Héthársyné. – A főherczeg házassága? Sajnos, édesem, szóról szóra igaz.
Berzsenyi mama. – Az ember nem érti. Mésalliance, mésalliance, jó, de
ekkora mésalliance!… Ilyenek még sem történtek azelőtt.
Héthársyné. – És ha tudnátok, kedveseim, hogy a fenségek bennünket, még
a herczegnőket is, éppen úgy lenéznek, mint a hogy ti lenézitek a
szolgaszemélyzetet!… Bizony glédába kell állnunk előttük… s ha mindössze
ennyi volna!
Berzsenyi mama. – Mi lesz a világból, ha ez tovább is így tart?! Végtére
nem lesznek igazi főherczegek, félvér lesz mindenki, a legelőkelőbbek
is!…
Héthársyné. – De pá, édeseim, az én alelnöknőm már bizonyosan
türelmetlenkedik… (Elvitorlázik; a többiek is egyenkint. Csak Elza és
Berzsenyi maradnak a teremben.)
Berzsenyi. – Várj csak, kérni akarlak valamire. Ma este egy nagy
csomagot hoznak ide; vedd át, s vitesd be a dolgozó szobámba. Gondod
legyen rá, hogy senki ki ne bontsa. (Sugva.) Ez anyád karácsonyi
ajándéka. Egy kép.
Elza. – A te arczképed?
Berzsenyi. – Ez egy kicsit sablonos lett volna. Nem, _White Rose_ képe.
Lefestettem _White Rose_t, abban a momentumban, mikor a Kisujszállási
Handicap után lemossák róla az izzadságot. Nagyon szép munka, meg vagyok
elégedve vele. Nem állatfestővel pingáltattam, hanem egy
portraitistával. Remélem, anyád örülni fog neki.
Elza. – Hogyne, papa, hogyne.
Berzsenyi. – Remélem is. Közel háromszázezer forint néz le reánk erről a
vászonról.