Hányan voltak a népgyülésen? Ez a kérdés.
Kormánypárt és ellenzék egyre-másra tartja a népgyülést. Száz népgyülés
két hét alatt. A mi népgyüléseink mások, mint London városának
népgyülései. London városának öt millió lakosa van. Több, mint egész
Erdélyországnak. Csaknem annyi, mint Szerbiának, Boszniának,
Herczegovinának, Montenegrónak összevéve. Ha tehát valami nagy kérdés
megmozditja a társadalom lelkét: a Hyde-ligetben egy millió ember is
összejöhet népgyülésre. A hirlaptudósitók ott is megirják: Hányan voltak
a népgyülésen? Ha néhány százezerrel kevesebbre teszik is a jelenvoltak
számát: akkor is marad félmillió. Az olvasónak, de a jelenvolt
közönségnek is mindegy. Olyan ember ugy sincs a világon, a ki egy millió
vagy félmillió embert látott volna valaha egy csoportban. A minthogy nem
is volt soha egy csoportban. Ha a hirlaptudósitó millióról beszél: azt
is elhiszik vagy azt se hiszik el. Ha felényit vagy negyedrésznyit
emlit: azzal is ugy vannak. Maga a hirlapiró se tud semmit. Csak sejt,
csak képzel, csak dobálódzik a számokkal a szerint, a mint lapjának
izlése jobbnak véli.
Tegyük fel, valamely vidéki városban háromezer ember összeseregel a
népgyülésre. Az ellenzéki párt tartja a népgyülést. Mit csinál ilyenkor
a kormánypárti hirlapiró? Azt mondja: a tömeg lehetett kétezer főből
álló. Az ellenzéki hirlapiró pedig azt mondja: legalább négyezer főből
állt a hatalmas sereg. Igy van megforditva is. S a hirlapirót nem is
könnyelmüség vezeti. Csak politikai iránya s pártos érzéke teszi kissé
elfogulttá. Különben se nem tudja, se nem hiszi, hány ember volt a
tömegben.
Mindig nagy az eltérés.
A nagy eltérés pedig természetes. Különösen oly emberek részéről, kiknek
az embertömeg fejszám szerinti megbecsülésében különös gyakorlatuk
nincs; vagy a kik még módját sem tudják annak, hogy egy bizonyos
területen tömegben levő emberek számát miként lehet megközelitőleg
megbecsülni. S a hirlapok ifju tudósitói rendszerint ily állapotban
vannak.
Egykor gondolkodóba ejtett ez a tünet. Ezelőtt közel husz évvel a
Janszky-ügyben nagy népgyülésen vettem részt. Egyik hirlap háromezer,
másik hirlap ötvenezer emberről beszélt, a többi pedig e két szélsőség
közt mozgott. Okos embert mosolygásra birta ez a furcsa számbecslés.
Akkor néhány jegyzetet tettem papirra e kérdésben.
A becslésnek természetesen szemmértéken kell alapulni, miután ily
esetben az embereket egyenként meg nem számlálják. Szabad gyülekezetnél
jegyet se szoktak kérni vagy adni, mint szinháznál, czirkusznál, hogy a
jegyek száma adjon felvilágositást. A becslés pedig igen gyakran felette
hibás.
Mert a szemmérték a legtöbb embernél felette bizonytalan. Sőt mondhatom,
nagyon kevés embernél s nagyon kevés tárgyra nézve lehet biztosnak vagy
helyesebben megközelitőleg biztosnak tekinteni. Azt például, hogy egy
férfi vagy nő hány czentiméter magas, a százezredik művelt ember sem
tudja 2–3 czentiméter különbségig puszta tekintés után megmondani. S a
kinek például az álló ember testmagasságának szemmértékszerü
meghatározásában van is gyakorlata: még mindig nagyon tévedhet a fekvő
ember testhosszának meghatározásánál. Azért például az angol
törvényszéki gyakorlatban közönséges tanuknak a testmagasságra vonatkozó
nyilatkozatait a birák nem igen szokták komolyan venni.
Gyakorlott mészáros a hizott marhának testsulyát megtekintés után
meglehetősen eltalálja. Szőlős vidéken a kis szőlősgazdák a kisebb
szőlők területét rendesen jól becsülik meg. Kaszás, kapás munkások az
egy-két napi munkának megfelelő területet jól eltalálják. Az éles szemü
juhász, csikós és kanász megközelitő biztossággal megmondja, hogy a
falkában, ménesben vagy kondában hány darab van. A gyakorlott kitünő
tüzér is meglehetősen eltalálja az ellenséges ütegnek vagy hadcsapatnak
távolságát.
