Ez a kitérés, Parker és az ujságirók miatt, bizonyára eltéritett kissé
elbeszélésemtől. De azért el lehet képzelni, hogy mig a kezdő ujságiró
információk, remények és Banghurst után szaladgált és mig Parker
ujitásokon gondolkodott, a dolgok szépen fejlődtek és virágoztak a
Folkestone Riviera örökzöld fenyvesei mögött. Miután a Buntingok kissé
megnyugodtak a nyilvánosságtól való rettegés izgalmai után: először
gyöngén, később azonban mindig világosabban észlelhető lett, hogy az
egész családnak abbeli örömét, hogy ilyen szép, gazdag és bizonyos
tekintetben választékos vendégük van, mint Miss Waters, mondom, ezt az
örömet nem osztotta teljes mértékben a család rendes két vendége, a
Glendower lányok.
Ez a kis ellentét rögtön kipattant, az első alkalommal, hogy Mrs.
Bunting Adelinevel beszélt az uj berendezkedésről.
– Hát igazán, egész nyáron nálunk marad? – kérdezte Adeline.
– Bizonyára, kedvesem, talán nem bánt ez téged?
– Kicsit csodálkozom.
– De kedvesem…
– Harryra gondolok. Szeptemberben lesznek a választások… és nekünk részt
kell venni bennük…
– De hát attól félsz, hogy ez a lány…
– Borzasztóan utba lesz.
Kis szünet mulva még hozzátette:
– Engem is zavar a munkámban.
– De kedvesem!
– Csak zavart csinál – mondta Adeline.
Mrs. Bunting kinézett az ablakon.
– Azt hiszem – szólt aztán – nem lesz ebből Harrynak semmi
kellemetlensége. Hiszen tudod, hogy lelkesedünk mindannyian az ő
ügyéért. Randolph mindent meg fog tenni! Hát igazán azt hiszed, hogy
utban lesz?
– Hát nem?
– Talán még segiteni is fog! Például korteskedhetne. Nagyon vonzó
jelenség, hisz tudod, kedvesem.
– Nekem ugyan nem. Nem bizom benne.
– No jó, de másoknak. És Harry mondta, hogy választáskor mindenki, aki
tehet valamit, tegye azt. Csak idejében legyen megtéve. Tudod, Mr.
Fisonnal beszélt erről. Ha szép lányok választanának, mondta…
– Ezt Fison mondta, nem Harry. És különben is, ez a hölgy nem segithet
nekünk.
– Azt hiszem, rosszul itéled meg, kedvesem. Ő maga kért…
– Hogy segiteni akar?
– Igen, erről beszélt – mondta Mrs. Bunting elpirulva. – Kérdezősködött
a választásról, meg hogy mi az és hogy milyen jelölt Harry, meg
ilyenfélét. Nagyon érdekli a dolog. Alig győzök neki felelni.
– No és ezért tartja azokat a hosszu társalgásokat Mr. Melvillevel, még
Freddel is, ugy, hogy a fiu egészen elhanyagolja Mabelt?
– Ugyan! – kiáltott Mrs. Bunting.
– No hát nekem ugyan nem kell a korteskedése – mondotta Adeline. –
Mindent elrontana. Ő nagyon is frivol és léha. Igen. Csodálkozó
szemekkel néz az emberre és nem tud komoly lenni…
– De kedvesem…
– Kedves Mrs. Bunting, maga nem tudja elképzelni, hogy mit jelent rám és
Harryra nézve ez a választás, meg az én – az én tanulmányaim. Ez a lány
most keresztül huz mindent – mint valami ellenmondás.
– Ugyan, ugyan, kedveském! Soha nem hallottam őt ellenmondani.
– Oh, tudom, azt nem. Ám… Mégis csak van vele valami… Az ember érzi,
hogy például a legfontosabb és legvitálisabb dolgokat semmibe veszi. Nem
vette ezt észre? Más világokból jött hozzánk.
Azután más hurokat kezdett pengetni.
– Általában, azt hiszem, nagyon könnyen vesszük mi ezt az ügyet. Hiszen
azt sem tudjuk: kicsoda tulajdonképen ez a lány? Odalent, odakünt, lehet
ő bármi. Bizonyosan voltak okai, hogy idejőjjön.
– Ugyan! – kiáltott Mrs. Bunting. – Ez hát a jótékonyság?
– De hát hogyan élnek azok?
– Ha nem élnének uri módon, hát nem volna neki sem olyan uri
viselkedése.
– Az ám. Nagyon uri dolog idejönni – mikor meg se hivták.
– Elég, ha utólag hivtam meg – mondta Mrs. Buntingné nemesen.
– No, már látom, a néni jóban van vele.
– Édes fiam, ez kötelességem. Ha félolyan kedves volna, mint amilyen,
szeretni kellene őt. Aztán elfelejted, miért jött ide.
– Elfeledtem? Sohase tudtam.
– Azt hiszem, a mai világban, amikor mindenütt szinte divat a
materializmus, meg az istentelenség, amikor az is, akinek van lelke,
igyekszik megszabadulni tőle: – akkor igazán tiszteletreméltó, ha
valaki, akinek nincs, szerezni igyekszik:
– Hát ő igyekszik?
– A plébános ur kétszer jön hozzá hetenkint. Többször is jönne, ha nem
volna annyi dolga a konfirmációval.
