ami azt mutatja, hogy hazánk akkori középiskolai tanítása már olyan
fejlett volt, hogy érdemesnek mutatkozott tankönyvek kiadásával
foglalkozni. S bizonyára több hasznot is hajtottak, mint a költséges új
misekönyvek és breviariumok.
_Várdai István_ (1511). A budai könyvkereskedők sorában az egyedüli, ki
születésére nézve magyar volt. Könyvkereskedését azonban vajmi csekély
sikerrel alapíthatta, mert mindössze csak egy kiadványa ismeretes
1511-ből és azontúl neve többé nem fordul elő.
_Nagybányai Heckel István_ (1512–1514). Emlékét négy kiadványa tartotta
fönn.
_Schaller Jakab_ (1512–1515). Előbbivel egy időben lépett fel és
ugyancsak négy kiadványa volt.
_Murariusz Antal_ (1513). Ez évben kezde meg működését s valószínű, hogy
tovább nem is folytatta. Egy kiadványa volt.
_Milcher Mátyás_ (1514). Szintén csak egy évig volt budai könyvkereskedő
és emlékét egy kiadvány őrzi.
_Kaym Orbán örökösei_ (1520). Kaym Orbán 1519–1520 között elhalálozván,
örökösei a könyvkereskedést 1520-ban folytatták, de úgy látszik, nagyon
rövid ideig. Költségükön egy kiadványt adtak ki.
_Sessardiai (Szegszárdi?) Lénárd_ (1523). Csak ez évben gyakorolta a
könyvkereskedést s nevét csupán egy kiadványáról ismerjük.
_Gryneusz György_ (1524). Németországból jött Budára és Luther vallását
dicsőitő könyvek árusításával foglalkozott. Róla sokáig azt tartották,
hogy II. Lajos király 1524-iki törvénycikke értelmében az új hit
terjesztése miatt könyveivel együtt máglyán elégettetett. Ezt a
balhiedelmet azonban Fraknói Vilmos «Mária magyar királyné állása a
reformáció irányában» című akadémiai értekezésében hiteles adatok
alapján megcáfolja és világosan kimutatja, hogy Gryneusszal ez meg nem
történt.
_Prischwitz Mihály_ (1524–1525). Gryneusz Györggyel egy időben
alapította könyvkereskedését, azonban nálánál valamivel szerencsésebb
volt, mert könyvkereskedését Budán 1525-ig zavartalanul folytathatta és
három kiadványa is volt.
A budai könyvkereskedők működése azonban csak 1525-ig tartott, mert
1526-ban a mohácsi vész és az arra bekövetkezett török uralom mindennek
véget vetett. Buda is a törökök birtokába jutván, megszünt Magyarország
fővárosa lenni s így az ottani könyvkereskedelem teljesen lehetetlenné
vált s majdnem két évszázadon át szünetelt.
E korszakban Felsőmagyarországon és Erdélyben is voltak könyvkereskedők.
Igy Kassán már 1493-ban volt könyvkereskedő. Reh Henrih (puchfürer), ki
az ez időbeli városi jegyzőkönyvek szerint az említett évben tilalmat
tett Prewsz János javaira és könyveire. Prewsz János adósságát 1495-ben
Szeidel István, Kassa város jegyzője kifizette s így valószínűleg
magához váltotta a könyveket is.
Egy Márk nevű könyvkereskedő volt 1529-ben Eperjesen, Johannesz
bibliopola (puchfürer) 1506-ban Nagyszebenben, ki 1522-ben Segesvárott
is megfordult.
Ezek voltak a magyar könyvkereskedelem első úttörői.
A magyar könyvkereskedelem a mohácsi vésztől a szatmári békéig.
(1526–1711.)