Azonban ha mindezeket megkérdezzük, hogy mondják meg részletesen,
indokolják tüzetesen, hogy becslésüket mire alapitják, becslésük
eredményét minő tényezők számitásba vétele mellett állitják össze: e
kérdésre valószinüleg egyáltalán nem tudnának megfelelni. Kielégitőleg
semmi esetre sem.
Pedig a szemmérték tényezői megvannak.
Hogy egy legelésző birkanyájban hány darab birka van, ha azt pusztán
szemmérték után akarom megmondani: mérlegelnem kell a terület nagyságát,
melyet a nyáj ellep, továbbá a birka testének nagyságát, végre a
távolságot, mely egyes birkák közt van. Ugy de mindez megint csak
szemmérték után lehetséges, s miután minden egyes tényező felvételében
tévedhetek, tehát a végeredmény épen nagyon téves lehet. A világ legjobb
mérnöke, ha nincs gyakorlata, szégyenben maradhat a legegyszerübb
irni-olvasni nem tudó juhász mellett, ha ennek gyakorlata van. Pedig ez
a juhász sejtelemmel se bir számitásának egyes külön tényezőiről.
Ha azt olvassuk, hogy Vörösmarty temetésén »huszezer embernél több volt
jelen« mint Gyulay Pál irja; hogy Deák Ferencz koporsóját százezer ember
kisérte, mint 1876-ban irták a lapok; vagy Kossuth temetésén kétszázezer
ember volt jelen; ha látjuk a »Times«-ből, hogy ez és ez a népgyülés a
Hyde-Parkban 30 vagy 100 ezer embert hozott össze: mindez nem jelent
egyebet, minthogy szokatlanul sok ember volt együtt, de hogy az a 20
ezer ember valóságban a 10 ezeret, vagy a 40 ezeret közelité-e meg: ez
iránt már csak akkor lennénk biztosan tájékozva, ha a szemtanu
ügyességét s szemmértékben való gyakorlottságát és biztosságát
ismerhetnők.
Én a számitás, a becslés alapjait külön-külön gondosan megmérem.
Természetesen csak szemmértékkel. Az én számitásom alapjai következők:
Az összezsufolt vagy a kutya által egy csomóba kergetett közönséges
selyemszőrü juhokból 12 fér el egy négyszögölön és pedig nagyon nem is
szoronkodva; miután e számitással három négyszög lábnyi terület jut egy
birkára. Hasonló zsufoltság mellett ugyanakkora területen 18 ember fér
el és pedig szintén nem nagyon szoronkodva, mert két négyszögláb terület
esik egy emberre. Oly ember, ki vállban vagy csipőben két láb széles
volna, igen kevés van a világon; oly ember azonban, ki a gyomor és
hastájon egy láb átmérőnél tömörebb, igen sok van. Ilyennek lehet
számitani minden ugynevezett kövér férfit és kövér asszonyt. Ámde ezek
száma az emberek egyszáztólijánál többre semmikép se tehető, azért
átlagosan két négyszöglábnyi terület bizton jut zsufolt tömegben egy
emberre. Már most, ha szemmérték szerint a régi lövölde udvarhelyiségét,
a hol hajdan a népgyüléseket szokták tartani, 90 ölnyi hosszura és 25–30
ölnyi szélesre vesszük: ez mintegy 1300–1500 négyszögölet ád ki, melyen
ily számitással 25–27 ezer ember fér el.
Mikor 1878. évi októberben – ha jól emlékszem – a bosnyák-ügyben
tartottunk ugyanott népgyülést, akkor az egész udvarhelyiség nem volt
tele emberrel, de akkor az udvar jelentékenyen nagyobb volt, mint most,
mert a Damjanich-utczai része nem volt beépitve.
Más kérdés azonban, hogy mily nagy volt a zsufoltság, más szóval, hogy
az emberek oly sürün állottak-e egymás mellett, hogy elől, hátul és
oldalról egymással érintkeztek. Erre nézve az, ki az emelvényen állott,
csakis az emberfejek közelségéből vonhat megközelitő következtetést. Ezt
különösen megfigyelni sajátságos körülmény inditott.
