csodálatos és elérhetetlen bőség esztendejének tűnik fel. De egyúttal a
nagy társadalmi elégedetlenségnek, romlásnak, bűnnek s a gazdag és
szabad osztályok részéről a kicsapongó élvezet-hajhászásnak volt az
esztendeje. A nagy háború szemmelláthatólag közeledett, de a megértés és
akarat egyaránt hiányzott az elhárítására; az előkelő és túlfinomodott
körök kerengtek a néger táncok hangjaira s az ideges nemzedék még a
világháborút is hajlandó volt új és mindent felülmúló izgató szórakozás
gyanánt üdvözölni. A háború nem látszott valószerűnek ezen idők
lelkiállapotában; egyáltalán semmi sem látszott valószerűnek ezen idők
lelkiállapotában. Elveszett vagy megfakult hitnek volt a világa. Még a
virágzó nacionalizmusokban és imperializmusokban sem hitt, melyek
zászlójukat lobogtatták s a fél világot betöltötték nagy hadseregeiknek
csillogás-villogásával. De ezeknek a jelenségeknek a formájában
nyilvánult meg, mert ezek nagyon szórakoztató módon dübörögtek és
csillogtak és szenzációs eshetőségeket igértek. A háború katasztrófája
nem volt szükség nélküli szerencsétlenség; szükségszerű beteljesedése
volt a zavaros áramlású időknek. Lehetséges, hogy csak a katasztrófa
révén következhetik be az emberi gondolkodásnak és akarásnak az új
korszaka.
1920-nak a megkomolyodott világa kezdi felismerni annak az igazságát,
hogy vannak keresésre érdemes valóságok és nem tűrhető vétkek. A kornak
komor leckéje emberek százmillióinak lelki hátterét változtatta és
változtatja meg. A gyászból, közös szenvedések és jóvá nem tehető
kölcsönös sérelmek gyászából a testvériség érzése árad szét és erősödik
világszerte. A gonoszságnak kétségtelenül vannak még nagy ellenható
erői, vad hajsza a gazdagságnak csökkenő feleslege után s a megoszlásnak
és gyűlöletnek a propagandája, de már halványodó propagandája.
Mindamellett az uralkodó jelenség az új egészségnek a kezdete…
Milyen csodás és mozgalmas képet tár manapság elénk a fajunk! Ha
módunkban volna, hogy egy jobbkéznek a használatára egy főben
sűríthetnénk össze ezer regényírónak, színműírónak, életrajzírónak az
alkotó tehetségét és ezer történetnek a lényegét, hogy visszaadhassuk
ennek a látványnak a szüntelenül kalandos sokféleségét s ugyanakkor
állandóan erősbödő egységét! Mindenfelé látjuk, misztikus egyéni
különbségekkel ifjakká serdülni a gyermekeket s a szerelemnek, vágynak,
érdeklődésnek, szenvedélyes ösztönöknek, vetélkedéseknek a
kölcsönhatásait. Amint a föld a sötétségből ismét a világosság felé
fordul, a milliók fáradsággal, aggodalommal, apró elégtételekkel, apró
bánatokkal, vetélkedésekkel, haragokkal, nagylelkűségekkel teli új napra
ébrednek. A trópusoktól a legsivárabb északig a kakasok kukorékolva
üdvözlik a hajnalnak növekvő szegélyét. A korai munkás foglalkozása után
siet, a róka és a tolvaj hazafelé surran, a csavargó merev lábát
nyujtóztatja a szénaboglya alatt és éberen felugrik, mielőtt a gazdának
az emberei meglepnék, a szántó-vető már a mezőn van lovával, a tanyák
kemencéiben ég a tűz és zümmög a fazék. Az órák melegszenek s amint a
nap előrehalad, a zsúfolt vonatok találkoznak a városi központokban, a
forgalom sűrűsödik az utcákon, a reggeliző asztal a gazdag lakásokban
megterül, a tanár megkezdi előadását s a boltossegédek üdvözlik első
vevőiket… Külsőleg ez a világ nagyon hasonlít a háború előttihez. És
mégis mélységesen különbözik tőle. Az elkerülhetetlen megszokásnak az
érzése, mely hat esztendő előtt rabságban tartotta a világot, megszűnt.
