Berzsenyi. – Nem bánom, egy számban írja meg ön a még hátralékos
szabadelvü eszméket, de aztán világosítsa fel a népet, hogy most már át
kell menni a vallásos mérsékletre. A főrendiházat illetőleg azonban
szigorúan ragaszkodni kell a szabadelvü eszmékhez, természetesen úgy,
hogy a szabadelvüség e bár korhadt, de tiszteletreméltó és fentartandó
intézményt nem eltörölni, hanem felfrissiteni igyekezzék.
Vrillényi. – Úgy hiszem, tökéletesen megértettem a főelveket, s örömmel
konstatálom, hogy a fontosabb kérdésekre nézve tökéletesen egyetértünk.
Berzsenyi. – Csekélyebb jelentőségű elveimet majd alkalmilag fogom
kifejteni. Fontosabb kérdésekben egy szerkesztőt vagy egy nyomdászt
naponkint el kell küldeni hozzám; ha nem vagyok itthon, az én leányom,
Elza kisasszony, fogja nézeteimet a szerkesztőség számára folyósítani,
ki e tárgyban általam pontosan meg lesz bízva. Megjegyzem továbbá, hogy
mikor kinyomtatják az ujságot, reggelig mindig egy darab helyet üresen
kell hagyni, a hova belenyomtathatom, a mit akarok.
Vrillényi. – Ez egy kissé nehézkes eljárás volna, de módját fogom
ejteni, hogy a késő éji órákban is rendelkezésére álljunk.
Berzsenyi. – Megjegyzem, hogy a szerkesztőségből egy egyén mindig
figyelemmel kísérje a jobb társaságban, a kastélyokban, a tennisz-pályán
stb. a viszonyokat, mert azt akarom, hogy az én ujságomat ne kocsisok,
hanem műveltebb felvilágosultak olvassák. Kivételt teszek, mikor az én
feleségemnél bál van, mert ekkor az én vendégeimet kell kiírni a lapba.
Vrillényi. – A társaság életét eddig is nagy figyelemmel kísérte a
»Budapesti Kürt«, de ezentul fokozottabb érdeklődéssel…
Berzsenyi. – Igaz, most jut eszembe. Bele kell írni a lapba, hogy a jobb
társaságokat milyen kínosan érintette egy utóbbi szindarab, melyről azt
állítják, hogy minden tisztelet nélkül emlékezett meg előkelő történelmi
alakokról s a legjobb családokról. Mint hallom, e darabot, bizonyos
»Párisi asszony«-t, egy Beck nevű ember írta, ki, mint értesülök,
valamely államhivatalban van alkalmazva, honnan el kell mozdítani. És ha
már a családomról beszélünk, megjegyzem, hogy az én családomból
mindenkinek tiszteletpéldányt kell küldeni, hogy a lapomat egyszerre
többen is olvashassák. Általában ki kell írni, hogy a színházakban ne
adjanak elő olyan színdarabokat, melyeken a nézők elalszanak. Azt is
előre megmondom, hogy az olyan szerkesztőt, a ki hazugságot ír, vagy az
olyan nyomdászsegédet, a ki hazugságot nyom ki, kiméletlenül elcsapom.
Most több elv nem jut eszembe. Holnap majd elhívatom az ügyvédet, a ki
az én irodámban a szerződést meg fogja írni. A szerkesztőknek és
nyomdászoknak nem kell nálam tisztelegni, csak tudassa velök, hogy a
hivatalos órákban pontosan működjenek.
Vrillényi. – Kérem.
Berzsenyi. – Még egyet. A kihordók, a kik az én lépcsőmön a
tiszteletpéldányokat hurczolni fogják, illedelmesen legyenek öltözve,
mert az én palais-mban gyanús alakok nem járhatnak-kelhetnek. Ha
egyelőre nincsen jó ruhájuk, ujévre majd igérek nekik valamit, és ha
ügybuzgóan teljesítik kötelességüket, az én leányom, a ki Miss Dewey
néven futtat, a lóversenyekre majd tip-eket fog mondani nekik.