A mohácsi vész után szomorú életre virradt a magyar nemzet. A győztes
török bár elhagyta az országot, de a nemzet kebelében aggasztó
körülmények újabb veszélyt idéztek elő. A csatában elesett II. Lajos
királlyal sírba szállt az utolsó magyar Jagelló s ennek folytán a
királyválasztás kérdése került szőnyegre, mely a pártviszályokat igen
elmérgesítette. A Habsburg-házból származó Ferdinánd főherceg és
Szapolyai János voltak a jelöltek. Mind a kettőt meg is választották és
az ország ketté szakadt. A két király folytonos harcokat vívott
egymással s ez alkalmat adott a törökök ismételt beavatkozására. János
király 1540-ben bekövetkezett halála után a török Budát és Magyarország
középső részét foglalta el. Nemsokára Erdély is különvált.
A török hódoltság a magyar nemzetet gazdaságilag pusztította és
társadalmilag sülyesztette; de erkölcsi és szellemi erejét nem törhette
meg. Sőt azok a folytonos küzdelmek, melyeket alkotmányáért és
függetlenségeért két felé is vivott, oly mértékben fokozták erkölcsi és
szellemi erejét, hogy a magyar műveltség fejlődésére csak döntőleg
hatottak. És ha politikailag sivárak és szomorúak is voltak az állapotok
a hódoltság idejében, a szellemi élet terén mégis a kiterjedtebb és
mélyebben járó nyugati kultura hatása volt észlelhető.
Ebben az időben kezdődött hazánkban az irodalom újkora. Legfőbb
irányítója természetesen a reformáció volt, mely általános
eszmemozgalmat idézett elő, új, mindenkit érdeklő vallási irodalmat
teremtett és újból működésbe hozta a könyvnyomtatást. Innen kezdve vált
tehát általánossá a magyar irodalom és innen kezdve beszélhetünk
tulajdonképeni magyar szellemi életről.
A könyvnyomtatás befolyásáról a magyar műveltség fejlődésére és az
irodalom elterjedésére e helyen nem szólunk. Megtettük ezt már az előbbi
fejezetben. Feladatunkhoz hiven most csak az akkori könyvkereskedelmet
vázoljuk.
Mint fennebb láttuk, a magyar könyvkereskedelem első korszakát a mohácsi
vész zárta le. Második korszakának az 1526–1711-ig terjedő időt
állapítottuk meg és pedig azért, mert az 1711-ik év, mint a szatmári
békekötés ideje, a magyar irodalom és könyvnyomtatás történetében is
határvonalat képez.
E korszakban azonban még igen kevés volt a mai értelemben vett
könyvkereskedő. Legtöbbnyire a könyvnyomtatók voltak egyszersmind a
könyvkiadók és könyvkereskedők is. Az általuk saját költségen kiadott
könyvek azonban kizárólag gyakorlati célt szolgáltak. Az akkori legtöbb
könyv megjelenése s általában az irodalom virágzása a főuraknak
köszönhető, kik anyagi támogatásukkal ezt lehetővé tették. Hiszen a
legtöbb ez időbeli könyv címlapján olvashatjuk, hogy «nyomtattatott N.
N. költségével». A gazdagabb írók természetesen saját költségükön
nyomatták ki műveiket, a szegényebbek pedig pártfogót kerestek, ki a
költségeket fedezze. S legtöbbnyire találtak is.
Akkoriban, de még a későbbi időben is, szokásban volt, hogy a
könyvnyomtatók és könyvkereskedők kiadványaikkal, különösen vásárok
alkalmával, beutaztatták az országot s ilyenkor a könyvkötők is
csatlakoztak hozzájuk, átvevén kiadványaikból egy nagyobb mennyiséget
árusítás végett.
A nagyobb, de inkább királyi városokban a könyvnyomtatók rendszerint
könyvkereskedést is tartottak, hogy az akkoriban divó csereüzletet
könnyebben lebonyolíthassák.
Amint a rendelkezésünkre álló adatokból kitünik, ebben az időben
különösen Felsőmagyarországnak és Erdélynek volt élénk
könyvkereskedelme. És ez érthető is, mert a XVI. században épen
Felsőmagyarországnak és Erdélynek volt a külfölddel virágzó kereskedelmi
összeköttetése, mely a könyvkereskedelemre is kiterjedt.