De vele együtt megszűnt a megszokott biztonságnak az érzése is. A világ
– legalább egy időre – nagy veszedelmek és nagy vágyakozások közé
sodródott. Mindezek a lelkek, a lelkeknek ez a megszámlálhatatlan
sokasága, sokkal készségesebbek az együttműködés, kötelesség és
együvétartozás új eszméinek a befogadására, mint bármikor azelőtt. A
köztudat elítélte a régi zürzavaros és megoszlott világot; ideiglenesen
még él ugyan, de már egy nagy és még ki sem számítható változásnak az
ítélete alatt.
A száz meg száz millió emberi lénynek mindegyike valamelyes formában
keresi a boldogságot, összetett és összeütköző hatóerők mozgatják,
szokások vezérlik, aljas vágyak, végnélküli sugalmazások, szenvedélyek
és rokonérzések, bizonytalan és túlhevült eszmék ide-oda ingatják.
Mindegyik egyaránt képes kegyetlenségekre és nemes hevülésekre,
kétségbeesésre, önfeláldozásra és önmagáról is megfeledkező
erőfeszítésre. Mindnyájan felejtenek; a fáradságtól mindnyájan
elernyednek s megfelelő nyomás alatt megrettennek, elaljasodnak és
tehetetlenekké válnak. A hiúság őrülete valamennyiüket esztelenségekbe
sodorja. Egyikük sem kizárólag nemes, kizárólag megbízható vagy
kizárólag állhatatos és egyikük sem kizárólag gonosz. Mindegyikük lehet
szerencsétlen, mindegyikük érezhet csalódást és önvádat. Nincs közöttük,
aki néha ne könnyezett volna. Mindegyikükben megvan az istenségnek a
szikrája. Az önzésnek a kisértései mellett is homályosan mindegyik
tudatában van valami közösségnek, ami egységbe kapcsolhatja össze
végtelen sokféleségünket. És mindegyikük ezt sokkal erősebben érzi, mint
1913-ban. Világszerte terjed annak a felismerése, hogy nem lehet igazán
biztos egyéni élet becsületes egyetemes élet nélkül. Világszerte
növekszik az a meggyőződés, hogy a dolgoknak a jelen állását meg lehet
változtatni, meg lehet javítani és jelen bajaink lényükben nem
szükségképeniek. Növekvő bizonyossággal látjuk, hogy az életünk
nyugtalan, sötét és sivár, mert még nincsen az egész világra kiterjedő
törvény, nincs biztos igazság. De az egész világra kiterjedő törvény és
az egész világra kiterjedő igazság nem teljesen elérhetetlen. Ma ezt már
sokkal többen belátják, mint bármely megelőző korszakban. Valamely
szükségletnek a felismerése pedig már a félutat jelenti a megvalósulása
felé. Ezt a törekvést egy új rend felé, az ellenszegülést a régi
irányban való sodródással szemben, nyugtalanságnak nevezzük, de talán
inkább a remény az, amely nyugtalanságban tartja a világot.
A kérdések tömege merül fel e szemlélődések közepette. Mi a mozgató
erejük mindezeknek az új és szélesebb rendre irányuló vágyódásoknak?
Milyen irányító erőkkel kell ezeknek a zsibongó millióknak találkozniok?
Milyen véletlenek és álnok ösztönzések leselkedhetnek útjokban és
szedhetik rá őket? A történelemnek az a fejezete, mely azt mondja el,
hogy a kereszténység egy része miként szakadt szét külön nagyhatalmakra
s hogy az ebből származott féktelen nemzeti és egyéni önzés miként
csúcsosodott ki világkatasztrófában, véget ért. Vajjon mi lesz a
történelemnek a következő fejezete?
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: H. G. Wells: _The Outline of History_. Being a Plain
History of Life and Mankind. Cassel and Co. London.]
[Footnote 2: F. M. Hueffer: _When Blood is their Argument_.]
[Footnote 3: Mindennek az ellenkezője is szóról-szóra igaz.
Franciaország külpolitikájának állandóan a _revanche_ volt a vezető
gondolata, Oroszország pedig tudta, hogy a kontantinápolyi út Bécsen és
Budapesten át vezet. Címében minden szövetség defenziv, de a kettős
szövetség lényegében agressziv jellegű célokat követett. Nagybritannia
tengeri hegemóniáját féltette és szimpatikus volt neki minden olyan
akció, mely az egyre hatalmasabb vetélytárs gyengítésére irányult. Az
érdekek találkozása szülte az _entente cordiale_-t és a bekerítés
politikáját, ez viszont az egyre fokozodó bizalmatlanságot és
végeredményben a háborút. – T. S.]
[Footnote 4: St. John Ervine regénye, _Changing Winds_ nagyon jól
jellemzi ezeknek a napoknak a hangulatát.]
