Valami volt a levegőben. Fehér Agyar megorrontotta a bajt, még mielőtt
valami látható jele lett volna. Homályos uton-módon rájött, hogy
változás előtt állnak. Nem tudta hogyan, de maguk az istenek árulták el
neki a titkot. Titokzatos uton, a kabin előtt strázsáló kutya, noha
sohasem lépte át a kabin küszöbét, megtudta, mi történik a bent levők
elméjében.
– Hallga! Hallga csak! – kiáltott egy este vacsora közben Matt.
Weedon Scott hallgatódzott. Az ajtón keresztül halk, aggódó nyihogás
hallatszott, mint valami alig hallható zokogás. Aztán egy hosszu
szimatolás hangja következett. Fehér Agyar meggyőződött róla, hogy
gazdája még bent van s még nem tünt el titokzatos és megfoghatatlan
módon a kabin belsejéből.
– A farkas ön után veszkődik, – mondta a kutyahajtó.
Weedon Scott könyörögve nézett társára, de tekintetét meghazudtolta a
szavaival.
– Mi az ördögöt csináljak egy farkassal Kaliforniában? – kérdezte.
– Ezt mondom én is, – felelt Matt. – Mi az ördögöt csinálhat egy
farkassal Kaliforniában?
Ezt a választ Weedon Scott nem találta kielégitőnek. A társa vizsgálódva
nézett rá.
– Fehér ember kutyája nem állhatna meg előtte, – folytatta Scott. –
Megölné őket az első pillanatban. Ha nem tenne tönkre a sok kártérités,
amit fizetnem kellene miatta, a hatóságok akkor is elvennék tőlem és
villamosárammal kivégeznék.
– Tudom, hogy megrögzött gyilkos, – hagyta helyben Matt.
Weedon Scott gyanakodva nézett rá.
– Nem lenne jó vége, – mondta határozottan.
– Nem lenne jó vége, – versenyzett vele Matt. – Tartani kellene mellette
külön egy embert, hogy legyen, aki ügyeljen rá.
Scott gyanuja eloszlott. Vidáman bólintott. A csöndben, mely erre a
beszédre következett, hallható lett az ajtón keresztül a zokogásszerü
nyihogás és a hosszu, kutató szimatolás.
– Hiába, nem lehet tagadni, ez a kutya mindig csak önre gondol.
Scott hirtelen dühvel meredt rá. – Azt a mindenit! Ember! Csak tudom
tán, hogy mit teszek? S azzal vége.
– Hisz én is azt mondom, csakhogy…
– Csakhogy mit? – kiáltott Scott.
– Csakhogy, – kezdte a kutyahajtó szeliden, de aztán csavart egyet az
eszén és haraggal folytatta. – Nem kell olyan mérgesnek lenni. Ha látom,
mit tesz, mit nem tesz, azt kell hinnem, mégse tudja olyan nagyon, hogy
mit akar.
Weedon Scott önmagával tusakodott egy ideig, aztán szeliden megszólalt.
– Igazad van, Matt. Magam sem tudom, mit akarok. Ezért vagyok szomoru.
– Ej, – tört ki később egy kis szünet után, – merőben nevetséges volna,
ha magammal vinném ezt a kutyát.
– Igazat adok önnek, – volt Matt válasza s a gazdája megint nem volt
vele megelégedve.
– De honnan a kék öreg ördögtől tudja, hogy ön elutazik? – folytatta a
kutyahajtó ártatlanul, – ezen nem győzök eleget csudálkozni.
– Fogalmam sincs róla, – felelt Scott, szomoruan rázva fejét.
Eljött az a nap, mikor, a nyitott kabinajtón keresztül, Fehér Agyar
látta a végzetes táskát a földön és látta, hogy Matt belerakja a gazdája
holmiját. Aztán jövést-menést látott, s az eleddig oly nyugalmas kabin
csöndjét lárma és nyugtalanság verte fel. Eljött az elhárithatatlan
veszedelem. Fehér Agyar eddig csak érezte, most már tudta is. Istene
ujabb szökésre készülődik. S mivel nem vitte magával első izben, most
sem várhat egyebet, mint hogy itt hagyják.
Ezen az éjszakán a hosszu, siralmas farkasüvöltést hallatta. Mint ahogy
üvöltött kölyökkorában, mikor a Vadonból a faluba menekült s a falu
helyén, a rongyhalmokon kivül semmi sem jelölte Szürke Hód kunyhójának
helyét, ugy üvöltött most is, a hideg csillagoknak szegve orrát s a
csillagoknak beszélve el fájdalmát.
Bent a kabinban a két férfi épp akkor feküdt le.
– Megint bomlik már! – szólalt meg Matt a vackáról.
Weedon Scott ágya felől csak egy morgás és forgolódás zaja hallatszott.
– De hogy a csudába érezte meg, hogy ön elutazik. Ezután nem várhat az
ember mást, mint hogy bánatában kiadja a páráját, szegény.
A forgolódás zaja a másik ágyban még hangosabb lett.
– Ugyan, hallgass már! – kiáltott a sötétben Scott. – Hiszen zsémbesebb
vagy egy asszonynál.
– No, ebben igaza van, – felelte a kutyahajtó és Weedon Scott nem tudta
biztosan, vajjon vihogott-e a társa, vagy sem.
A következő napon Fehér Agyar nyugtalansága csak növekedett. Folyton az
ura sarkában volt, ha ez járkált s a kabin küszöbén feküdt, ha gazdája
bent tartózkodott. A nyitott ajtón keresztül láthatta Fehér Agyar a
málhákat. A táskához még két nagy vászontáska és egy doboz is került.
