– Délelőtt tiz óra. Szín: a sötét udvari ebédlő. Berzsenyiné, teljes
toalettelenségben, egyedül. A frizirnőt várja. Éppen megreggelizett s a
_Pester Lloyd_ot olvassa. –
Berzsenyiné (magában). – Hiába, a regények mégis csak szebbek voltak
akkor, mikor az Ádolf Silberstein írta a Lloydot!… Mi az?
Katicza (a szobaleány, jön). – Kérem szépen, méltóságos asszony, egy
ember van odakünn, a ki minden áron be akar jönni. Igazán nem tudom,
hogy mit csináljak vele.
Berzsenyiné. – Miféle ember?
Katicza. – Azt mondja, hogy ő a népszámlálási biztos.
Berzsenyiné. – Mondja meg neki, hogy a méltóságos udvari tanácsos úr
nincsen itthon és hogy jöjjön máskor.
Katicza. – Már mondtam, de azt felelte, hogy akkor a méltóságos
asszonynyal kell beszélnie.
Berzsenyiné. – Én most nem fogadok.
Katicza. – Azt is mondtam, de az ember nem akar tágítani. Hogy ő nem
mulatságból jött, hanem hivatalból. Aszondja, hogy ő kiragasztotta a
vörös czédulát, bejelentette, hogy ma jön, és hogy ilyenkor valakinek
itthon kell lennie. Igy rendeli a törvény.
Berzsenyiné. – A törvény ilyen bolondokat nem rendel. Hol vannak a
leányaim?
Katicza. – Elmentek korcsolyázni.
Berzsenyiné. – Akkor küldje el az embert a méltóságos urhoz a
comptoirba.
Katicza. – A méltóságos úr aligha lesz ott, mert onnan is keresték.
Különben is a népszámláló ide, a lakásba akar jönni.
Berzsenyiné. – Micsoda szemtelenség! Nem akar mindjárt a fürdőszobámba
is bejönni?
Katicza. – Nem tetszik elhinni, de még a szobákat is meg akarja nézni.
Berzsenyiné. – No hát ez hallatlan. Az én házamban!
Katicza. – Kérem szépen, én tőlem olyanokat kérdezett, hogy ha nem a
törvény embere, bizony isten képen teremtem. Aszondja, hogy neki mindent
ki kell vallani, és még dicsekszik vele, hogy milyen furcsákat szokott
beszélni a partájokkal.
Berzsenyiné (magában). – Ha az ember regényben olvasná az ilyeneket, nem
hinné el. (Katiczához.) Rólunk is kérdezett talán?
Katicza. – Ne tessék haragudni, de azt kérdezte, hogy a méltóságos
asszony hányadik felesége a méltóságos urnak.
Berzsenyiné. – Hallatlan, hallatlan!… Bocsássa be azt az embert. Várjon,
előbb adja ide a fülbevalómat. Igen ott van. Ugy, most bejöhet. (Katicza
el; majd ujra megjelenik a népszámlálóval.) Katicza, maga maradjon itt.
(A népszámlálóhoz.) Meg fogom tudni, hogy mért kivánt engem zaklatni, és
hogy milyen czélból engedett meg magának különböző tréfákat az én
cselédeimmel?
A népszámláló. – Bocsánatot kérek, méltóságos asszony, én Doboz Elek
fővárosi tanító vagyok…
Berzsenyiné. – Mindjárt gondoltam. Olvastam önökről az ujságban.
Figyelmeztetem azonban, hogy itt nincsenek gyermekek, és hogyha
volnának, akkor sem engedném őket megverni.
A népszámláló (torkát megköszörülve) – … és mint népszámlálási biztos
voltam bátor jelentkezni.
Berzsenyiné. – Én nem vagyok nép, és engem ne tessék megszámlálni. Ha a
népet akarja megszámlálni, menjen ki a konyhába, de ne háborítsa az én
délelőtti nyugalmamat. A konyhában is illedelmes viseletet kérek; azt,
hogy valaki a cselédeimmel hanczurozzék, nem engedhetem meg s ezt
semmiféle törvény nem irja elő.
