Leghamarabb észretért a kis leány. Előbb nem látott semmit, mert az a
hirtelen fellobbant szerelem betöltötte teljesen. Azután csodálkozott.
Mikor komoran beállított hozzájuk a vőlegénye, beszélhetett ő neki
akármit, hiába akarta még öntudatosan is fokozni, megkétszerezni
gyermekes kedvességét, nem sikerült levonni magához a ránczbaszedett
arczot. Alig szólott egy-egy szót a férfi és azt is ugy mondta, mintha
akkor hirtelen ébresztették volna fel álmából.
– Hova gondol? – kérdezte egyszer hirtelen a kis leány. A többi is ezt
kérdezte volna.
Ferencz mosolygott, de nagyon elkényszeredett volt a mosolygása.
Végigsimított a mellette ülő gyermek haján s nem felelt egyenesen a
kérdésre.
– Valami régi dolog jutott eszembe – mondta.
– Nem rám gondolt. – Felállott és elnézett a Ferencz feje felett.
– Nem, kis leány, most nem.
– Máskor se!
Ferencz fölkapta a fejét s meglepetten nézett a leányra. Ez a gyerek
tizenhat esztendővel még nem érett meg arra, hogy szerelmes legyen. Nem
ugy mondta el ezt a két szót. Nem volt abban semmi fájdalom, csak valami
gyerekes nagyzolás a szemrehányásban. Mintha azt mondta volna, hogy:
nini, nézd milyen nagy leány vagyok már és mégsem reám gondol!
A férfi megfogta mind a két kezét s megint maga mellé ültette a székre.
Egy darabig csak nézte s egyszerre csak rászólott. Ez a kérdés jött
leghamarabb az ajkaira:
– Van-e még magának babája?
Maga se tudta, hogy miért, de szorította a gyerek kezét és szerette
volna össze-vissza csókolni a kezeit, arczát, haját. A leány azonban meg
volt sértve:
– Hogy gondolhat ilyet! – felelte és felpattant utána.
– Csak ugy kérdeztem. Vegyek egyet?
– Köszönöm, nem kell.
Azután még ritkábban jött a vőlegény, de jobb kedvü volt. Az öreg
kerekesnek azt mondta egyszer:
– Várhatunk még.
– A mint parancsolja nagyságod.
A gyerek hallott is egyet és mást, meg magától is rájött az igazságra.
Egy kicsit szomoru volt, mikor látta, hogy abból a szép, nagy magas
emberből már semmi sem az övé. Lábujjhegyre állva ért fel a válláig, nem
sok van ilyen. Nagyon haragudott arra a másikra, a ki most már
visszakapja, de azért megizente neki, hogy ne nehezteljen reá, mert ő
igazán egy cseppet se oka semminek.