegyre untig elég lesz teljes díszben
megjelenni.
Ekkor aztán Perukker úrnak akarta az inas lehúzni a kabátját.
– Csak hagyja rajtam. A salonban még nincs befűtve a kandalló, a gáz sem
ég; tudom a szokást; – most is influenzás vagyok. Nem maradok soká.
S azzal mind a ketten magukkal vitték az utczai toilettejüket a terembe,
a hol csakugyan akkor iparkodott egy szolgálattevő honpolgár a
kandallóban alágyújtani, míg a másik a gázkandeláber fellobbantásával
mesterkedett. A salonban sötét volt még és hideg.
A harmadik inas pedig várt a rendelkezésre a két úr háta mögött.
Dobokay úr átadta neki a névjegyét, hogy vigye a nagyságos asszonyhoz.
Perukker úr azt kérdezte, hogy itthon van-e a nagyságos úr? Megértve,
hogy nincs itthon, azt mondá, hogy várni fog rá öt perczig: annak
okvetlenül haza kell jönni a kitűzött időre.
Mikor aztán a három inas eltávozott a teremből, azt mondá Dobokay úr
Perukker úrnak:
– Vallja meg Perukker úr, hogy ön is azért nem tette le a prémes
kabátját, mert tele van a zsebe érdekes iratokkal?
Perukker úr felnézett a csillárra.
– Ügyvéd úr hozzá szokott a titkok kiderítéséhez.
– Bankár úr pedig a titkok megőrzéséhez.
Ezen aztán mind a ketten nevettek egy kicsit.
– Mondja csak Dobokay úr, három inast tartanak Meritorisék? kérdé
Perukker úr.
– Dehogy tartanak. Csak ez a kék az ő inasuk, a ki az ajtót nyitotta
előttünk; a sárga a Vigárdyék inasa, a kit estélyeken kölcsön kérnek; a
harmadik pedig a Dobos pinczérje. Minthogy a házi szakácsné csak meleg
ételeket tud készíteni, a kocsonyákat, halakat a restaurateur
szolgáltatja s egyúttal pinczért is küld hozzá inas-livréeben.
– Nekem úgy tetszik, mintha ezeket a nagy japáni vázákat is láttam volna
már valahol, azt hiszem, Vigárdyéknál.
– Haneha azoknak az ikertestvérei voltak. Egyébiránt ez bevett szokás.
Inast, ezüstöt, porczellánt estélyekre kikölcsönözni. Ezt még a mágnások
is megteszik. S Meritorisék és Vigárdyék úgy szólván egy családot
képeznek. Hony soit, qui mal y pense.
– S fényes programmja lesz a mai estélynek?
– Sőt exorbitáns. Egy Párisból jött hegedűművész fog Sarasatet mimelni.
A nem annyira szép, mint köpczös királyi tanácsosné feledteti el velünk
Pattit. A pièce de résistance-ot pedig képezni fogja egy szellemdús
causerie, a mit a házi asszony irt s maga fog felolvasni.
– Ah! Hát a háziasszony Schöngeist?
– Magyarul «deliszellem». Az bizony. Fényes tehetség. Kár, hogy
romantikus hangulatú.
– Hát a házi úr miféle instrumentumon fog remekelni?
– Oh, az csak a börzén kottáz és nótáz.
Dobokay úr nagyot nevetett a saját szójátékának.
Perukker úr pedig nemcsak hogy nem nevetett rajta, sőt azt a kritikát
mondta rá, hogy:
– Pedig aligha jobban nem tenné, ha a klavir mellett gyakorolná a
«kotiren» és «notiren» mesterségét.
A Jean visszajött, jelentve, hogy a nagyságos asszony most fejezi be a
toilettejét s nehány percz múlva átjön az elfogadó-terembe.
– No akkor én elhordom magam innen! monda Perukker úr; nem várom tovább
a nagyságos urat. Majd megtalálom a Steingasznernél. Jó mulatást.
– Nem tetszik itthagyni a névjegyét a nagyságos úr számára? kérdezte az
etiquettetudó Jean.
Perukker úr egyet gondolkozott, aztán olyan mozdulatot tett a kezével,
mint a jegyszedő az alagútnál, mikor azt mondja a kocsisnak, hogy
«tovább».
Az inas kikisérte az előszoba-ajtóig.
Dobokay Alasztor egyedül maradt a salonban, ideje volt magát a tükörből
megnézni.
Bizony volt neki mit nézni magán. Ez a tökéletes athletai termet, a min
megfeszül minden öltöny: domború mellkas, erős nyak, jól modellált fej,
széles koponyával, gothikus homlokkal; a haj egész kurtára lenyirva, az
arcz simára borotválva, kivéve a fülkanyarító félholdakat, s a jól
kifent bajuszt, mely teljesen érvényre engedi juttatni a széles, húsos
szájat, a melybe szerelmes minden asszony s a melytől fél minden ember.
Csak a szemöldei képeznek némi rendetlenséget: az egyik lejebb húzódik,
mint a másik s ezzel még neveli annak a zöld szemnek szatirás
kifejezését. Ezeket a szúró szemeket, ezt a marni tudó szájat hajh de
sokszor megbámulják a törvényszék sorompói előtt, a hol az ellenfelét
(gyakran a királyi ügyészt) egész a vivisectióig megkínozza. A
boudoirokban még kegyetlenebb. Jaj annak, a kinek udvarol. S aztán
mentül jobban fáj, annál jobban esik. A kapott seb éhes.
Alasztor miatt rágalmaztatni is dicsekedés. Alasztor által rágalmaztatni
pedig épen apotheosis.
No de eleget beszélt már a tükör. A salon oldalszárnyajtaja szétnyilik:
belép az úrnő.