Meggyujtottam egy fáklyát s elindultam az uram előtt. A sátrak körül
mindenfelé alvó katonák hevertek. A szabad mezőről hangzott a bogarak
cirpelése.
Gazdám a fővezérrel jött utánam. Darabig nem szóltak semmit, csak mikor
a sátorunkhoz értek, s a fővezér fölült a lovára, akkor kérdezte Csáth:
– Hát nem mink kezdjük?
– Már alig, – felelte a fővezér. – A jelek nem szólnak határozottan.
Atilla bizonyosan végignézi reggel mégegyszer az állást.
Elbámultam a fővezér szaván. Később gondoltam meg, hogy Atilla
szándékosan megmagyarázhatta az idegen fejedelmek előtt biztosaknak a
jeleket.
– S ha ők kezdik? – kérdezte Csáth.
– Nem hiszem, – felelte a bátyja. – Vigyázz a pataknál, nehogy a lovad
belésüppedjen.
Azzal a két testvér kezet fogott.
Csáth gondolkozva lépett be a sátorba. Megállt, mintha tünődne valamin,
azután akkorát ásított, hogy az állacsontja megroppant.
Betüztem a fáklyát az oszlopon levő tartóba, és segíteni akartam neki a
vetkezésben.
– Ma nem vetkezünk, – felelte Csáth. – Aludj te is ruhástól. A kardodat
se tedd le.
Belenyúlt a ládába s két kis bőrtömlőt vett ki onnan.
– Vidd ki, – mondotta, – és akaszd hátul a nyeregre. Takard be vizes
ruhával. Egyiket a Villámra tedd, a másikat a vezetéklóra. Megállj, –
szólt ismét a ládába hajolva, – neked is adok egyet. Harc közben az
ember rettentőn szomjazik.
Kihúzta belőle a dugót és megkóstolta.
– Veszekedett teremtette, – szólott dühösen, – ez a bor megecetesedett.
Kóstold csak, ugy-e ecetes?
– Nem csoda, feleltem. – Tudod uram, hogy pincét nem hoztunk magunkkal.
– Hát a királyé mért nem romlott meg?
– Mert hordókban van.
Ledőlt a kapcsokon függő ágyba, s legottan elaludt.
A lovak ott álltak fölnyergelten a sátor mellett. Velük virrasztott
Karacs lovász is. A nyergen akkor már ott lógott a rézzel borított
somfabuzogány, s a puzdra, amely tömve volt félöles nádnyíllal.
– Vess a lovak elé, – mondottam, – mert reggelnek előtte aligha lesz
dolgunk.
Karacs ásított.
– Nem látod, mondotta, – hogy rajtuk a zabos turba.
Azzal ő is ledőlt a sátor oldalába.
Én is lefeküdtem a sátor ajtaja elé, a bőr ereszet alá. Ágyam az
oszlopokra volt csatolva. Alattam Ladó aludt, meg két fiatal rab, akiket
még az Alpesek között osztottak Csáthnak. A két rabnak a lába meg volt
lánczolva.