XIX. BERZSENYIÉKET MEGSZÁMLÁLJÁK.

– Délelőtt tiz óra. Szín: a sötét udvari ebédlő. Berzsenyiné, teljes

toalettelenségben, egyedül. A frizirnőt várja. Éppen megreggelizett s a

_Pester Lloyd_ot olvassa. –

Berzsenyiné (magában). – Hiába, a regények mégis csak szebbek voltak

akkor, mikor az Ádolf Silberstein írta a Lloydot!… Mi az?

Katicza (a szobaleány, jön). – Kérem szépen, méltóságos asszony, egy

ember van odakünn, a ki minden áron be akar jönni. Igazán nem tudom,

hogy mit csináljak vele.

Berzsenyiné. – Miféle ember?

Katicza. – Azt mondja, hogy ő a népszámlálási biztos.

Berzsenyiné. – Mondja meg neki, hogy a méltóságos udvari tanácsos úr

nincsen itthon és hogy jöjjön máskor.

Katicza. – Már mondtam, de azt felelte, hogy akkor a méltóságos

asszonynyal kell beszélnie.

Berzsenyiné. – Én most nem fogadok.

Katicza. – Azt is mondtam, de az ember nem akar tágítani. Hogy ő nem

mulatságból jött, hanem hivatalból. Aszondja, hogy ő kiragasztotta a

vörös czédulát, bejelentette, hogy ma jön, és hogy ilyenkor valakinek

itthon kell lennie. Igy rendeli a törvény.

Berzsenyiné. – A törvény ilyen bolondokat nem rendel. Hol vannak a

leányaim?

Katicza. – Elmentek korcsolyázni.

Berzsenyiné. – Akkor küldje el az embert a méltóságos urhoz a

comptoirba.

Katicza. – A méltóságos úr aligha lesz ott, mert onnan is keresték.

Különben is a népszámláló ide, a lakásba akar jönni.

Berzsenyiné. – Micsoda szemtelenség! Nem akar mindjárt a fürdőszobámba

is bejönni?

Katicza. – Nem tetszik elhinni, de még a szobákat is meg akarja nézni.

Berzsenyiné. – No hát ez hallatlan. Az én házamban!

Katicza. – Kérem szépen, én tőlem olyanokat kérdezett, hogy ha nem a

törvény embere, bizony isten képen teremtem. Aszondja, hogy neki mindent

ki kell vallani, és még dicsekszik vele, hogy milyen furcsákat szokott

beszélni a partájokkal.

Berzsenyiné (magában). – Ha az ember regényben olvasná az ilyeneket, nem

hinné el. (Katiczához.) Rólunk is kérdezett talán?

Katicza. – Ne tessék haragudni, de azt kérdezte, hogy a méltóságos

asszony hányadik felesége a méltóságos urnak.

Berzsenyiné. – Hallatlan, hallatlan!… Bocsássa be azt az embert. Várjon,

előbb adja ide a fülbevalómat. Igen ott van. Ugy, most bejöhet. (Katicza

el; majd ujra megjelenik a népszámlálóval.) Katicza, maga maradjon itt.

(A népszámlálóhoz.) Meg fogom tudni, hogy mért kivánt engem zaklatni, és

hogy milyen czélból engedett meg magának különböző tréfákat az én

cselédeimmel?

A népszámláló. – Bocsánatot kérek, méltóságos asszony, én Doboz Elek

fővárosi tanító vagyok…

Berzsenyiné. – Mindjárt gondoltam. Olvastam önökről az ujságban.

Figyelmeztetem azonban, hogy itt nincsenek gyermekek, és hogyha

volnának, akkor sem engedném őket megverni.

A népszámláló (torkát megköszörülve) – … és mint népszámlálási biztos

voltam bátor jelentkezni.

Berzsenyiné. – Én nem vagyok nép, és engem ne tessék megszámlálni. Ha a

népet akarja megszámlálni, menjen ki a konyhába, de ne háborítsa az én

délelőtti nyugalmamat. A konyhában is illedelmes viseletet kérek; azt,

hogy valaki a cselédeimmel hanczurozzék, nem engedhetem meg s ezt

semmiféle törvény nem irja elő.