Igy Kassán 1535-ben egy Márton nevű könyvkereskedő volt, kivel 1542 és
1543-ban Eperjesen is találkozunk. Utóbbi helyen azonban már több
sáfrányt és borsot adott el, mint könyvet. Eperjesen 1542-ben egy Ambrus
nevű könyvkereskedő is volt. 1547-ben pedig Guttler Gáspár volt Eperjes
könyvkereskedője, ki Kassával is állott üzleti összeköttetésben. Guttler
Gáspár 1561-ben Gyulafehérvárott fogságba került és ez év augusztus
16-án maga János Zsigmond fejedelem tudatta Eperjes városával, hogy
kiszabadulása iránt intézkedni fog. A fejedelem igéretét be is váltotta,
mert már 1562-ben ismét Eperjesen volt. Későbben azután kivándorolt
Boroszlóba.
Bártfán az első könyvkereskedő Dudling Kristóf volt, kinek nevével
1548-ban találkozunk először. 1550-ből pedig egy kiadványát is ismerjük:
Batizi András «Keresztyén tudományokról való rövid könyvecské»-jét,
melyet sokáig használtak a református iskolákban. E könyv bevezetésében
azt írja a szerző, hogy felkereste őt Wittembergben, hol akkor
tartózkodott «az bártfai Kristof, magyarországhi jámbor könyváros» s
kérte őt, hogy ha valamit magyarul írt volna, «kibocsátaná». «Mert
mostan a nyomorott Magyarországhban nagy sok keresztyén atyafiak
kivánnának magyar nyelven iratatni egy rövid könyvecskét, melyből az
keresztyéni tudomány első fundamentomit megtanulhatnák» stb. A
bevezetésben említett bártfai Kristóf nem más, mint Dudling Kristóf,
Bártfa első könyvkereskedője. Azok a feljegyzések, melyek Dudling
Kristófról fennmaradtak, nem épen kedvező színben tüntetik fel.
Megtudjuk belőlük, hogy Dudling Kristóf üzleti összeköttetésben állott
Goltz Móric wittembergi könyvkereskedővel, ki neki Melanchton Fülöp
bártfai bíró közbenjárására 110 forint ára könyveket adott el hitelbe és
hogy kötelezte magát, hogy 40 forintot még 1548-ban Keresztelő Szent
János napjára, 70 forintot pedig még ugyanazon év Szent Mihály napjára
fog lefizetni. Ezen kötelezettségét, úgy látszik, nem tartotta be, mert
1552-ben Goltz Móric örököse és veje, Rhuel Konrád ezen tartozás
behajtására a wittembergi egyetem közbenjárását kérte; az egyetem meg is
tette a szükséges lépéseket, de sikertelenül. 1556-ban Rhuel Konrád
egyenesen Bártfa város tanácsához intézett levelet, melyben felszólítja
a várost, hogy szorítsa Dudling Kristófot arra, hogy tegyen eleget
kötelezettségének, mert különben az ő költségén külön követet fog
Wittembergből Bártfára küldeni és az adósság behajtásával megbízni.
Arról azonban már nem szólnak a feljegyzések, hogy az ügy miként nyert
elintézést. Az egész dolog ugyan semmi történelmi vonatkozással nem bír,
mindazonáltal érdemesnek tartottuk felemlíteni, már azért is, hogy
lássuk, milyen körülményes eszközökhöz folyamodtak abban az időben
valamely követelés behajtása miatt. De láthatjuk ebből azt is, hogy a
XVI. században sem volt jobb dolguk a könyvkereskedőknek, mint amilyen
ma van számos vidéki könyvkereskedőnek.
