I.

Mikor a kis Krausz gyerek született, vele majdnem egyszerre érkezett meg

a halál is. Az orvos előbb csak azt mondta az apjának, hogy: a gyermek

egészséges, de az anyja, az anyja, lehet, hogy baj lesz. A szegény

ember, ki a másik szobában remegve leste családja gyarapodását, elsápadt

s bambán nézett maga elé, mintha nem értette volna meg teljesen, a mit

az orvos mondott. Mindenre gondolt, de arra nem, hogy elveszthetné azt a

szép, erős, nagy asszonyt. A ki mindenben olyan bátor volt eddig is,

csak nem hagyja el egyszerre a helyét most, mikor nagy kötelességek

várnak rá a gyerekkel. Egy percz alatt átszaladt az agyán, hogy az

asszony volt a lelke az üzletnek is, a háznak is, nélküle nem ment

semmi, mellette gyenge kis törpévé silányodott ő. Hogy is lehetne az,

hogy egyedül maradjon? Valaki csengetett a boltajtónál. Kiment s mint

egy gép, melyben megtágult a rugó, tétovázva töltötte meg egy gyereknek

az eczetes üvegét. Az asztalon felejtette a négykrajczárost s botorkálva

ment vissza a szobába.

– Édes jó Istenem, mi lesz? – suttogta magában s a széken ülve

összegörnyedt és ugy mozogtak az ajkai, mintha imádkozott volna. – Te

tudod, hogy nem tudok én már egyedül élni, te tudod, hogy ő volt nekem

mindenem, te, te, te – segíts uram, ha tudsz.

Az orvos kijött s utánatolakodott a bába is a gyermekkel. A szegény

nénike babonás volt, azért hozta ki a gyermeket, hogy ne szivjon be ott

benn halottszagot, ha majd mindjárt behunyja szemét az asszony. Friss,

üde levegő kell ennek a kis tüdőnek, ha olyan hasogató, czudar szél nem

fujna odakinn, mindjárt meg is kóstoltatná vele. Krausz csak bámult a

gyerekre, de semmi öröme se telt benne. Az orvosra is nézett, de csak

ugy, mint akár a székre, vagy az asztalra, belebutult abba a kérdésbe,

hogy: mi lesz? Benn egy szomszédasszony erősen hozzákoczczantott egy

üveget az ágy fejéhez, ez a koczczanás fölébresztette s ijedten kiáltott

az orvosra:

– No, mi van?

– Még nem tudok határozottan felelni.

– Még nem, – révedezett maga elé a szegény boltos… hát mikor?

– Mindjárt, de kérem édes Krausz ur, legyen készen mindenre.

– Mindenre… Tekintete véletlenül a kis vörösképü gyerekre esett. A

csecsemő idétlenül tátogatta a száját s vékony, szintelen ajkait szivta

be az inyére, mintha szopnék. A szegény ember csak a vörös, csunya

arczát látta s elfordult tőle. Benn nehezen nyögött az asszony. Az orvos

visszament hozzá s beadott neki valami csillapítót, de ezt már be

kellett önteni a szájába, mert nem tudta szétnyitni az ajkait. Lázában

valami fényes csillagokat emlegetett s többször mondta el ezt a nevet:

Samu, Samu. Igy hivták az apját s most talán ugyanezzel a névvel a fiára

gondolt. Mikor már semmi remény sem maradt többé, a szomszédasszony

kiment a boltos után.

– Jöjjön, jöjjön, ha még élve akarja látni.

A szegény ember csak leesett az ágy mellé és végtelen kétségbeeséssel

nézett reá. Nem volt egészen tisztában magával. Észre se vette, a mikor

meghalt az asszony, figyelmeztetni kellett, hogy most már menjen ki a

friss levegőre, járjon egy kissé az udvaron.

Thury Zoltán összes művei (2. kötet) Emberhalál és egyéb elbeszélések · 第 74 / 134 题