[Footnote 5: Wilfred Scawen Blunt azt állítja, hogy az angoloknak
Egyiptomban maradása, mikor kötelezettséget vállaltak, hogy elhagyják az
országot, az egyik legfőbb oka az 1914-ben kicsúcsosodott nemzetközi
zavaroknak. Hogy a franciákat Egyiptom miatt megbékéltesse, Anglia
hozzájárult Marokkónak a franciák által való elfoglalásához, amelyet
Németország a maga osztályrészének tekintett Észak-Afrikában. Ebből
eredt Németországnak ingerült magatartása Franciaországgal szemben,
viszont Franciaországban így éledt fel a már elhalóban levő revanchenak
a gondolata. Blunt: _My Diaries_. I. köt. 1891 szept. 30. – A. C. W.]
[Footnote 6: Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Olaszországnak
Törökország elleni akcióját siettette a szultánnak egy engedély-levele,
amely egy ausztro-német társaságnak vagy szindikátusnak felhatalmazást
adott Tripolisznak a «kiaknázására». Ez az ügy nem végződhetett volna
másként, mint a német birodalmi lobogónak a kitűzésével a
Földközi-tengernek a déli partján, szemben Olaszországgal. Marokkón
keresztül a németek alá akarták aknázni a franciáknak algiri pozicióját,
azáltal, hogy a marokkóiakat fegyverrel és pénzzel látták el s őket a
franciák nyugat-algiri uralmának megtámadására biztatták; ugyanezt
célozták a szaharai oázisokon keresztül Tunisz déli részében. E jegyzet
írójának alkalma volt erről az eljárásról meggyőződni 1898 és 1911
között. Arról is meg van győződve, hogy akár helyes vagy helytelen
indokoktól vezéreltetve, a németek kényszerítették Franciaországot, hogy
megmarkolja a tüskés marokkói problémát. Vagy így kellett cselekednie,
vagy el kellett készülnie Algirnak a kiürítésére. Franciaország
követhetett ugyan el tévedéseket, de uralma nagyon üdvös hatású volt
Észak-Afrikában. A francia uralom ideje alatt a benszülött lakosság igen
jelentős mértékben szaporodott. – H. H. J.]
[Footnote 7: Wells külön nem emlékezik meg a szerbekről, akik
gondolkozásukban, erkölcsükben és cselekvésükben legtipikusabb
képviselői voltak ennek a «balkáni» imperializmusnak. – T. S.]
[Footnote 8: Egyik fontos ok, amiért Amerika kénytelen volt a
Filippini-szigeteket ideiglenesen a saját ellenőrzése alatt tartani,
abban keresendő, hogy a morók, Palavannak és a déli főcsoport
szigeteinek mohammedán lakói, mindenesetre kisérletet tettek volna a
«keresztény» filipinóknak az elnyomására s a polgárháború és pusztítás
zűrzavarai után Japán vagy más valamely külső hatalom indíttatva érezte
volna magát a beavatkozásra. – H. H. J.]
[Footnote 9: «Barátságtalan bírálat az Egyesült-Államoknak
szerződéskötési rendszerét s azt a gépezetet, amellyel működik,
komplikáltnak és nehézkesnek, a nemzetközi összeköttetés sokféle
kivánalmaira alkalmatlannak jellemezheti. Némi joggal a szenátusban
megkivánt kétharmad többséget az elővigyázat kétes értékű túlzásának
lehet tekinteni… Higyjék el nekem, hogy az amerikai nép még hosszú
éveken keresztül ugyanezekkel az eszközökkel fogja megkötni a többi
emberiséggel a szerződéseit. A velükjáró nehézségek és megfontolások, a
szabad és teljes megvitatás, amely lehetővé van téve, a szemében inkább
erény, mint hiba. Az a meggyőződés él benne, hogy minden kötés, amely
sorsát érinti, a nyilvánosság elé tartozik s hogy a titkos szerződés sem
a törvény, sem pedig az erkölcs szempontjából nem lehet kötelező.
Visszatekintve a diplomáciai történelemre, amelyből nem hiányoznak a
sikernek a fejezetei, úgy érzi, hogy e rendszer, amelyet az apák
felépítettek, nagyjából megfelel a gyermekeiknek is. A kormányzati
ügyeket illetőleg olyan konzervativizmussal, amekkora megvan
valószínűleg a világnak bármely más népében, sok kellemetlenséget
hajlandó eltűrni és kitenni magát az esetleges meg nem értés veszélyének
is, mielőtt változtatna ezeken az ügyeken.» – J. W. Davis
(Egyesült-Államok nagykövete Nagybritanniában): _The Treaty Making Power
of the United States_.]
