Egy nap ismét folytatták a Magnéta produkczióit.
Addig nem kaphatta meg Prokopin úr az Anadyoméne képet.
A «kerekasztalnál» azonban nagy lakodalmat tartottak az új házaspár
micsodájára. Nehéz rá megtalálni a kifejezést! Más rendes menyegzői
esetnél azt mondják, hogy «tiszteletére», de a «csikart polgári
házasság» (Noth-Civilehe) eseténél ez a szó lehetetlen. A kiket ilyen
«rugdfelshaddott» (ez nem angol szó) módon bogozott össze az állam,
azoknak jobb elbujni a hátulsó szobába s eltagadni magukat – kondoleáló
vizitek elől; nappal ki nem jönni az utczára, este is csak paraplé
alatt, akár esik, akár nem. Lakodalomról szó sem lehet, hisz a
vendégeknek égne ki a szeme, ha az ilyen államilag megbillogozott
társadalmi exlexnek nyilvánított menyasszonyt és vőlegényt egymás
mellett ülni látnák. Hanem az ilyen esküvő (!) estéjén magukban gyűlnek
össze a jó ismerősök, a tisztelők, isznak nagyokat az új házasok
egészségére s azt a sok pajkos élczet, sikamlós adomát, a mit e
poharazás közben elmondanak, mulatságos lecturré lehetne összegyűjteni.
Így tettek a hajdani rómaiak is a fescennináikon. S miért ne lennénk
mink is rómaiak – ha tehetjük?
A fescennina savát-borsát Prokopin úr toastjai szolgáltatták szikrázó
hülyeségekben. A mi annál szebb volt tőle, minthogy a lakoma számláját
is ő fizette; mégis jó kedve volt.
– A vendéglői számla még hagyján; de a fogadáson elvesztett félmillió
rubel! (papirrubel természetesen), mondá Commerzienrath Ritter von
Sonnenfeger, vasuti vállalkozó, poharát Prokopin úréhoz koczintva.
– Dejsz azt még előbb el kell dönteni, hogy ki vesztette el a fogadást?
védekezett Prokopin úr.
– Nálam föl van jegyezve szó szerint, allegált MacMerimac, az irlandi
clan, jelenleg amerikai petroleumőrgróf s fölolvasta a jegyzőkönyvéből:
Iván herczeg kötelezi magát utána ugrani a Magnétának a csillagos égbe.
Ezt megtette.
– És azután!…
– És azután elragadni az alme-övet. No arra úgy hiszem teljes jogot ád
neki az osztrák büntetőtörvény, mely szól a Noth-Civilehe szabadalmazott
gonosztettéről.
Mindenki elhitte Iván herczegnek, hogy Magnéta azonos Kornblue Reginetta
menyasszonynyal. A polgármesteri helyettes és a két tanu, a ki tudta a
valóságot, nem volt hivatalos erre a lakomára.
– No de elébb látni akarjuk azt az alme-övet! rikácsolt Ben-Szaid
effendi, az alexandriai regalebérlő. Ide kell azt hozni, ehez az
asztalhoz. Összetépve szabály szerint, a hogy Cirkassiában szokás. A
csecsenczeknél is be szokták mutatni a nászvendégeknek a menyasszony
összetépett övét.
– És abból mindenikünknek kell kapni egy szalagot! pretendálta
Papyropulos herczeg, a ki azzal dicsekszik, hogy ő kiterjedt pirateriát
űz az Archipelagosban, a hol az épen olyan tisztességes keresetmód, mint
nálunk a börze.
– Herczeg Iváné az, a mi a markába szakadt a pántlikából! kiabált Don
Baccador, a ki sejtetni engedi, hogy ő egy spanyol trónpretendensnek az
alteregoja.
Ilyenformán az egész internationalis bonvivant zsinat megállapodott
abban, hogy a mai nap tönkrement alme-öv roncsain igaz kannibáli
passióval osztozni fognak.
Arról természetesen szó sincs többé, hogy a Magnéta folytassa
productióit.
Ezer és egy ok szól ellene.
Először is Iván herczeg rangja nem engedi meg, hogy a hitvese még
ilyenféle látványosságok közlönye maradjon. Ez affront volna a családi
méltóság ellen.
Másodszor bizonyosra vehető, hogy most már a hitfelekezetében
leleplezett Magnéta ellen az antisemiták okvetlenül spectakulumot fognak
inscenálni.
Az ezeregyedik okot nem lehet már hallani a nagy kaczagástól.