A népszámláló (sértődötten). – Engedelmet kérek, de a törvény nem ismer
különbséget, s nekünk kivétel nélkül mindenkit meg kell számlálnunk…
Berzsenyiné. – De önnek csak a számlálás a kötelessége, s ha önnek
mondják, hogy odabenn egy hölgy fésülködik, ez éppen elég. Felír egy
hölgyet és punktum. De ön úgy látom, azt fürkészi, hogy nincs-e itten
más valaki is? Ezt én kikérem magamnak.
A népszámláló. – Bocsánat, méltóságos asszony, de nem erről van szó. A
méltóságos úr kitöltötte a számlálólapokat, s én most az ellenőrzés
végett jöttem.
Berzsenyiné. – Az én férjem személyesen töltötte ki a számláló lapokat?
A népszámláló. – Igen.
Berzsenyiné. – Akkor nincs szükség semmi ellenőrzésre, mert az én férjem
nem mond be hamis adatokat.
A népszámláló. – Ezt senki se gondolja. De a számláló-lapok hibásan
vannak kitöltve, s nekem az adatokat helyesbítenem kell.
Berzsenyiné. – Honnan veszi ön azt, hogy az én férjem hibásan mondta be
az adatokat? Az én férjem mindenesetre tudja, hogy hányan vagyunk, és ha
ön jobban tudja, akkor mért kérdezősködik? Írjon be annyi embert, a
mennyit akar és hagyjon engem békében. Az én férjem pontosan fizeti az
adót, és annyi ember után fog fizetni, a mennyit be fognak írni. Ezért
nem való egy hölgyet öltözködés közben zavarni.
A népszámláló. – Nagyon sajnálom, méltóságos asszony, hogy alkalmatlan
időben jöttem, de nem mulasztottam el a bejelentést, s mivel csak néhány
kérdésről van szó, talán lesz kegyes kihallgatni.
Berzsenyiné. – Ha valamit meg akar tudni, mindenesetre inkább tőlem,
magamtól kérdezze, mint a cselédeimtől, a kiknek a kérdezősködésekre nem
szabad felelniök.
A népszámláló. – Első kérdésem a vezeték- és keresztnévre vonatkozik. A
méltóságos úr azt írta ide: »Lovag békásmegyeri Berzsenyi Jacques, pápai
szent birodalmi nemes, udvari tanácsos, a Lipót-rend k. keresztese,
venezuelai főkonzul.« Ez a beírás téves.
Berzsenyiné. – Már hogy volna téves? Remélem, nem akarja azt mondani,
hogy az én férjem svindler, a ki másnak adja ki magát?
A népszámláló. – Nem, hanem ebbe a rovatba csak a vezeték- és keresztnév
írandó be, s az utóbbi az állam hívatalos nyelvén. »Jacques«, ez nincs
magyarul, »Jacques« magyarul, ha nem csalódom, Jakab. Engedelmével
törülni fogom tehát a beírást, s helyébe szabatosan írom a nevet:
»Berzsenyi Jakab.«
Berzsenyiné. – Jakab! Berzsenyi Jakab! Mért nem mindjárt: »az Iczig
zsidó«?! Figyelmeztetem önt, hogy ha ön froczlirozni akar védtelen
hölgyeket, az én férjem meg fogja találni a módját, hogy önt főnökei
illendő viseletre tanítsák. Az én férjem nem Jakab, s nem tűröm, hogy ön
az én házamban élczelődjék.
A népszámláló (boszúsan). – Én csak kötelességemet teljesítem.
Hasonlóképpen a méltóságos asszony nevének a rovatába ez van beírva:
»Berzsenyi Elise, született szendrői Hirsch.« Ez nem helyes. Ide
egyszerűen azt kell írni: »Berzsenyi Jakabné.«
Berzsenyiné. – Berzsenyi Jakabné! No hallja, ez már mégis szemtelenség!
Persze, el kellett volna hivatnom az én ügyvédemet. De ez a leány
tanuskodni fog, hogy mulatni akart a mi számlánkra, s biztosítom, hogy
nem fogom elmulasztani önt bepanaszolni.
A népszámláló (ridegen). – A panaszt ebben az esetben felettes tanügyi
hatóságomnál kell beadni. Addig is, megengedi a méltóságos asszony,
folytatom.
Berzsenyiné. – Csak tessék. Kiváncsi vagyok, hogyan fogja elnevezni a
leányaimat.
