– Történik: Melanienál. Polgárias, de kényelemre valló berendezés;
szigorú, de ízléses bútorok. Egy férfikalap és egy sétapálcza; Melanie
élénk beszélgetésben. –
A szobalány (bedugja a fejét). – Jön!
Melanie. – Melyik lépcsőn?
A szobalány. – A hátulsón.
Melanie. – Akkor erre. (A kalap és a sétapálcza eltűnik).
(Szünet).
Melanie (leül a zongorához és Chopint kezdi játszani. Megjelenik
Berzsenyi). – Áh, maga itt van?… (Abba hagyja a zongorázást).
Berzsenyi (kalapban és felöltőben, melynek a gallérja feltűrve. Egy
kicsit morcsos). – Melanie, magának ki kell költözködnie ebből a házból.
Melanie. Miért?
Berzsenyi. – Nagyon élénk ponton van. Nappal egyáltalán nem lehet ide
jönni. Az embernek el kell takarnia az arczát, a mikor besurran, s a
hátulsó lépcsőn is nagyon sokan járnak.
Melanie. – Nem értem, hogy miért retteg annyira?! Hát ha észreveszik is?
Mi szégyenletes van abban, hogy az ember koronkint meglátogatja a
barátnőjét? Azt hiszem, már senkinek se reped meg a szíve, ha kitudódik,
hogy maga se tartozik a szentek közé.
Berzsenyi. – Igen, de a leányaim! A leányaim, szerencsétlen gyermek! Azt
hiszi, nem tudják, hogy maga itt lakik?! S mintha tetten akarnának érni,
mindig erre járnak. Kisülne a szemem, ha rajta kapnának, a mint
slíszolok innen.
Melanie. – Hát nem jöhet maga ide a fogorvoshoz, ügyvédhez, vagy nem
tudom kihez?
Berzsenyi. – Mbah! Adjon be ilyet a modern leányoknak! Szóval: nem
akarok pirulni az erkölcstelenségemért. Én már elég öreg vagyok arra,
hogy nyugodtan lehessek erkölcstelen.
Melanie (némi lenézéssel). – A maga erkölcstelensége!… E felől nyugodtan
alhatik. Nagyon csudálnám, ha a jó isten ezért örök kárhozattal sujtaná
magát.
Berzsenyi. – Melanie, ne beszéljen így. Különösen ebben a pillanatban.
Melanie. – Mért éppen ebben a pillanatban?
Berzsenyi. – Mert egy komoly, nagy szívességet akarok kérni magától.
Melanie. – Hát csak rajta; azt tudja, hogy mindig számíthat rám. És ha
már komolyan beszélünk, ki is költözködöm, ha éppen akarja. De az
istenért, gondoskodjék róla, hogy ne kelljen költözködnöm minden
fertályban! Legyen óvatosabb a kisasszonyok előtt; nem értem, hogy’
tudják meg mindjárt a lakásomat. Igazán csodálatos, hogy olyan édes,
kedves gyermekek s még sincs bennök irántam semmi diszkréczió!…
Berzsenyi. – Ne folytassa, Melanie, ne folytassa! Higyje el… meg vagyok
győződve róla… úgy éljek!… mint hogy nagyon rokonszenveznének magával.
Lássa, a mit mondani akarok, a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy
mennyire tisztelem… mondhatnám, hogy mindnyájan mennyire tiszteljük önt.
Tanácsot akarok kérni magától – családi dologban.
Melanie. – Ah!
Berzsenyi. – Igen. Nincs kihez fordulnom, ha maga nem mutatja meg, hogy
milyen irányban intézkedjem. A feleségem?! Ó, istenem, a szegény asszony
már igen kövér, és ez rendkivül szomorú; nekem lagalább nincs szivem,
hogy őt zavarjam. Megvallom őszintén, hogy máskor, komoly dolgokban, az
Elza leányomtól szoktam tanácsot kérni. Lóversenyen, vagy ha egy kötést
csinálok, sohase indulok el az ő tapasztalata nélkül. Ennek a gyereknek
olyan feje van, mint egy ispánnak. De most mellőznöm kell őt száz okból.