[Footnote 10: Meggyőződésem szerint a politikája teljesen világos volt.
«Ha háborút kezdtek, arra kell számítanotok, hogy Anglia Franciaországot
és Oroszországot támogatja», mondotta Németországnak. «Ha ostobaságra
ragadtatjátok magatokat, ne számítsatok Anglia támogatására», mondta
Orosz- és Franciaországnak. Így nyomást gyakorolt mindkét félre. – G.
M.]
[Footnote 11: Kautsky jelentése a háború kitöréséről.]
[Footnote 12: Szerbiának a szerepét a háború felidézésében Wells nagyon
röviden intézi el. Ha nem lehet is kimutatni, hogy a szerb kormánynak
valamelyik tagja nyomta a gyilkosok kezébe a revolvert, kétségtelen,
hogy Szerbiában éveken át a kormány tudtával és támogatásával folyt a
monarchia elleni izgatás. Nagybritannia akárhányszor sokkal ingatagabb
jogcímeken indított háborúkat és foglalt el egész országokat. – T. S.]
[Footnote 13: A közönséges katonának a háborúról alkotott képzetének
illusztrálására legjobb Barbusse-nak a könyve, _Le Feu_. Rendkívül
szépen és nagy valószerűséggel van megírva André Hellé könyve, _Le Livre
des Heures_. Szintén nagyon szépen és okosan van megírva Philip Gibbs
könyve is, _Realities of the War_. Bizonyos világot vet a nagy háború és
az előző háborúk küzdelmei közötti különbségre Mc Curdy könyve, _War
Neuroses_ és Eder könyve ugyanazon tárgyról.]
[Footnote 14: Aki tárgyilagosan vizsgálja a háború kitörésének
körülményeit, mint Wells is teszi, az kénytelen megállapítani, hogy a
kontinensen július utolsó és augusztus első napjaiban a kölcsönös
bizalmatlanság és izgatottság olyan fokra emelkedett, hogy a fegyveres
mérkőzést mindenki elkerülhetetlennek tartotta. Pszichológiailag a
németek eljárása, akik elébe akartak vágni az eseményeknek és gyors
fellépéssel meg akarták előzni, hogy ellenségeik keleten és nyugaton
egyaránt felkészülve, összeroppantsák őket, nagyon is érthető.
Oroszország hetek óta titokban mozgósított s az orosz fronton már a
háború legelső napjaiban találkoztunk szibériai ezredekkel. – T. S.]
[Footnote 15: «Tábornoki karunknak az a rendszer volt a legfőbb hibája,
mely a fővezérletet egy csomó olyan embernek a kezébe tette le, akik a
régi hadi iskolához tartoztak és úgy koruknál, mint hagyományaiknál
fogva nem tudtak szabadulni megkövesedett rendszerüktől és hiányzott az
új helyzettel szemben szükséges rugalmasságuk. Vezérkari iskolánk
oktatási rendszerében reménytelenül elégtelen volt, amennyiben jogom
lehet, hogy ilyen itéletet mondjak olyan példányok alapján, akikben a
kanári-agyvelő potsdami fellépéssel párosult. A rendes hadsereg tisztjei
között szoros összetartás állott fenn, úgy hogy a vezérkari
beosztásoknak oroszlánrészét maguknak tartották fenn s legfeljebb egyes
tehetséges fiatal embereket emeltek ki az új hadseregből, akiknek
szellemi tehetsége, ha egyebet nem mondunk is, jóval magasabban állott a
sandhursti (az angol hadiiskola) színvonalnál». – Philip Gibbs:
_Realities of the War_.]
[Footnote 16: «A főhadiszállás előkelő társaságát legjobban a tiszti
kaszinóban lehetett tanulmányozni ebéd idején. Zenés vígjátékhoz volt
hasonlatos, ahogy a háborút a Gaiety szinpadán szokták bemutatni. A
katonazene rag-timeket és könnyű darabokat játszott, mialatt a
«harcosok» táplálkoztak s az érdemrendes és kitüntetéses, keresztbe
rakott kardokkal büszkélkedő tábornokokat és vezérkari tiszteket,
hajukban a főhadiszállás szineit viseli, khaki harisnyás, rövid szoknyás
és tarka kötényű ápolónők szolgálták ki. Milyen csevegés! Milyen könnyed
kacagás! Milyen suttogás a magas helyek titkairól, cselszövényeiről és
botrányairól! Milyen haláltmegvető bátorság, mialatt brit katonákat
ágyúgolyók téptek darabokra, mérges gázzal pusztítottak, bénává lőttek,
légnyomással sujtottak le azokon a helyeken, melyek távol, nagyon távol
estek a főhadiszállástól». – Philip Gibbs: _Realities of the War_.]