Könyvkereskedők, kikről közelebbi adataink nincsenek, voltak:
Selmeczbányán 1549-ben Fabri Márton, Brassóban 1550-ben Valentin,
Nagyszebenben 1562-ben Schutth János és a XVI. század végén Wildt György
özvegye, ki hét évre kapott engedélyt, hogy külföldről könyveket
hozathat és azokat árusíthatja. 1560–1570 között pedig Fröhlich Ambrus
bécsi könyvkereskedő tartott Debreczenben könyvraktárt. Fontos volna
azonban tudni, hogy milyeneket.
1573-ban megjelent az első magyar világi tárgyú elbeszélés: Poncianusz
históriája. Csakhogy – sajnos – nem magyar könyvkiadó, hanem Eberusz
Balázs bécsi könyvnyomtató kiadásában. Mint a könyv latin nyelvű
előszavában elmondja, ő fordította le magyarra s Eck gróf győri kapitány
és pozsonyi főispánnak ajánlotta házassága alkalmából. E könyv a
következő században már hazánkban is megjelent. 1633-tól 1679-ig négy
kiadást ért Brewer Lőrinc lőcsei könyvnyomtatónál.
Bártfa második könyvkereskedője Gutgeszell Dávid volt, ki 1578-ban
felállította az első bártfai nyomdát. Adatainkból azonban kitünik, hogy
a könyvkereskedést már akkor űzte, amikor nyomdája még nem volt. Ugyanis
1571-ben nyomatta Schaffenberg Kriszpin boroszlói kiadó-könyvnyomtatónál
Stöcker Lénárd «Scripsit etiam Apophtegmata illustrium virorum
expositione Latina et Rytmis Germanicis illustrata anno Christi» című
művét és azonkívül nevezettől könyveket is vásárolt.
Az akkori időben majdnem minden könyvkiadó adott ki kalendáriumot. Igy
Gutgeszell Dávid is. Egy feljegyzésünkből tudjuk, hogy az 1579-iki évre
szóló kalendáriumból, mely már saját nyomdájában készült, Kassa város
tanácsának több tiszteletpéldányt küldött, melyekért a tanács 10 rénes
forintot utalványozott.
Szoros, üzleti összeköttetés állhatott fenn ebben az időben a krakói és
bártfai könyvkereskedők között, mert Petri György bártfai preszbiter
könyveinek nagy része, melyeket kétségkívül a helybeli könyvkereskedők
útján szerzett be, Krakóból valók. Petri György könyvgyüjteménye 56
nagyrészt bekötött, ívrétű kötetből állott és az egészet igen csekély
összegre, 96 forintra becsülte. A nyomtatott könyvek ezidőbeli áráról
hazánkban adataink ugyan nincsenek, de annyit mondhatunk, hogy eszerint
a könyvek igen olcsók voltak.
Kassán 1583-ban ismét találkozunk könyvkereskedővel. Gallen Jánossal,
kinek könyvkészletét ez évben bekövetkezett halálával hivatalosan
összeírták. A leltár szerint a könyvek legnagyobb része latin és német
nyelvűek voltak, de akadtak csekély számban magyar nyelvűek is, melyek
leginkább a reformátorok irataiból, históriákból és krónikákból, tehát a
biblia és történeti tárgyú verses művekből állottak. Ebből arra lehet
következtetni, hogy a könyvkereskedők is buzgó terjesztői voltak a
reformáció iratainak.
Tevékeny könyvnyomtató és könyvkereskedő volt ebben az időben Manliusz
János, ki 1582-ben Laibachból jött Magyarországba. Hazájából
kiutasították, mert elvállalta a krajnai protestánsok bibliájának
nyomtatását. Manliusz János ezekután a szomszéd Magyarországon nézett
szét s minthogy ekkor nálunk igen kevés nyomda működött, jövendőbeli
működésének színhelyét itt meg is találta. És pedig hazánk dunántúli
részén, Németujvárott, hol egyáltalában nem volt nyomda.
Manliusz János Magyarországon 1582-től 1604-ig, tehát 23 évig működött.
