Ha mindezekből az olvasó fogalmat tudott szerezni mindarról, ami a
Tengerkisasszony megjelenése és partraszállása óta történt, s hogyan
lehetett, hogy az emberi társadalomban ez a megjelenés nagyobb izgalmat
nem keltett, – fáradtságom nem volt hiábavaló. A kisasszony biztos és
határozott tervszerüséggel el tudott intézni mindent, a maga kis
körében, a Buntingok között. Egy hónap alatt olyan kitünően elintézett
mindent, hogy – eltekintve kivételes szépségétől és attól a különös és
leirhatatlan valamitől, ami a mosolyában volt – egészen valószinü és
elképzelhető emberi lénnyé vedlett csakhamar. Kétségkivül, nyomorék
volt, annak kellett tekinteni őt. Mrs. Bunting erről a dologról
komolyan, de kissé szükszavuan beszélt. Valami szerencsétlenséget
emlegetett, ha a vendégei érdeklődtek. A kisasszonyt még fiatalon érte
ez a szerencsétlenség. És hogy most már jól van azért, csak persze
tolószékben kell ülnie és ami a ruháit illeti…
– Természetesen, – tette hozzá Mrs. Bunting – biciklizni nem fog soha
többé.
Ezzel szokta befejezni a Tengerkisasszonyról tartott előadását.