Berzsenyi. – Várj csak. Ez mind a dologra tartozik. Mondom, nem vagyok
hiú, s nekem az mindegy, hogy valaki ki- s bejár az udvarnál, vagy
szerényen meghuzódik az ő csendes tevékenységében. Szép, ha valaki
főajtónálló mester, de én az ilyesmire nem adok semmit. Ha én egyszerűen
von Berzsenyi vagyok, azért ő szentsége is tudja, hogy ki az a
Berzsenyi, s hogy Berzsenyi tisztességes ember.
Elza. – Mirevaló az a sok beszéd? Mindenki tudja, hogy te a legjobb
ember vagy a világon!
Berzsenyi. – Fogsz te engem strébernek mondani? Ugy-e nem? Hála
istennek, van hova lehajtanom a fejem, s azért, hogy a főherczegek
mindennap kétszer mondják nekem: »Jó napot, báró« – az olyan ember, mint
én, nem tesz egy lépést sem. Már egy római költő megmondta, hogy: úgy
vagyok, a mint vagyok, római polgár vagyok, és ha összedől az egész
világ, az ügyektől távol boldogan művelem kertemet.