A könyveken használt impresszumai szerint ezalatt az idő alatt a
következő helyeken fordult meg: Németujvár (1582–1584, 1588, 1595–1597),
Varasd (1587), Monyorókerék (1587–1592), Sic (1592–1593), Sárvár (1600,
1602), Keresztúr (1598, 1601, 1603, 1604). A folytonos
helyváltoztatásoknak okát abban véljük feltalálni, hogy a cenzura
részéről állandó üldöztetésnek volt kitéve, s ezért volt kénytelen
nyomdáját egyik helyről a másikra áttenni. Az 1585, 1586, 1594 és
1599-iki évekből nem ismerünk tőle semmiféle nyomtatványt. Igen
valószinű, hogy ezekben az években mint könyvkereskedő kiadványainak
terjesztésével és árusításával foglalkozott, bejárván a vásárok
alkalmával az ország nagyobb városait, hol egyszersmind lebonyolította a
többi kiadó-könyvnyomtatókkal a szokásos csereüzletet is. Sőt az sem
lehetetlen, hogy a frankfurti vagy lipcsei könyvvásárra is ellátogatott,
mert a Schwetschke által összeállított könyvvásári jegyzékek már ebből
az időből is mutatnak ki magyarországi nyomdatermékeket.
Manliusz János könyvkiadói tevékenysége felől a legjobban tájékoztat az
általa kiadott és nyomtatott könyvek száma. Adataink szerint 56
kiadványa volt. Ezek legnagyobb része protestáns vallású mű, ami hű
tükre annak a kornak, melyben napvilágot láttak. Kiadványai közül 37 a
saját költségén, 19 pedig mások költségén nyomtatott mű. Ha nyelvek
szerint csoportosítjuk a következő képet nyerjük: magyar 36, latin 15,
német 5. Utóbbiak között van egy «Newe Zeitung aus Ungern» című német
ujság, melyet 1587-ben Monyorókeréken adott ki. Ez a legrégibb ezideig
ismert német ujság, mely hazánkban nyomatott. Örvendetes azonban annak
megállapítása, hogy Manliusz János mint könyvkiadó a magyar irodalom
szolgálatában állott.
Ime, egy külföldről bevándorolt könyvnyomtató és könyvkereskedő, ki mint
e kor legkiválóbb magyar könyvkiadója hagyta hátra emlékét.
A «Irodalomtörténeti Közlemények» III. évfolyamában leközölve találjuk
Zimmermann Mihály bécsi könyvnyomtató és kiadó-könyvkereskedő latin
levelét, melyet 1562 február 16-án intézett Nádasdy Ferenchez, Vas és
Sopron megye főispánjához. E levél igazolja, hogy ebben az időben hazánk
dunántúli, de más részén sem igen voltak könyvkereskedők és az a kevés,
aki volt is, nem volt olyan élelmes, hogy a magyar irodalompártoló
főurakat magának mint vevőket biztosította volna. Zimmermann Mihály
leveléből kiviláglik, hogy Nádasdy Ferenccel való összeköttetése már
régebbi. Levelében ugyanis megköszöni Nádasdy Ferencnek egy hozzá
intézett levelét és az ahhoz csatolva volt összeget, melyet azonban nem
tekint vételárnak, hanem inkább csak ajándékba küldöttnek. A levél
további része pedig így szól: «Hallván, hogy Uraságod édes atyja
Sárvárott iskolát alapított, miután én Uraságod megbízásából s
pártfogása mellett, boldogult Melanchthon Fülöpnek grammatikáiból (t. i.
a görögből és latinból) nagy mennyiségű példányokat nyomattam s kiadtam:
ennélfogva bátor vagyok Uraságodat megkérni, kegyeskedjék szokott
bőkezűségében s nagylelkűségében könyveimből bizonyos számú példányokat
jutányos áron átvenni, miáltal Uraságod engemet nagyon megörvendeztetne
stb.»
Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül, hogy a XVI. században a szerzők
maguk is foglalkoztak műveik árusításával, illetve terjesztésével.
Kitünik az abból, hogy Pomariusz Kr. az általa készített Besztercze
térképét ismerőseinek megküldvén, kéri őket, hogy az érte járó összeget
majd küldjék meg neki.