A népszámláló (sértődötten). – Engedelmet kérek, de a törvény nem ismer

különbséget, s nekünk kivétel nélkül mindenkit meg kell számlálnunk…

Berzsenyiné. – De önnek csak a számlálás a kötelessége, s ha önnek

mondják, hogy odabenn egy hölgy fésülködik, ez éppen elég. Felír egy

hölgyet és punktum. De ön úgy látom, azt fürkészi, hogy nincs-e itten

más valaki is? Ezt én kikérem magamnak.

A népszámláló. – Bocsánat, méltóságos asszony, de nem erről van szó. A

méltóságos úr kitöltötte a számlálólapokat, s én most az ellenőrzés

végett jöttem.

Berzsenyiné. – Az én férjem személyesen töltötte ki a számláló lapokat?

A népszámláló. – Igen.

Berzsenyiné. – Akkor nincs szükség semmi ellenőrzésre, mert az én férjem

nem mond be hamis adatokat.

A népszámláló. – Ezt senki se gondolja. De a számláló-lapok hibásan

vannak kitöltve, s nekem az adatokat helyesbítenem kell.

Berzsenyiné. – Honnan veszi ön azt, hogy az én férjem hibásan mondta be

az adatokat? Az én férjem mindenesetre tudja, hogy hányan vagyunk, és ha

ön jobban tudja, akkor mért kérdezősködik? Írjon be annyi embert, a

mennyit akar és hagyjon engem békében. Az én férjem pontosan fizeti az

adót, és annyi ember után fog fizetni, a mennyit be fognak írni. Ezért

nem való egy hölgyet öltözködés közben zavarni.

A népszámláló. – Nagyon sajnálom, méltóságos asszony, hogy alkalmatlan

időben jöttem, de nem mulasztottam el a bejelentést, s mivel csak néhány

kérdésről van szó, talán lesz kegyes kihallgatni.

Berzsenyiné. – Ha valamit meg akar tudni, mindenesetre inkább tőlem,

magamtól kérdezze, mint a cselédeimtől, a kiknek a kérdezősködésekre nem

szabad felelniök.

A népszámláló. – Első kérdésem a vezeték- és keresztnévre vonatkozik. A

méltóságos úr azt írta ide: »Lovag békásmegyeri Berzsenyi Jacques, pápai

szent birodalmi nemes, udvari tanácsos, a Lipót-rend k. keresztese,

venezuelai főkonzul.« Ez a beírás téves.

Berzsenyiné. – Már hogy volna téves? Remélem, nem akarja azt mondani,

hogy az én férjem svindler, a ki másnak adja ki magát?

A népszámláló. – Nem, hanem ebbe a rovatba csak a vezeték- és keresztnév

írandó be, s az utóbbi az állam hívatalos nyelvén. »Jacques«, ez nincs

magyarul, »Jacques« magyarul, ha nem csalódom, Jakab. Engedelmével

törülni fogom tehát a beírást, s helyébe szabatosan írom a nevet:

»Berzsenyi Jakab.«

Berzsenyiné. – Jakab! Berzsenyi Jakab! Mért nem mindjárt: »az Iczig

zsidó«?! Figyelmeztetem önt, hogy ha ön froczlirozni akar védtelen

hölgyeket, az én férjem meg fogja találni a módját, hogy önt főnökei

illendő viseletre tanítsák. Az én férjem nem Jakab, s nem tűröm, hogy ön

az én házamban élczelődjék.

A népszámláló (boszúsan). – Én csak kötelességemet teljesítem.

Hasonlóképpen a méltóságos asszony nevének a rovatába ez van beírva:

»Berzsenyi Elise, született szendrői Hirsch.« Ez nem helyes. Ide

egyszerűen azt kell írni: »Berzsenyi Jakabné.«

Berzsenyiné. – Berzsenyi Jakabné! No hallja, ez már mégis szemtelenség!

Persze, el kellett volna hivatnom az én ügyvédemet. De ez a leány

tanuskodni fog, hogy mulatni akart a mi számlánkra, s biztosítom, hogy

nem fogom elmulasztani önt bepanaszolni.

A népszámláló (ridegen). – A panaszt ebben az esetben felettes tanügyi

hatóságomnál kell beadni. Addig is, megengedi a méltóságos asszony,

folytatom.

Berzsenyiné. – Csak tessék. Kiváncsi vagyok, hogyan fogja elnevezni a

leányaimat.