Először, mert erkölcsi kérdésről van szó, már pedig erkölcsi dologban
mégse illik a leányommal tanácskoznom, nem igaz?… és másodszor, mert
éppen ő róla van szó.
Melanie. – Na, már erre igazán kiváncsi vagyok.
Berzsenyi. – Képzelje, tegnap félre von, és azzal kezdi, hogy: »Papa,
egy édes titkot sugok a füledbe!« Micsoda stilus!
Melanie. – Hja, a mai nevelés!
Berzsenyi. – Ez nem elég, hanem igy folytatja: »Készülj el rá, hogy
engem egy örvendetes családi esemény fog érni.« Na, gondoljon egy ilyen
valamit! Azt hittem, hogy megüt a guta, de rögtön. Szerencsére hozzá
tette: »Menyasszonynak érzem magamat. Férjhez megyek Telegdy Miklóshoz.
Huszárhadnagy. Nincs egy megveszekedett krajczárja se, csak a kardja«.
Mit szól hozzá? Itt van nekem a szezon, a lóversenyek is megkezdődtek,
annyi a dolgom, hogy azt se tudom, fiú vagyok-e vagy leány, és ilyen
tégla esik a fejemre!
Melanie. – Már pedig ennek előbb-utóbb be kellett következnie. És nem
tudom, hogy mért csodálkozik rajta?…
Berzsenyi. – Hát azért taníttattam én a leányomat angol nyelvre,
mythologiára, gömbháromszögtanra, mit tudom én mire, hogy egy hadnagyhoz
adjam feleségül?! Egy bibornok nem tanul többet, mint az én leányom. S
mikor én azt hiszem, hogy ennek a leánynak olyan esze van, mint egy öreg
herczegnőnek a szindarabtól, akkor előjön nekem egy hadnagy, egyet
kaszál a lábával és el akarja venni az én leányomat!
Melanie. – Hja, kedves barátom, ez előjön a legjobb családokban is.
Berzsenyi. – De a legjobb családok is megpukkadnak, ha előjön. Tudja,
Melanie, engem nem az bánt, hogy ez a fiatal ember egy éhenkórásznak néz
ki. Egy Berzsenyi mindig van olyan jó, hogy ha a leánya megengedi
magának egyszer ezt a luxust, hát egy millióval többet ad neki
hozományul és spongyát rá. És én nem is haragudnám, ha az Elza, nem
tudom, egy bárócskával jön elő, egy akármilyen smuczián kis bárócskával,
a ki szegény, mint a templom egere, de legalább egy katolikus templomból
jött ki, és Prágában van egy öreg nagynénje, a kinek van egy
csillagkeresztje, legalább.
Melanie. – Most már aztán tökéletesen nem értem. Maga, a ki aznap lehet
báró, a mikor akar, és gróf is, ha nem sajnál egy pár lépést, maga ad
olyan sokat erre a czimecskére!…
Berzsenyi. – Lássa, Melanie, maga ezt rosszul érti. Én demokrata vagyok
és azt tartom, hogy az ember – ember, még akkor is, ha nincs pénze. De a
vejemben nem mindegy, hogy honnan került ki. Én megengedhetem magamnak,
hogy ne legyek még báró se. Én már az öreg Berzsenyi vagyok, a ki
megvárakoztatja a minisztereket, a mikor a miniszterek az országnak
pénzt koldulnak. De a vejemben már nem mindegy, hogy minden oldalról
hogyan néz ki. Ez engemet leszállít, leszállítja a családot, mindent
leszállít. A világ érzi, hogy az én leányaimnak kikhez kell nőül
menniök, s én ezt az érzést nem akarom megsérteni.
Melanie. – A világ mindig megért egy huszárhadnagyot.
Berzsenyi. – És ez még semmi. A kutya nem itt van eltemetve.
Melanie. – Hát hol?
Berzsenyi. – A kutya ott van eltemetve, hogy a fiatal ember protestáns.
Melanie. – Nem tudom, hogy mi kifogása van ez ellen a vallás ellen?