[Footnote 17: Roch: _Mr. Lloyd George and the War_ és Arthur: _Life of
Lord Kitchener_.]
[Footnote 18: «A korlátlan mennyiségű robbanó lövedékeknek a hiánya volt
sikerünknek a végzetes akadálya». – _The Times_. 1915 május 14.]
[Footnote 19: 1863-ban megtorlás gyanánt egy utcai verekedésben megölt
angolért a brit flotta bombázta a japán kikötővárosokat. Legújabban a
brit katonai hatóságok repülőbombákat és gépfegyvereket használtak
lázadással _gyanusított_ hindu falvak ellen.]
[Footnote 20: A kalandban közreműködő brit katonai hatóságok
felületességére és tehetetlenségére nézve adatokat tartalmaz Sir Ian
Hamilton könyve: _Gallipoli Diary_.
A brit főparancsnokkal szemben a méltányosság követeli annak a
megállapítását, hogy a tehetetlenség az otthoni hatóságok részén volt,
akik nem akarták megérteni a sürgetését emberek és utánpótlás iránt. –
P. G.]
[Footnote 21: Stern: _Tanks 1914–1918_. Fuller: _Tanks in the Great
War_.]
[Footnote 22: Hogy a német politika vezetői a béke ügyében nagyokat
hibáztak és elkábíttatták magukat a fegyverek sikereitől, ma már
több-kevesebb bizonysággal meg lehet állapítani. Épen oly bizonyos
azonban az is, hogy a nyugati szövetségesek sem méltányos békére, hanem
a központi hatalmak teljes letörésére törekedtek. Ezt bizonyítja a
londoni konferencia és az előzetes megállapodások Németország
megcsonkítására és a monarchia teljes felosztására. – T. S.]
[Footnote 23: «Az ötödik hadsereg tisztjeinek és embereinek körében
arról az általános véleményről szereztem meggyőződést, hogy a vezérkar
borzalmas és következményeiben tragikus munkájának az áldozatai. Az
ötödik hadsereg több vezérkari tisztjével való megismerkedés alapján én
is erre a meggyőződésre jutottam. Sokan e fiatal urak közül és sokan az
öregebb tisztek közül beképzeltek és nagyzolók voltak, anélkül, hogy az
intelligenciának a legcsekélyebb jelét árulták volna el. Ha okosak
voltak, okosságukat mélységesen eltakarták a tehetetlenségnek a
látszatával. Ha tudásuk volt, azt úgy elrejtették, mintha a saját külön
titkuk lett volna. Gough tábornoknak a beosztott tisztjei Flandriában,
bár sok tragikus eseményért személyesen volt felelős, nagyon rosszul
működtek s a zászlóaljaknál beosztott tisztek és a hadosztálytörzsek a
legszabadszájúbb módon dühöngtek az ötödik hadsereg egész szervezete
vagy inkább szervezetének a hiánya ellen.» – Philip Gibbs: _Realities of
War_.]
[Footnote 24: Párisnak a háború alatti és utáni lelkiállapotát nagyon
jól jellemzi W. P. Adams könyve: _Paris Sees it Through_.]
[Footnote 25: A szakvélemények 250.000 és egy millió lakás között
váltakoznak.]
[Footnote 26: J. M. Keynes: _A béke gazdasági következményei_.]
[Footnote 27: T. i. megrontották és elértéktelenítették a pénzt és
bankjegyeket.]
[Footnote 28: Keynes megfeledkezik azokról a vagyonokról, amelyek a
tudatos árfelhajtásból és a szükségleti cikkeknek a visszatartásából
keletkeztek a gazdasági szükségnek az idején.]
[Footnote 29: Az erre vonatkozó fontosabb angol művek a következők:
Dillon: _Peace Conference;_ H. Wilson Harris: _The Peace in the Making_
és _President Wilson; his Problems and his Policy;_ Keynes idézett műve;
Weyl: _The End of the War;_ Stallybrass: _Society of States;_
Brailsford: _A League of Nations;_ F. C. Howe: _Why War?_ L. S. Woolf:
_International Government;_ J. A. Hobson: _Towards International
Government;_ Lowes Dickinson: _The Choice before Us;_ Sir Walter
Phillimore: _Threl Centuries of Treaties_ és C. E. Fayle: _Great
Settlement_.]