Matt egy kátrányos ponyvába göngyölte a gazda takaróit és prémruháját.
Fehér Agyar nyihogott, hogy ezt a műveletet látta.
Később két indián jött. Fehér Agyar szigoruan vizsgálgatta őket, mialatt
ezek vállukra kapták a málhát és Matt, aki a kis táskát és az ágynemüt
vitte, levezette őket a domboldalon. Fehér Agyar nem ment utánuk. A
gazda még ott volt a kabinban. Kis idő mulva Matt visszajött. A gazda az
ajtóba állt és behivta Fehér Agyart a kabinba.
– Te szegény ördög, te, – szólt hozzá kedveskedve, vakargatva Fehér
Agyar fülét és végigtapogatva gerincét. – Elmegyek, öregem, messze,
ahova nem jöhetsz utánam. No, morogj még egyet, öreg, egy utolsót, egy
utolsó bucsut, aztán Isten veled.
De Fehér Agyar nem morgott. Ahelyett egy mohó, kutató pillantás után,
odafurakodott a gazdája válla alá, befészkelődött, elrejtve fejét
gazdája teste és karja között.
– Itt a hajó! – kiáltott Matt. A Yukon felől egy folyami gőzös rekedtes
búgása hallatszott. – Gyorsan, gyorsan bucsuzzék. De ha biztos akar
lenni, zárja be az elülső ajtót kulccsal. Én a hátsón megyek. Indulás!
A két ajtó egyszerre csapódott be s Weedon Scott megvárta, mig Matt
előre került. A kabin belsejéből halk nyihogás és zokogás hallatszott.
Aztán hosszu, mélyről jövő szimatolás.
– Gondod legyen rá, Matt, – szólt Scott a dombról lemenet. – Irjál, hogy
tudjam, mint boldogul szegény.
– Jó, – felelt a kutyahajtó. – De hallgassa csak! Hallga!
Megálltak. Fehér Agyar üvöltött, mint ahogy üvölt a kutya holt gazdája
teteme fölött, Ugy üvöltött, ahogy csak a fájdalom üvölt, szivszaggató
sirással és reszkető jajongással, halkan nyögve s borzasztó jajban törve
ki megint.
Az _Aurora_ volt ebben az évben az első gőzhajó, mely kifelé vitt az
országból s fedélzetén csak ugy nyüzsgött a sok szerencsés kalandor s a
csalódott aranyásó, mind épp oly őrülten törekedve kifelé, mint amilyen
őrülten igyekeztek egykor az ország belseje felé. A hajópallóhoz közel
Scott rázott kezet Mattal, aki már a partra készült visszatérni. Matt
keze hirtelen elernyedt a másik tenyerében és szeme meredten bámult a
Scott háta mögött levő pontra. Scott megfordult, hogy megnézze, mi az. A
fedélzeten, egy pár lábnyira tőlük, figyelve és sóvár szemekkel, ott ült
Fehér Agyar.
A kutyahajtó halk, az ijedelemtől makogó hangon káromkodott. Scott
szólni sem tudott csodálkozásában.
– Bezárta az elülső ajtót? – kérdezte Matt.
Scott bólintott.
– És te a hátsót? – kérdezte.
– Abban bizonyos lehet, – volt az indulatos felelet.
Fehér Agyar hizelkedve csapta hátra füleit, de ott maradt, ahol volt és
semmi kisérletet nem tett a közeledésre.
– Majd magammal viszem a partra.
Matt egy pár lépést tett Fehér Agyar felé, mire ez rögtön odább osont. A
kutyahajtó utána rohant. Fehér Agyar elmenekült egy csomó ember lábai
között. Ugorva, hajolva, bujkálva végigfutott a fedélzeten, meghiusitva
Matt erőlködéseit.
De mikor istene szólitotta, Fehér Agyar ellenkezés nélkül tüstént
odasietett.
– Nem akar idejönni hozzám, pedig a kezemből evett hónapszámra, –
panaszkodott bosszusan Matt. – És ön, ön, aki sohasem etette, az első
napot kivéve! Akármi legyek, ha tudom, hogyan eszelte ki, kettőnk közül
melyik a gazda.
Scott, aki eddig cirógatta Fehér Agyart, hirtelen lehajolt hozzá és az
orrán levő friss vágásokra s a szeme közt levő hosszu sebre mutatott.
Matt is lehajolt és végigtapogatta Fehér Agyar hasát.
– Az ablakról megfeledkeztünk. Összevissza vágta magát alul. Nekiugrott
az üvegnek, a szentjit neki!
Weedon Scott nem hallgatott rá. Gyorsan határozott. Az _Aurora_ sipja az
indulás utolsó jelét füttyentette. Emberek rohantak a hajópallón
keresztül a szárazföldre. Matt levette tulajdon nyakáról a
selyemkendőjét s Fehér Agyar nyaka köré akarta kötni. Scott megragadta a
kutyahajtó karját.
– Öregem, Matt, Isten veled. A farkasról nem szükséges irnod. Mert
látod, én…
– Hogyan? – kiáltott Matt. – Azt akarja mondani…
– Éppen azt, Matt. Itt a kendőd. A kutyáról majd _én_ irok _neked_.
Matt megállt a hajópalló fele utján.
– Nem birja ki az éghajlatot! – kiáltott vissza. – Hacsak meg nem
nyiratja meleg időben.
A hajópallót bevonták s az Auróra elindult. Weedon Scott az utolsó
istenhozzádot integette. Aztán megfordult és Fehér Agyar fölé hajolt.
– Morogj, morogj hát, öregem – és cirógatta a morgó kutya fejét és
hizelgőn hátracsapódott fülét.