Fennebb említettük, hogy a könyvnyomtatók mellett a könyvkötők is
foglalkoztak könyvek árusításával; sőt némelyike könyvek kiadását sem
tartotta utolsó dolognak. Ezt igazolja Zechel Gergely pozsonyi
könyvkötő, ki 1633-ban egy magyar kalendáriumot adott ki, melyet Pázmány
Péternek ajánlott. Sajátos stílusánál és érdekes tartalmánál fogva talán
nem lesz érdektelen, ha a Pázmány Péternek szóló ajánlást egész
terjedelemben, az eredeti helyesírással itt leközöljük: «Az Szentseges
Romai Annya Szentegyhaz cardinallyanak Pazmany Peternec Esztergomi
Erseknec, Magyar Orszagh Primásánac és fő Cancellariusának, az fölséges
masodik Ferdinand Romai Csaszarnak és Magyar Orszagi Kiralynac völsö
Tanatsanák etc. Nekem Mindenkoron Kegyelmes Uramnac Istentől minden
Lölki és testi jókat kévanok. Sok és külömb féle értelemben vadnac az
emberec, Nagysagos és Kegyelmes Uram és kérdéseket is tamasztanac, mi
legyen az esztendöknec, Holdoknac, Napoknak és ez földön ennyi soc
valtozásoknac, Zurzavaroknak és egyenetlenségeknec, oka. Ugy hogy
némellyec azt, czac nem oktalanul vac szerenczénec tulaidonéttyac,
némellyec azt természet folyasánac, nemellyec fatalibus periodis
ordscriballyac azt, nemellyec pedig az éghnec erőségheinec és azoknac
influentiainac az melyekről az Astrologusoc Calendariomakban itéletet
tesznec. De mindazaltal legigazibb itélet azoké, az kic azt, az hatalmas
Istennec akarattyánac és megvizsgálhatatlan itéleténec tulaydonéttyác,
az ki valamit teremtetett és szerzet, azt ugyan azon erejében,
mindenható erejével és bölczeségével s igaz itéletével odahajtya vala
hova akarja. Minthogy szoktanac az tudos és bölcz Mathematicusoc és
Philosophus Astrologusoc, Theologusoknak itelettyeket helybe hagyván
magoc tudomanyoc szerint, ugy mint Istentöl adatattal, meg az bölcz
Salamon-is Sap. 8. diczekedet, minden esztendőben az időknec
valtozásokrol eghnec forgosibol és irasibol, ez földön lakozoknac
állapottyokrol uy Calendariumokat et praxes Astrologicus conscribalni és
ki ereszteni; az mint M. Bandarkovitz Janos-is, az Crakai Academiaban a
Philosophianac Doctora, Professora és ordinarius Astronomusa, irt az
jövő 1634. esztendőre való ilyen praxin Astrologicam és Calendariumot,
mellyet én Magyar nyelvre forditatvan magam költségével ki nyomtattam és
az Nagyságod tekintetes és nevezetes Uri neve alat az körösztyéneknec
hasznokra kiboczatattam. – Minekokaért Nagysagodat, mint Kegyelmes
Uramat, kérem alazatossan, méltoztasséc Nagyságod, ezt az én kisded
munkamat tölem alázatos szolgajátol kedvessen mind elvenni s-mind
megolvasni. – Nagysagodat pedig a Kegyes Isten sokaig éltesse, az ő
szent nevénec tisztességére az keresztyén Anya szent egyháznac épülésére
megnyomorodot… édes Hazanknac elő menetelére és meghmaradására, árvaknac
és ügye fogyot szegényeknec vigasztalására, kedves és kévanatos jó
egességben. Költ Pozsonyban Sz. Mihály napján, 1633 Esztendőben.
Nagyságodnak alázatos szolgája Zechel Gergely, Posoni Polgar és
Könv-kötő.»