[Footnote 30: «A szövetséges kormányok – mondja a döntő kitétel – beható
megfontolás tárgyává tették az Egyesült-Államok elnöke és a német
kormány között lefolyt jegyzékváltást. Az ebből folyó megszorításokhoz
képest kijelentik a hajlandóságukat arra, hogy a német kormánnyal
megkössék a békét azon békefeltételek alapján, melyek az elnöknek 1918
január 8-án a kongresszushoz intézett üzenetében és következő
üzeneteiben kifejezésre juttatott elvekben vannak lefektetve». – A
szövetségeseknek a svájci meghatalmazott miniszter által 1918 november
5-én a német kormánynak átnyujtott jegyzékéből.]
[Footnote 31: Dillon: _The Peace Conference_.]
[Footnote 32: Dillon a könyvében megdöbbentő adatokat mond el az egyes
meghatalmazottak tudatlanságáról.]
[Footnote 33: Több regényt is írt. Regényei nem valami kiválóak: az
érzelgős melodráma felé hajlanak. A legismertebb, _Le plus Fort_, több
idegen fordításban is megjelent. Unalmas szóvirág-halmaz. Ezt a mozi
számára is átdolgozták.]
[Footnote 34: Keynes.]
[Footnote 35: Wells ebben a fejezetben, amely csak _általánosságban_
ismerteti a békeszerződések intézkedéseit, Magyarországgal külön nem
foglalkozik. Magyarország megcsonkítását az eredeti kötetben a szövegbe
illesztett térkép tünteti fel, melynek közlése, minthogy közönségünk
sajnos módon nagyon is jól ismeri az ország feldarabolását,
feleslegesnek látszott. – T. S.]
[Footnote 36: Zsoltárok könyve, 136.]
[Footnote 37: Még egy másik utalás a kedves álmokra, melyek a katonai
agyvelőket foglalkoztatják. Az idézet Fullernek nemrégiben megjelent
könyvéből való: _Tanks in the Great War_. Fuller ezredes nem osztja azt
a tankokkal szemben megnyilatkozó ellenszenvet, mely jellemző a régebbi
típusú katonákra. A legközelebbi háborúról a következőket jósolja:
«Gyorsan mozgó tankok, több tonnára rúgó gáztömeggel, törnek be az
ellenség határán s minden élőlényt elpusztítanak a mezőkön, farmokon,
falvakban és városokban egyaránt. Mialatt ezek elsöprik az életet a
határ mentén, nagy repülőgép-flották támadják meg az ellenség ipari és
közigazgatási központjait. Mindezek a támadások elsősorban nem az
ellenség hadereje, hanem polgári lakossága ellen irányulnak, hogy
rákényszerítsék a támadó akaratának az elfogadását».
A modern háború igazi jelentőségének megítélésére jó és megfontolt könyv
Philip Gibbsnak már két ízben idézett munkája: _Realities of War_.]
TARTALOM.
Előszó 5
I. A fegyveres béke a háború előtt 9
II. Az imperializmus Németországban 13
III. Az imperialista szellem Nagybritanniában 27
IV. Az imperializmus Franciaországban, Olaszországban és a Balkánon 42
V. Oroszország, mint nagy monarchia 46
VI. Az Egyesült-Államok és az imperiális gondolat 48
VII. A nagy háború közvetlen okai 56
VIII. A nagy háború eseményei 1917-ig 65
IX. A nagy háború Oroszország összeomlásától a fegyverszünetig 83
X. Politikai, társadalmi és gazdasági felbomlás a háború következtében
94
XI. Wilson és a versaillesi béke problémái 111
XII. A nemzetek szövetségének rövid vázlata 135
XIII. A békeszerződések főbb intézkedései 140
XIV. Jövendölések a legközelebbi háborúról 146
XV. A világ lelkiállapota 1920-ban 154
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
13 |Németország gal |Németországgal
17 |tatanára |tanára
23 |bizalmatlauságot |bizalmatlanságot
39 |örokösének |örökösének
54 |Ausztriáliában |Ausztráliában
58 |rejtlemei |rejtelmei
111 |Settelement |Settlement
113 |össze. ütközéseknek |összeütközéseknek
117 |kövtekező |következő
119 |«autonom |autonom
149 |szállítás terék |szállítás terén]