Farnosné asszony ebédet és lakást adott holmi szegényebb diákoknak
havonkint tizenhat forintért. Valaha százhatvanért se tette volna meg s
hogy idáig jutott, annak hosszu, unalmas és egészen közönséges története
van. Kár volna előlről elmondani. Elég annyi, a mikor már tiz esztendeig
élt az urával becsületesen, egy haszontalan piktor elbolondította a
fejét s akkor otthagyta a házat. Még a kis fiával se gondolt azokban a
mámoros napokban, csak ment a piktor után, mint valami holdkóros. A
pénzüket megették és elutazták. A mikor már alig volt egy pár forintjuk,
valamennyire észretért az asszony s elkezdték a mostani üzletet a
diákokkal. A hosszu asztal fején a piktor elnököl s igen jó étvágya van,
pedig tudja, hogy teljesen kiábrándult belőle az asszony s csak azért
nem dobják ki, mert a csupa asszony háznép közé mégis jó egy férfi. Csak
járjon ott előre-hátra, és adja az urat, nem baj az. Ha ő nem szégyenli
magát, ezt az egy dolgot ugy se végezheti el helyette senki.
Most nemrég azonban nagyon pórul járt a piktor s az ő szégyenét persze,
hogy megérezte az egész háznép. A kávéházban rajtafogták a hamis
játékon. Régen gyanakodtak már reá, most egy jószemü pinczér rálesett, a
mikor éppen ráakarta tenni a másik háromra a maga kártyáját,
torkonfogta.
– Tetszik csalni? – kérdezte s nem engedte meg, hogy visszavegye az
asztalról a kártyát.
Felpofozták, kidobták, ő maga se tudta, hogy jutott ki a kávéházból.
Mikor hazakerült, sáros volt a mellénye, a kabátja, meg a kalapja is.
Az asszony kérdőre vonta:
– Mi van veled?
Mogorván, az asszony tekintetét elkerülve felelt:
– Semmi.
– De mégis, hol jártál?
– Sehol, mi közöd hozzá.
– Róbert! Mi lelt?
– Hallgass! – Olyanforma mózdulatot tett, mintha ütésre akarna emelni
egy széket. Erre elhallgatott az asszony. Bement a másik szobába és a
testvérével beszélte meg aztán a dolgot. Megállapodtak abban, hogy talán
részeg. Nem ujság ez. Szerencse, hogy még nincsenek itten a diákok.