– Tudom, tudom, de amikor itt van, akkor a kisasszony kezét fogja és
halkan beszél hozzá és mosolyog: – a kisasszony pedig néha csakhogy el
nem neveti magát. Szépeket beszélhet.
– Mert őt is megnyerte a kedvességével. Mr. Flange pedig persze hogy
igyekszik, hogy a vallást vonzóvá tegye neki.
– No, én attól félek, nem sok lelket fog csöpögtetni beléje. Másrészt
pedig ugy rémlik nekem, hogy a kisasszony evvel vajmi keveset törődik.
Az ajtó felé ment.
Mrs. Bunting most már megharagudott. Végre is, ő két leányt és egy fiut
nevelt föl és nincs szüksége rá, hogy akárki is kioktassa.
– Kedvesem – mondta határozottan – bizonyos vagyok benne, hogy
félreismered Miss Waters-t. Felületes szemléletre lehet, hogy léhának
látszik. Talán mert szereti a tréfát. De hát elvégre, ez felfogás dolga.
Alapjában véve azonban bizonyos vagyok, van olyan komoly természetü,
mint akárki. Nagyon gyorsan itélted meg. Ha jobban ismernéd… tán mint
én…
Mrs. Bunting sokatmondóan elhallgatott.
Adelinenek két piros folt jelent meg az arcán. Megfordult az ajtóban.
– Abban – mondotta – bizonyos vagyok, hogy Harry meg fog egyezni velem,
ami az ő »segitségére« vonatkozik. Minekünk megvan a magunk dolga.
Eszméket kell fejlesztenünk és eszméket kell terjesztenünk. Harrynak
megvannak a maga nézetei – nagyszabásu, széleskörü tervek.
– Remélem, kedvesem, mégis csak meg fogsz bizni egy kicsikét legalább az
itélőképességemben – mondotta Mrs. Bunting hangsulyozva.
Adeline kinyitotta száját és becsukta megint, anélkül, hogy szólt volna.
Ezután már igazán nem mondhatott egyebet, csak amit később megbánt
volna.
Az ajtó kinyilt és erősen becsukódott. Mrs. Bunting egyedül maradt.
Egy óra mulva azonban találkoztak az uzsonnánál és Adeline modora a
Tengerkisasszonnyal és Mrs. Buntinggal szemben oly előzékeny és szives
volt, amilyen csak lehetett. Mr. Bunting szokatlanul beszédes volt az
asztalnál, nagy részletességgel adta elő, hogy milyen fényes ideája
támadt, ki fogja irtani a kertek alján a gyomot és a televényt szőlővel
fogja beültetni. Fényes idea, ismételte többször, fényes idea.
De most itt az ideje, hogy nehány szót szóljunk a kitünő Chatterisről,
aki Melville kuzinom elbeszélésében a főszerepet játszotta. Egyetemi
éveimben véletlenül ismertem őt: ott nagyon kitünő ember volt, okos,
előzékeny, zseniális. Nagyon jóképü fiu, elegáns, magas termet. Az
utóbbi időben valami leány- vagy asszonyhistória keringett felőle – de a
családja eligazitott mindent és gazdag nagybácsija számlákat fizetett.
No, nem mind – a nagybácsi nem volt szentimentális természetü, de épen
eleget. A család nem nagyon gazdag és rengeteg nagynéni tartózkodik
benne. Soha ennyi nagynénét nem láttam még egy családban. De Chatteris
olyan csinos és tehetséges és jómodoru fiatalember volt, hogy a nénék
mind szerették őt és tolták előre. Chatteris a magasabb ujságirásra
vetette magát – nehány elfogadható verset is irt és egy nagyon előkelő
kiadónál adta ki. A versek, mint őmaga, csinosak és fésültek voltak,
némi tartózkodó előkelőség jellegében. A közönséges emberben ezt a
vonást gyöngeségnek nevezik. De ő nem volt közönséges ember, erélyesnek
ismerik és a munkáját mindenki megbecsülte. A nénék kijelentették, hogy
jól érik a fiu és Amerikába küldik tanulni. Ott aztán, ugy látszik,
történt valami. Sőt történtek valamik. Hogy mik történtek, ezt nehéz
elmondani. Valami milliomosról volt szó és valami visszament
eljegyzésről. És valami cikkről, egy amerikai lapban, nagy cimekkel:
=Az angol arisztokrata elcsábitja az amerikai lányt.=
=A szivtelen csábitó áldozata!=
Az egészből persze szó se volt igaz: az amerikai lánynak semmi baja se
esett, később férjhez ment, Chatterisnek azonban mégis haza kellett
sietnie, a nénék összeszidták és ujabb számlák kifizetése következett.
És akkor, abban az időben ismerkedett meg Adeline Glendowerrel. Mikor
eljegyezte, a nénék ragyogtak a boldogságtól – érezték, hogy most munkás
és ambiciózus idők következnek. Némi habozás után Chatteris –
Adeline-től ihletve – a liberális pártba lépett be, a baloldal
konzervativ elemei közé.
A Tengerkisasszony érkezése idején Chatteris Párisban járt. A
választások előtt elintéznivalói voltak, ugy volt, hogy azután visszatér
Adelinehez és mindenről beszámol. Mindennap várták őt most már.