A népszámláló. – Valóban az egyik kisasszony neve tévesen van beírva:
»Berzsenyi Elza.« Ezt így fogom helyesbíteni: »Berzsenyi Erzsébet.«
Berzsenyiné. – Berzsenyi Erzsébet! Nem rossz. Hallod, Katicza? Berzsenyi
Erzsébet! Jegyezd meg magadnak, mert erről még tanuságot kell tenned.
Berzsenyi Erzsébet! Hallatlan! (Idegesen kaczag).
A népszámláló. – A másik kisasszony neve helyesen van! »Berzsenyi
Blanka.« Ez korrekt.
Berzsenyiné (gúnyosan). – Már hogy volna korrekt! Korrekt így volna:
»Berzsenyi Fehérnye!« Vagy: Berzsenyi Sára, Zsuzsa, Mari, Erzsók néni!
Hahaha! Azt mondja, hogy Blanka helyesen van! Hallod, Katicza?!
A népszámláló. – Ellenben a foglalkozás-rovat kitöltése csaknem
mindenütt hibás. A méltóságos ur e rovatot így töltötte ki:
»nagybirtokos.« Úgy értesülök, hogy a méltóságos ur egyszersmind
gabonakereskedő, legalább nem hagyott fel teljesen az üzlettel, mert
részese a Beer-czégnek…
Berzsenyiné. – Gabonakereskedő! Írja, hogy: speczeráj, lámpagyujtogató,
szivarvég kereskedő! Írjon akármit. Mindegy.
A népszámláló. – A méltóságos asszony rovatába pedig ez van írva:
»Nagybirtokosnő.« Ez nem korrekt. Ide azt kell írni: »Háztartásbeli nő.«
Berzsenyiné. – Háztartásbeli nő! Hah!… (Dühében hamarjában nem talál
szavakat.)
A népszámláló. – Vagy van talán a méltóságos asszonynak valami kereső
foglalkozása? A postánál, távirdánál, telefonnál, iskolánál,
gyermekkertben, színháznál? Nincs?
Berzsenyiné (tehetetlen dühvel néz maga elé). – Van-e valami kereső
foglalkozásom? Jellemtelenség alávalóság, piszkosság!
A népszámláló. – Kérem, ne tessék engem sértegetni, én csak a köteles
kérdéseket intézem a méltóságos asszonyhoz. Ha a méltóságos asszonynak
nincs kereső foglalkozása, ki tartja el a méltóságos asszonyt?
Berzsenyiné (felcsattanva). – Hallja, ez már mégis sok!… (Köhögési roham
fogja el s fuldokolni kezd).
A népszámláló (miután megvárta a roham végét). – Ha a méltóságos
asszonyt a férje tartja el, akkor a méltóságos asszony csak
háztartásbeli nő.
Berzsenyiné (fölemeli szemét az égre és zsebkendőjét a szája elé tartja,
hogy a lelke valahogy kine szakadjon).
A népszámláló. – Nem helyes a kisasszonyok beírása sem. Az egyiknél az
van beírva, hogy: »nagybirtokos leánya«, a másiknál, hogy:
»versenyistállótulajdonosnő.« Mi ez?
Berzsenyiné (int Katiczának, hogy feleljen ő).
Katicza. – Elza kisasszonynak igenis versenyistállója van.
A népszámláló. – S a kisasszony abból el, a mit a lovak díjakban
nyernek?
Katicza. – Dehogy!
A népszámláló. – Tehát eltartja valaki, ugy-e?
Berzsenyiné (karjait emeli az égre).
A népszámláló (zavartalanul). – Ki tartja el? A méltóságos úr, ugy-e?
Akkor hát azt kell ideírni: »Leány.« A másik kisasszony dettó »leány.«
Ennél a családi állapot helyesen van feltüntetve: »hajadon.« De a
másiknál a családi állapot beírása is téves. »Menyasszony.« Mi ez?
Katicza. – Maga nem tudja, hogy mi az, ha valaki menyasszony?
A népszámláló. – Nekünk semmi közünk hozzá, hogy valaki menyasszony-e,
vagy nem menyasszony, Valaki lehet menyasszony és már négyszeresen
özvegy. A kérdés az, hogy Berzsenyi Erzsébet hajadon-e vagy már nem
hajadon?