A legényt oly gyorsan támadta meg a rémület, hogy a mikor visszafeküdt
az asztal sötét árnyékába, reszketni kezdett. Hirtelenében nem tudta
összeszedni az eszét, azt se tudta, hogy miért ijedt meg olyan
egyszerre, csak a feje főtt, mint egy katlan, a testét pedig át meg
átjárta valami hasogató hideg. Eléje tolult egy csomó zavaros képben
Gereben, a faluja. Ott született, ott nőtt fel, szóval egy kicsi rész az
övé abból a faluból és most mi lesz vele? Az a kis vörös zászló valamit
jelent. Hogy mit, azt nem tudta, de valami értelme kell hogy legyen.
Rosz, rosz, bizonyára rosz. Egy csomó piros szin jelent meg előtte,
olyan, a milyent legutoljára látott. Vér, sötétes meleg vér, egy
ellenséges sátor, a mit darabokra téptek dühükben, mikor egy csomó
emberélet árán hozzájutottak; egy égő falu, ott is vörösek voltak a
lángok s majd megszakadt a kemény katona-sziv is, ugy jajgattak az
emberek, a mint a lángok elől beleszaladtak a puska-tüzbe. Kavargó vörös
lett előtte az egész világ, a közepütt égett a kis gombostüre tüzött
zászló.
Igyekezett lecsendesülni, de nem tudott. Valahogy eszébe jutott, hogy
imádkozzék. Elkezdte morogni a Miatyánkot, mint egy masina. A szája
járt, az esze pedig elrohant a faluba. Fejére huzta átázott köpönyegét,
ez hüsítette homlokát és az arczát, de csak rövid ideig. Pár percz mulva
már ugy érezte, hogy megszáradt rajta a köpönyeg s égette a posztó.
Szomjas volt. Csak a karját kellett, hogy kinyujtsa a vizért, a sarokban
egy cserépkorsó állott, jót huzott belőle. Dohos, poshadt viz volt a
korsóban, de azért jót tett.
Egyszerre gyökeret vert az agyában a gondolat, hogy Gereben el fog
pusztulni. Felgyujtják. Hogy miért, azt nem tudta, de érezte, hogy
bizonyosan ugy lesz. A háboruskodás alatt annyi felperzselt falut látott
már, hogy egyszerre erre gondolt s ezt aztán nem is verhette volna ki az
agyából semmi. Az öreg kurucz ember, lehet hogy haragszik valamiért a
falura. Talán mert igen kevés katonát adtak, mindössze három legény jött
el. Vagy egyéb a baj, mindegy az, csakhogy égni fog a falu, a nyárfák
megszenesednek két oldalt az uton, beomlanak a házak, a pajtákba beég a
sok szép ló és tehén, milyen lárma és jajgatás lesz, uram, Istenem. Már
látott és hallott mindent. Ugy előtte állott az egész kép, mintha három
lépésről nézné a nagy pusztulást. Lázas álmában sírni kezdett s
fölriadt.
Körülnézett, hallgatódzott. Aludt mindenki. Künn az őr egyhanguan
paskolta lépéseivel a sarat, az talán még benézhetne az ablakon. Meg
kell várni, a mig messzebb megy. Künn mind csendesebbek lettek a léptek,
már a ház tulsó felén járhat az őrszem. A legény gyorsan felugrott s
csendesen, még egyszer körülnézve előbb, ráhajolt a térképre. Lassan
kihuzta a kis vörös zászlót a papirból s találomra, sietve is, nehogy
észrevegye valaki, leszurta valahova másfelé.
Ne féljetek otthon, nem lesz a falunak semmi bántódása.