Ezen ajánló-sorok inkább nyelvészeti szempontból érdemelnek figyelmet,
de bennünket meg abból a szempontból érdekelnek, hogy reá mutatnak, mily
fontos és nagyjelentőségű kiadvány volt e korban a kalendárium.
E korból még a következő könyvkereskedőket ismerjük: Kassán Szeiberlich
János (1667–1676), Budán Ring Tivadar (1706) és Pesten Kirchhoffer
Ferenc (1703).
A XVII. századbeli magyar könyvárakra vonatkozólag is vannak
feljegyzéseink. Egyik feljegyzésünk Weber Bálint modori ev. lelkész
könyveire vonatkozik. Nevezett 1608-ban elhalálozván, az utána maradt
könyveket a város javára lefoglalták és jegyzéket készítettek róluk a
becsárakkal együtt. A jegyzék összesen 50 könyvet sorol fel, melyek ív-,
negyed- és nyolcadrét szerint vannak összeállítva. A becsárak 20 dénár
és 2 forint között váltakoznak, melyek az akkori viszonyokhoz és a
mostani könyvárakhoz képest eléggé méltányosnak mondhatók. Másik
feljegyzésünk szerint Kamuti Farkasné, Jászbriny Zsófia asszony Cseffey
Lászlónak Kolozsvárott 1657-ben 10 könyvet 12 magyar forintért adott el.
E néhány példa épen elég arra, hogy fogalmat alkothassunk magunknak az
akkori könyvárakról és ezzel kapcsolatban a könyvkereskedők anyagi
helyzetéről.
Kétségkívül, hogy a XVII. század végén és a XVIII. század elején a
jezsuiták kassai és nagyszombati rendháza fejtett ki nagy könyvkiadói
tevékenységet. Természetes azonban, hogy nagyszámú kiadványaik közül a
latin nyelvű hittudományi művek vannak túlsúlyban, de találunk köztük
tankönyveket és egyéb világi tudományos, sőt népies műveket is, melyek
egyik legérdekesebbje a «Szakácsmesterségnek könyvecskéje».
A jezsuiták nagyszombati rendházának nyomdája 1710-ben kiadványairól
jegyzéket adott ki, mely nevezetesen két szempontból érdemel figyelmet.
Először, hogy kellően tájékoztat a nyomda ezidőbeli kiadványainak
állományáról, másodszor pedig azért, mert a legrégibb magyar
könyvjegyzék, melyről tudomásunk van. Ez azonban nem zárja ki azt hogy
az előbbi, talán már a legelső magyar könyvkereskedőknek ne lettek volna
könyvjegyzékei. Sőt egész bizonyosra vehetjük, hogy voltak. Mert amint
tudjuk, a legelső németországi könyvkereskedők és könyvkiadók, de már az
ókorban a római kéziratkereskedők is, adtak ki egylapos
könyvhirdetéseket. Már pedig az szinte hihetetlen, hogy a legelső magyar
könyvkereskedők nem ismerték volna ennek a nélkülözhetetlen
terjesztési-eszköznek a fontosságát. Feltesszük, hogy nálunk csak az a
sajnálatos körülmény forog fenn, hogy ezekből a legelső magyar
könyvhirdetésekből egyetlen példány sem maradt reánk, ami
műveltségtörténetünkre nézve mindenesetre súlyos veszteség.
Visszatérünk azonban a nagyszombati jezsuita-nyomda könyvjegyzékére.
Ezen könyvjegyzék nyolcadrét alakban jelent meg s tartalmazza mindazon
könyvek címét, melyeket a nyomda 1710-ben forgalomba hozott és
árusított. A felvett könyvek legnagyobb része saját kiadványait képezte,
de vannak benne olyanok is, melyek másutt jelentek meg. A
könyvjegyzékben összesen 390 könyv szerepel s ami ma benne a
legértékesebb az az, hogy az árak is jelezve vannak. Igy módunkban van
megállapítani, hogy a legdrágább könyv 10 forint, a legolcsóbb 2 dénár
volt.