Ugyanis huszonhét év előtt tartottuk azt az emlékezetes népgyülést a
lovardában, mely után a tömeg felhatolt a budai várba s Tisza Kálmán
miniszterelnök ablakait beverte. Azon a népgyülésen én voltam az egyik
kijelölt szónok s mikor már az emelvényen voltam s beszédem
megkezdettem, akkor nyomtak kezembe egy külön kiadott lapot, melyen az
volt hirként nagy betükkel lenyomatva, hogy Ozmán pasa Plevnánál
elesett. Én ez – akkor lesujtó hatásu – hirt beleszőttem beszédembe s
mikor Ozmán nevét kiejtém, levettem a kalapomat. Erre a jelre az egész
óriási népgyülés levette kalapját s a mint a tetőn és ablakokon
átszürődő napfény az ezer meg ezer födetlen arczra és kopasz fejre
vetődött, az a roppant nagyterem egyszerre kivilágosodott, mint mikor a
szinházban a lámpákat kigyujtják. Ez egyszerre kitört világosság
beszédem hevében is meglepett s a zajos helyeslések által okozott
időközökben a közönségnek mindig eme fényes felszinét észleltem. És
nyilván láttam, hogy egyik arcz szorosan a másik mellett volt, ugy, hogy
a felém fordult egész nagy tömegből semmi mást nem láthattam, mint
pusztán az egymás mellett fekvő arczokat.
Óriási néptömeg volt együtt már az én tudtommal itt Budapesten a
koronázáskor, Batthyány hamvainak ünnepies eltemetésekor, Deák Ferencz
temetésekor, azután, mikor a szofták küldöttsége járt nálunk, végre
Kossuth hamvainak temetésekor.
A koronázási tömeg megközelitő számbecslése nehéz, mert a nagyobb
tereken, hol a tömeg együtt volt, mindenütt nagyobb területek zárattak
el mint például a Ferencz József-téren utaknak és koronázási halomnak s
az Eskü-téren az országgyülésnek.
Deák temetésén igazán óriási néptömeg volt jelen, de akkor már a főváros
lakossága közel kétszerannyi volt, mint a koronázáskor. A tömeg például
egyszerre lepte el a Fürdő-utczát, a Váczi-körut belső torkolatát s a
Károly-körutat a Kerepesi-útig. De közök természetesen voltak hagyva.
Közök nélkül e területen 2–3 százezer ember mozoghatna egy irányban.
Kossuth temetésekor már a világvárosok közé tartozott Budapest
hétszázezer lakossal. A gyászközönség emberszámát másfélszáz ezerre
bizton lehet tenni.
Sajátságos az és laikus alig hinné, mily sok ember fér el egymás mellett
állva, aránylag kis helyen. Az egykor Leviathán, most Great Eastern nevü
hajó, mely 1866-ban vitte az Atlanti-tengeren a kábelt, tizezer embert
tud egyszerre szállitani, pedig mennyivel kisebb ez, mint a régi Lövölde
udvara. A muzeum kertjében, ha a muzeum épülete ott nem volna,
kényelmesen elférne állva, természetesen ló és szerszám nélkül az
osztrák-magyar birodalom egész békelétszámu hadseregének fele. A
Vérmezőn elférne ily számitással közel félmillió katona. A Népligetben,
ha szabad terület volna, könnyen mozoghatna Attilának és Aetiusnak
minden hőse, mely a katalauni csatában küzdött egymás ellen.
Rettentő kép tárul fel elménk előtt, mikor olvassuk, mint például a
porosz-franczia háboruban olvashattuk, hogy a két ellenfél részéről
félmillió harczos állott csatában s az ütközet arczvonala 15–20
kilométernyi volt. Igy volt a Metz körüli augusztusi csatákban. De igy
van most is Mukden körül a japán-orosz háboruban. De ezt a tömeget se a
hadvezér nem láthatja, se más. A kelet-ázsiai csatákban, ott Liaojang és
Mukden körül harmincz, sőt száz kilométer hosszuságra is elnyulik a
csaták homlokvonala. Ily távolságból, de még felényiből is embernagyságu
tárgyat alig vesz észre az emberi szem. S azután hegyek, erdők, falvak,
mélyedések elnyelik a tömegeket. A hadvezér is csak futárok vagy
táviratok utján tudja meg időnként, minő állása vagy fordulata van a
csatának itt, vagy amott.
Embertömeget csak szabad téren népgyülés tud összehozni. Mikor az
emberek összetömődnek, látszólag kis helyre férnek el. Ha széledni
kezdenek: a látszat tizszerte nagyobb számot mutat. A római Szent
Péter-templomban, mint valahol olvastam, ötvenkétezer ember fér el.
Zsufolt állapotban tizennyolczat számitva egy négyszögölre, könnyen
elgondolhatjuk, mekkora lehet e templom belső födött területe.