A népszámláló. – Valóban az egyik kisasszony neve tévesen van beírva:

»Berzsenyi Elza.« Ezt így fogom helyesbíteni: »Berzsenyi Erzsébet.«

Berzsenyiné. – Berzsenyi Erzsébet! Nem rossz. Hallod, Katicza? Berzsenyi

Erzsébet! Jegyezd meg magadnak, mert erről még tanuságot kell tenned.

Berzsenyi Erzsébet! Hallatlan! (Idegesen kaczag).

A népszámláló. – A másik kisasszony neve helyesen van! »Berzsenyi

Blanka.« Ez korrekt.

Berzsenyiné (gúnyosan). – Már hogy volna korrekt! Korrekt így volna:

»Berzsenyi Fehérnye!« Vagy: Berzsenyi Sára, Zsuzsa, Mari, Erzsók néni!

Hahaha! Azt mondja, hogy Blanka helyesen van! Hallod, Katicza?!

A népszámláló. – Ellenben a foglalkozás-rovat kitöltése csaknem

mindenütt hibás. A méltóságos ur e rovatot így töltötte ki:

»nagybirtokos.« Úgy értesülök, hogy a méltóságos ur egyszersmind

gabonakereskedő, legalább nem hagyott fel teljesen az üzlettel, mert

részese a Beer-czégnek…

Berzsenyiné. – Gabonakereskedő! Írja, hogy: speczeráj, lámpagyujtogató,

szivarvég kereskedő! Írjon akármit. Mindegy.

A népszámláló. – A méltóságos asszony rovatába pedig ez van írva:

»Nagybirtokosnő.« Ez nem korrekt. Ide azt kell írni: »Háztartásbeli nő.«

Berzsenyiné. – Háztartásbeli nő! Hah!… (Dühében hamarjában nem talál

szavakat.)

A népszámláló. – Vagy van talán a méltóságos asszonynak valami kereső

foglalkozása? A postánál, távirdánál, telefonnál, iskolánál,

gyermekkertben, színháznál? Nincs?

Berzsenyiné (tehetetlen dühvel néz maga elé). – Van-e valami kereső

foglalkozásom? Jellemtelenség alávalóság, piszkosság!

A népszámláló. – Kérem, ne tessék engem sértegetni, én csak a köteles

kérdéseket intézem a méltóságos asszonyhoz. Ha a méltóságos asszonynak

nincs kereső foglalkozása, ki tartja el a méltóságos asszonyt?

Berzsenyiné (felcsattanva). – Hallja, ez már mégis sok!… (Köhögési roham

fogja el s fuldokolni kezd).

A népszámláló (miután megvárta a roham végét). – Ha a méltóságos

asszonyt a férje tartja el, akkor a méltóságos asszony csak

háztartásbeli nő.

Berzsenyiné (fölemeli szemét az égre és zsebkendőjét a szája elé tartja,

hogy a lelke valahogy kine szakadjon).

A népszámláló. – Nem helyes a kisasszonyok beírása sem. Az egyiknél az

van beírva, hogy: »nagybirtokos leánya«, a másiknál, hogy:

»versenyistállótulajdonosnő.« Mi ez?

Berzsenyiné (int Katiczának, hogy feleljen ő).

Katicza. – Elza kisasszonynak igenis versenyistállója van.

A népszámláló. – S a kisasszony abból el, a mit a lovak díjakban

nyernek?

Katicza. – Dehogy!

A népszámláló. – Tehát eltartja valaki, ugy-e?

Berzsenyiné (karjait emeli az égre).

A népszámláló (zavartalanul). – Ki tartja el? A méltóságos úr, ugy-e?

Akkor hát azt kell ideírni: »Leány.« A másik kisasszony dettó »leány.«

Ennél a családi állapot helyesen van feltüntetve: »hajadon.« De a

másiknál a családi állapot beírása is téves. »Menyasszony.« Mi ez?

Katicza. – Maga nem tudja, hogy mi az, ha valaki menyasszony?

A népszámláló. – Nekünk semmi közünk hozzá, hogy valaki menyasszony-e,

vagy nem menyasszony, Valaki lehet menyasszony és már négyszeresen

özvegy. A kérdés az, hogy Berzsenyi Erzsébet hajadon-e vagy már nem

hajadon?

Berzsenyi báró és családja: Tollrajzok a mai Budapestről · 第 90 / 198 题